Lehet, hogy igazuk volt...

9.rész

- Katsuo szemszöge -

- Felelsz vagy merszezzünk! - állt elénk Carla.

- Okés! - mondta Hiori izgatottan. Rossz érzésem van efelől...

- Felőlem is játszhatunk. - egyezett bele Yume is. Most még rosszabb érzésem lett.

- Többiek, benne vagytok? - nézett körbe rajtunk Carla, amire mind bólintottunk egyet. Leültünk a földre, és elkezdtük a játékot.

- Ki kezd? - kérdezte Carla.

- Te találtad ki a játékot, kezdj te. - mondta Hiori.

- Ó, de én nem akarok.. - biggyesztette le a száját.

- Akkor átveszem én. - ajánlkozott Yume. - Legyen mondjuk, öhm.. Carla! Felelsz vagy mersz?

- Ú, okés! Felelek! - húzta ki magát izgatottan.

- Hallottam cserediák vagy. Hogyan kerültél japánba?

- Hát, apukám japán, azért is Kawasama a vezetéknevem. Egészen eddig Amerikában éltem, mert apa és anya is ott házasodott. Viszont szerették volna, ha megtapasztalom a japán környezetet is, ezért középsuliba ide járok, habár Amerikában már lejártam az első évem. Apukámmal eddig is japánul beszéltem, így nem kellett külön tanulnom a nyelvet, de angolul is folyékonyan beszélek. - mondta.

- Folyékony angol?! Mondj valamit angolul légyszi! - csillant fel Hiori szeme.

- Oké! I love when two boys sleep with each other. - mondta ki tökéletes angol kiejtéssel, amin még én is meglepődtem, mert japánban ritkán hallok ilyet.

- Fogalmam nincs mit mondtál, de biztosan jól mondtad! - dícsérte meg Hiori.

- Ehehe, köszi. - fogta meg elpirult arcának oldalát Carla. - De akkor folytassuk. Yuuki-san, kérdezel? - fordult oda hozzá, ami engem valamiért nyugtalanított. Miért vagyok ennyire féltékeny, ha bárki is Yuuhoz szól?!

- Aha, kérdezek. Daiki, felelsz vagy mersz? - nézett rá a csurkás fiúra.

- Felelek. - válaszolta mosolyogva. Ne mosolyogj már Yuura! Uh, ez a sok féltékenység biztos nem tesz jót a szervezetemnek...

- Hogy jöttetek össze Carla-sannal? - tette fel a kérdést. Nem számítottam erre a kérdésére, kicsit lányos, de mindegy.

- Hát, ez egy érdekes történet. Egy osztályban voltunk első évünkben is, de csak köszönőviszonyban voltunk. Egyik nap viszont kimentem a pályához a suliudvaron, ahol a padon ülve olvastam. Hozzátenném, ez egy BL light novel volt, de mivel nem voltak benne képek nem aggódtam, hogy rajta leszek kapva azon, hogy yaoit olvasok. Egyszer csak Carla kifulladva leül mellém, köszön, és beleolvasott a könyvbe. Nem jártam "olyan" résznél, szóval nem nagyon zavart hogy velem olvasta, de elég volt neki egy fél oldalnyi olvasás, hogy felismerje a könyvet, így rájött arra hogy yaoista vagyok. Ezek után sokat beszélgettünk, és a végén összejöttünk. - mesélte el. Bevallom, ez a történet egész aranyos, és ők ketten együtt is azok.

- Ú, ez de cuki! - kulcsolta össze a kezét maga előtt Hiori. - Remélem én is valahogy így találok rá a pasimra.. - nézett az égre szerelmetes tekintettel. Álmodik a nyomor...

- Igen, az jó lenne. -  értett egyet Yume. - De a játékhoz visszatérve, Katsuo, te jössz. - nézett rám.

- Rendben. Hiori, felelsz vagy me.. - tettem volna fel a kérdést, de Hiori egyből rávágta a válaszát.

- Mereeek! Mondd, mondd, mondd! - sürgetett. Nagyon izgatott lehet.

- Csinálj egy cigánykereket. - tettem eleget kérésének.

- Te meg akarsz ölni?! - szállt el az összes boldogság az arcáról.

- Pontosan. - mosolyogtam. - Na menj és csináld. - biccentettem kicsit távolabbra a fűre.

- Utállak, Katsu-chan~.. - nyöszörgött miközben begörnyedve odaballagott a fűre. Kiegyenesedett, és kezére támaszkodva megpróbált átperdülni, de félúton összeesett.

- Ez jó volt? - nézett rám szenvedő tekintettel.

- Persze, hogy nem. - vigyorogtam. - Carla, odamész neki segíteni?

- Bízd csak rám! - pattant fel és odaszaladt Hiorihoz, aki ismét megpróbálkozott a cigánykerékkel, viszont ahelyett, hogy összecsuklott volna mint legutóbb, Carla a lábát fogva átlendítette, és így sikeres volt a cigánykerék.

- Megcsináltam! - öklözött a levegőbe Hiori. - Életem első cigánykereke!

- Gratulálok. - tapsoltam meg. - De csak Carla miatt sikerült.

- Ne rontsd el a bulit. - szólt rám. - Na, most én jövök! - ült le vissza a kis körünkhöz.

- Előre félek. - jegyezte meg Yuu, amivel teljesen egyetértettem.

- Katsu-chan~! Felelsz vagy mersz? - nézett rám perverz mosollyal. Én, az idióta pedig engedtem hogy egy kicsit jól érezze magát.

- Merek. - mondtam válaszom, amire Yuu egy "ugye csak szívatsz" tekintettel ajándékozott meg.

- Jézusom, a merést választotta, jézusom..! - motyogott magába Hiori. - Vagyis, Katsu-chan. Akkor öleld át Yuut legalább tíz másodpercen keresztül! - parancsolta. Yuu és én egymásra néztünk, viszont mindketten egyből elkaptuk a tekintetünket. Ez így nagyon, nagyon kínos..

Félve oldalra fordultam, és közelebb hajoltam Yuuhoz. Látva, hogy mit csinálok, ő is ugyanezt tette, és alig egy pillanat múlva egymás karjaiban voltunk.

Olyan kellemes volt. Már nem is emlékszem, mikor öleltem meg utoljára Yuut, de rájöttem, hogy eléggé hiányzott. Elsőre szorosan ölelt, viszont egy idő után már csak gyengéden húzott magához. Jól esett az a lágy melegség, amit átadott nekem, úgy éreztem hogy örökké tudnám ezt érezni. De csak tíz másodpercig lehet, mert Yuu akkor elenged, és tovább játsszuk a felelsz vagy merszet. Visszatértem a valóságba, és vártam, hogy Yuu mikor fog felhagyni az ölelésemmel. De nem tette. Magamban elszámoltam ötig, de még mindig ugyanúgy magához ölelt. Már biztosan lejárt a tíz másodperc, nem..? Akkor... mégis miért...?

...Francba..

Azt hiszem, tényleg beleszerettem Yuu-ba...

- Fiúk, szívesen nézném még, ahogy ölelkeztek, de.. Carla és Dai még nem kerültek sorra. - közölte velünk Hiori, amire Yuu és én egyből szétugrottunk egymástól. Yuu fülig vörös volt, és az arcomon érzett forróság alapján én is.

- O-oh, oké, a-akkor nyugodtan jöhettek! - dadogta Yuu.

- Ez életem a legjobb napja. - mondta boldogan Daiki egy labdaként összegömbölyödve.

- Ühüm, nekem is! - temette kezébe az arcát Carla elpirulva. - Figyu, srácok, nekem ezután már nincs szívem játszani. Menjünk fel a terembe, úgy sincs sok időnk. - tette maga mellé a kezeit. Mind bólintottunk, és elindultunk az épület bejáratához. Viszonylag gyorsan mentünk, de útközben így is ránk csengettek. Carla és Daiki futva ment, mert nekik egy emelettel feljebb volt a termük, míg mi csak gyors sétában haladtunk tovább, és a tanárral egy időben betoppantunk a termünkbe. Utolsó órán írunk matekból, nem? Baromi jó, ez égvilágon semmit sem tanultam vasárnap.

- Hé, Yuu, te tanultál matekra? - súgtam oda neki óra közepén.

- Remélem te igen, mert én nem. - válaszolt.

- Hát persze, hogy tanultam, kinek hiszel? - mondtam keserű mosollyal, amit egyből megértett. Visszafordultam a helyemre, mielőtt még a tanár ránk szólt volna. Az órák hamar elmentek, a rövidke szünetekben pedig többször is összefutottunk Carláékkal a folyosón. Majd az utolsó óra is eljött. A matek.

- Ne feledjétek, akik 30 pont alatt teljesítenek, azok bent maradnak iskola után, ameddig ki nem javítják a hibáikat, és az utóbbi pontszámot el nem érik. De a jegyet így is az első pontszám alapján kapják. Világos? - osztotta ki a tanárunk a dolgozatpapírokat.

Semmit nem tudtam. 5 pontom lett.