10: Elkerülhetetlen

57 7 2
                                    

- Ez egy hosszú történet - sóhajtottam - Amúgy is, már csak 27 másodperc van a szünetből.
- Tömören - bökdöste meg az oldalam - Vagy nem bízol bennem?
- Dehogynem! - öleltem át - De... nem akartam, hogy még jobban aggódj értem.
- Nem fogok - simított végig a hajamon - 2 másodperc és egy levegővétel az egész.
- De nem merem - bújtam a nyakába. Amúgy tényleg, elfelejtettem említeni, Hoseokról szinte senki sem tudja, hogy nem a lányokhoz vonzódik. Elsősorban csak én, aki a barátnőjét játssza. Még 9.-ben kért meg rá, azóta segítek neki. Persze vannak, akik tudnak róla, mint Jungyeon, de csak olyanoknak mondja el, akik nem fogják csak úgy kikotyogni, vagy cikizni miatta.
- Belemondtad egy ghoul képébe, hogy utálod a fajtáját. Kell ennél több bátorság? - váltott egy kicsit halkabbra - Egy pillanat az egész.
- Én... én... - még mindig dilemmába esve dadogok, amikor is betoppan a töritanár jelezve, hogy végünk. Akkor most nyögjem ki, és fedjem fel a hazugságaim, vagy hagyjam?
- Tudod mit? - sóhajtott. Már mondta volna, hogy "mindegy" vagy "hagyjuk", de akaratlanul közbevágtam.
- Megették az anyámat - suttogtam, szememet a földre szegezve.
Hoseok szemei kikerekedtek. Teljesen lefagyott. Megdermedve bámult rám, vagy inkább rajtam keresztül a semmibe. Könnyei összegyűltek, lecsorgott bal oldalán.
- Miért hazudtál nekem? - kérdezte elfojtva - Amióta ismerlek, azóta hazudsz nekem? És még a legjobb barátodnak hívsz?
- Ez nem igaz! Hallgass meg! - fogtam meg a kezét, de kirántotta markomból.
- Most már ti is üljetek le - intézte hozzánk szavait Ms. Kim.
- Ne most drámázzatok - fordult hátra Bambam. Én szó nélkül, csalódottan foglaltam helyet. Hoseok egyáltalán nem úgy reagált, ahogy arra számíthattam volna. Még oké, ha egy kicsit kiakad, de így félreérteni?! Nem hogy "Jézusom, az annyira borzalmas" vagy valami, nem, még én vagyok a hazug. Eredetileg, amikor először találkoztunk, még nem volt hazugság. Nem akartam elmondani neki, ami azóta történt. 

- Hoseok! - futottam utána a folyosón - Várj!
- Hagyj békén! - vette gyorsabbra a tempót, majd a folyosó végén bekanyarodott a fiúvécébe.
- Sana! - tűnt fel Nayeon - Akkor most szakított veled? Vagy te vele?
- N-nem - jöttem kicsit zavarba - Csak van e-egy kis... gubanc.
- Tudok valahogy segíteni? - aggodalmaskodott - Szerintem egy 3 éves kapcsolatot nem éri meg csak úgy eldobni.
- Tudom - sóhajtottam - De szerintem meg tudom oldani egyedül. Szerintem segítséggel csak nehezebb lenne.
- Biztos nem venné jó néven - húzta össze magát - Amúgy sem rám tartozik. De majd érdekelnek a fejlemények.
- Rendben - adtam neki egy ölelést - De előtte szükségem van még egy kis időre.
- Oksi! - indult el - Drukkolok!
Fáradtan dőltem neki a falnak. Hogy tudnám magamat kimagyarázni? Már alig van rá esély.
- Mi baja van? - termett előttem Jimin, hüvelykujjával a mellékhelyiség felé mutatva.
- E-ez e-e-egy... - próbáltam kinyögni, de nem ment. Könnyeim kicsordultak, torkomban egy nagy csomó keletkezett. Lassan leültem, felhúzott térdeimre hajtott fejjel szipogtam. A bűntudattól, a kétségbeesésétől, vagy anya gondolatától... ki tudja.
A ghoul megfogta az állam, és felé fordította az arcom. Szemeiben aggódás és düh csillogott.
- Megöljem?
- Ne! - csattantam fel - E-ez csak e-egy... félreértés.
- Ezen mit lehet félreérteni? - hangja komolya volt és rideg - Fájdalmat okozott neked.
Egy ilyen szörny... miért törődik velem? Egy emberrel?
Úgy érzem magam, mint egy csirke, akivel közölték, hogy pénteken tyúkhúsleves lesz vacsorára.
- Cs-csak... - nem tudom neki megmagyarázni. Ha azt mondom neki, hogy Hoseok értelmezett félre valamit, akkor lehet megleckézteti, viszont ha azt, hogy én értelmeztem el, akkor nem tudom, mi lesz a következmény. Én... Én...
- Félek...
A ghoul meglepődött. Gyönyörű szemei kikerekedtek, dús ajkai résznyire elnyíltak egymástól. Egy pillanat törekéke volt az egész, szinte fel sem tudtam fogni. Szorosan magához ölelt, engem pedig szorongás fogott el. Tudva, hogy bármelyik pillanatban kiharaphat belőlem egy darabot...
Csak még jobban sírtam. Visszaöleltem, majd térdemre ülve tettem kényelmesebbé a már elég kínos és félelmetes helyzetet. Ahogy az a szerencsémből kitellett, Hoseok pont ekkor lépett ki az ajtón. Nem láttam az arcát, de ezek után már nem is nagyon akartam.
- Ha valami baj van, nyugodtan szólj - állt fel a rózsaszín, majd beleborzolt a hajamba. Mosolyogva indult el a terme irányába, ezzel is egy kicsit jobb kedvre derítve. Kedves volt...
- Az egyik pillanatban gyűlölöd - sziszegte az osztálytársam a fogai között - Most meg itt ölelgetsz egyet...
- Hallgass végig! - pattantam fel megragadva a csuklóját, ezzel is maradásra kényszerítve - Kérlek...
- Hazudtál nekem! - förmedt rám, mire elrángattam a szomszéd folyosóra, ahol éppen senki sem tartózkodott.
- Nem azért tettem, mert utállak! - kezdtem - Nézd meg, most mennyire féltesz! Akkor ha tudtad volna?! Nem akartam, hogy kivételezz velem...
- Akkor se kivételeztem volna - rántotta ki a kezét az enyémből.
- De Hoseok... - közelítettem felé, de meglepett. Csuklómnál fogva nyomta hátamat a falnak, arca alig 2 centire volt az enyémtől.
- Emlékszel még a Sakura Fesztiválra? - idézte fel bennem az emlékeket. Kilencedikesek voltunk, ők pedig egy pályázat keretein belül eljöttek Japánba a Sakura Fesztiválra. Ott ismerkedtünk meg, és már akkor megkért, hogy legyek a kamu barátnője. Amikor felmerült a költözés, én egyből rá gondoltam, ezért jöttünk pont ebbe a városba. Így belegondolva nem is volt olyan szerencsés ötlet.
- Igen - feleltem halkan.
- Én nem ezt a Sanát ismertem meg - nézett mélye a szemembe. Dühös volt, bánatos, de felcsillant benne egy kis...
- Te most féltékeny vagy? - görbül a szám halványan felfelé.
- Igen! - vágta rá - 3 éve segítesz nekem! Már... már megszoktalak! Nem veszíthetlek el!
Elcsukló hanggal döntötte fejét a vállamra.Vállai elfojtott sírást jelezve rázkódtak. Ő most...?
- Nem hagylak el - húztam ki kezeimet markából, majd megöleltem - Ne félj. Mindig itt leszek veled. Ígérem.
- Be kell tartanod - nyöszörgött gyerekesen.
- Be fogom - vette át a hangsúlyt. Ilyenkor annyira aranyos!
Az idilli pillanatot a csengő éles hangja szakította félbe.
- Ajaj - emeletem fel róla a fejem - Hosi... Japán van.
- Na és akkor mi va... BASSZUS!
Megragadta a kezem és olyan erővel húzni kezdett, hogy én szinte mint egy zászló lobogva követtem.
- Maguk mégis merre jártek? - tette fel Mrs. Kim az elkerülhetetlen kérdést.
- Ez a kérdés sérti a magánszférájukat - válaszolt helyettünk Nayeon egy felém intézett kacsintás kíséretében.
Mosolyogva ültem le a helyemre. Nem érdekel, ha a fiúk azt hiszik, kis Sanákat és Hosikat csináltunk.
Örülök, hogy legalább ők ketten vannak nekem.

What Is Love? (Bts/Twice ft. Tokyo Ghoul ff.)Where stories live. Discover now