Lehet, hogy igazuk volt...

12.rész

Már csütörtök van.  Yuuki és Katsuo együtt jöttek iskolába, mint mindig. Ahogy a folyosón befordultak a termükhöz, az ajtó előtt meglátták Daikit, amint a barátnőjének beszélt valamiről izgatottan.

- ...és aztán, megmondta neki hogy mit.. - mesélte, viszont a fiúk közbevágtak.

- Sziasztok! Mi a téma? - lépett oda hozzájuk Katsuo, Yuukival a nyomában.

- Csak egy aranyos kis szerelmi történet. Ami pedig a legjobbá teszi, hogy igaz! - válaszolt vigyorogva Carla.

- Ú, minket is avassatok be. - kérte Yuuki.

- A bátyám szerelmes volt a legjobb haverjába, aki fiú, viszont a fiú más valakit szeretett, és  mikor szerelmet vallott annak a bizonyos valakinek az elutasította, de a kövi nap meg bejött, és megkérdezte a bátyámtól hogy szereti-e a fiút, és utána... - kezdett bele a történetbe, de Yuuki közbeszólt.

- Várjunk, a bátyád neve Arata? És akit szeret az Hotarou, ugye? - ragadta meg Daiki vállát.

- Igen, de mégis honnan..

- Akibe Hotarou beleesett, de végül összehozta kettejüket az a bátyám! - nézett a szemébe.

- Komolyan?! De király! Akkor te is tudod a sztorit, nem igaz? - jelent meg egy hatalmas mosoly Daiki arcán.

- Aha, Yoshival végigfaggattuk Aratát. Annyira örültem nekik! - kulcsolta össze a kezét maga előtt vidáman.

- Öhm, haló, mi még nem tudjuk mi történt. - szólt bele Katsuo a két fiú örvendezésébe.

- Ja tényleg. - fordultak meg mindketten, és továbbra is vigyorogva hadarták el a történetet kettejüknek, természetesen egyszerre, így semmit nem lehetett érteni, és még hangzavart is csaptak.

- Nem fogtam fel semmit de biztos jó történet volt. - mosolygott Carla. Katsuo csak unottan nézve beballagott a terembe. Daiki és Yuuki még egyszer összenéztek, majd ugyanígy tettek. Még messze volt a becsengő, így a felsőbb évesek is nyugodtan mászkálhattak a termekben, mint mindenki más. A két lány közül még csak Hiori volt bent, ő pedig integetve üdvözölte a barátait, akik azonnal köré gyűltek beszélgetni.  Yuuki és Daiki egyszerre kezdtem volna bele a monológjukba, de egyből rájöttek, hogy ez így nem fog menni.

- Akkor felváltva mondjuk a jeleneteket. - alkudozott Daiki.

- Benne vagyok. - egyezett bele, majd néhány kínosan néma másodperc után biccentett, hogy Daikié az első sor. Körülbelül a harmadik jelenetnél hozzájuk csapódott Yume is, így őt röviden beavatva folytatták a beszédet, végre úgy, hogy mindannyian megértsék.

- Ahw, ez tényleg cuki volt! - fogta meg elpirult arca egyik felét Carla.

- Ugye~ - mondta mosolyogva egyszerre Daiki és Yuuki.

- Ti ketten ma ijesztően szinkronban vagytok. - jegyezte meg Katsuo.

- Ez van, ha yaoista vagy~ - mondta ismét egyszerre a két fiú.

- Félek tőletek. - húzódott távolabb kettejüktől, mire azok felnevettek. Társalgásukat a csengő zavarta meg, ami miatt a két felsőbb évesnek futnia kellett órára. Eközben a többiek is megtalálták a helyüket, és elkezdődhettek az órák.

Nap végére - mind fáradtan - totyogtak a kapu felé. Carla még a klubjánál maradt, Daiki pedig jó barát módjára megvárta. Így csak a két lány és fiú indult hazafelé.

- Hé, Yuu-chan, Katsu-chan! Van egy kis időtök elmenni valahova? - kapta el Hiori a két fiút pont a kapunál.

- Öhm, aha. - mondta Katsuo.

- Nekem is. Hova akarsz menni? - kérdezte Yuuk.

- Én sehova, mert nekem nincs időm, de ha szabadok vagytok akkor ti ketten elmehetnétek egy randira. - vigyorgott Hiori. Yuuki fülig vörösen kapkodott és hablatyolt össze-vissza, míg Katsuo nyugodtan mosolygott Hiorira.

- Ha már így felhozta, miért is ne? - fordult oda a még mindig zavarban lévő Yuuukihoz. Motyogott valami "oké" félét, így elindultak.

- Na és, hova menjünk? - kérdezte az addigra már lenyugodott Yuuki.

- Tudok egy jó helyet. Majd mutatom, merre van. - mosolygott. - Nem nagy durranás, de amolyan búvóhelynek jó.

Yuuki csak csendben bólintott, és útközben elgondolkodott, hogy mégis hová mehetnek, de mire a gondolatmenete bármi eredményre jutott volna, már meg is érkeztek az emlegetett helyszínre.

Egy ócska játszótér. Volt ott egy kicsi csúszda, amire a fiúk felülve is ráfértek volna, két rozoga fahinta, ami egy alig álló fémkorláton lógott, egy szinte már tönkrement libikóka, és a szokásos instabil híd, aminek két deszkája hiányzott. Az egyetlen használható dolog, az a játszótér szélén lévő pad volt, amire a két fiú egyből rávetette magát. A táskákat maguk mellé téve nyújtózkodtak, majd hátradőlve nagyot szippantottak az itteni friss levegőből.

Ez a lerobbant tákolmány a város szélén bújik meg, de legalább mentes a belváros zajaitól. Távol van mindentől, és a legtöbb, ami körbeveszi azok növények, virágok, gaz, és itt-ott egy kevéske szabad, füves hely. Remek hely volt a kikapcsolódásra, és a kellemes magányra. A két fiú még mindig némán ült, és az eget nézegette.

- Hé, Yuuki. - törte meg a csendet Katsuo, és elkezdett motoszkálni a táskájában. - Csukd be szemed, nyisd ki szád, adok neked cukorkát! - mosolygott, ahogy szemmagasságban ökölben tartotta a kezét, ezzel elrejtve a keze tartalmát.

- Nem szoktál ilyeneket mondani. Nem tudom, hogy most bízzak-e benned. - nézett furcsán Yuuki.

- Csak csináld! - sürgette.

Yuuki bizonytalanul ugyan, de résnyire kinyitotta a száját. Néhány pillanat múlva érzett valamit, de cukorka helyett valami másfajta édeset érzett a száján.

Katsuo megcsókolta.

Yuuki lefagyva ült, és igyekezett felfogni, hogy éppen mi is zajlik le. Néhány pillanat után, a kezét félve Katsuo vállára tette, és elmélyítette a csókot. Katsuo lassan végigsimított az arcán, majd néhány pillanat múlva szétváltak. Yuuki keze még mindig Katsuo vállán pihent, így elég közel maradtak egymáshoz, még miután szétszéledtek is. Mindketten csak szótlanul nézték egymás szemét.

- Pont ma van a negyedik napja, hogy beléd szerettem. - jegyezte meg Yuuki mosolyogva.

- Nekem is. - karolta át a derekát Katsuo, szintén egy mosollyal az arcán. Hezitálva ismét közeledtek egymáshoz, és ajkaik összeérésével elcsattant a második csók.

- Várj, akkor mi most együtt vagyunk? - kérdezte Yuuki, miután szétváltak.

- Olyasmi. De először hivatalossá kéne tennünk, nem? - gondolkodott el. - Yuuki, szeretnél járni velem? - nézett bele a szemébe mosolyogva.

- Jó hogy. - szüntette meg a távolságot maguk közt. A keze a válláról átvándorolt Katsuo nyakába, és úgy ölelte magához. Ugyanígy Katsuo is szorosabbra fogta a derekánál, így teljesen összesimulva csókolták egymást.

- Most már menni kéne hazafelé, nem? - kulcsolta össze Yuuki a kezét Katsuo nyaka körül.

- Igazad van. - mosolygott. Elengedték egymást, és táskájukat felkapva elindultak visszafelé. Az út szótlanul telt, ugyanis mindkettejüket lefoglalta az, hogy ne látszódjon rajtuk a hatalmas boldogságuk.

- Katsuo. - szólította meg Yuuki az út felénél. - Megfoghatom a kezed? - nézett rá barátjára enyhe pírral az arcán. Katsuo csak mosolyogva bólintott, majd összekulcsolták a kezeiket.