6: Édes

74 12 4
                                    

- Menjetek fel a szobámba, pakoljatok le - utasítottam kísérőimet - Mindjárt megyek én is.
Amikor felmentek, át is slisszoltam a konyhába.
- Kávé szaga van - jelentette ki a nővérem - Tudod, mit jelent ez?
- Mi?! Nem! Nem az, amire te gondolsz! Ne legyél ennyire paranoiás! Csak nagyon fáradékony, ezért kávézik. Amúgy vegetáriánus.
- És ha csak azért nem eszik, mert tényleg az?
- Még csak nem is fogyókúrázik! Rendesen eszik! Láttam már! Ma is salátát ebédelt.
- Honnan tudod, hogy nem hányta ki?
- Egy pillanatra sem maradt magára. Ő maga kért meg, hogy kísérjem el a vécére. Szerinted tényleg az?
- Vigyázz vele - ejtette ki az utolsó szót, majd visszafordult a leveshez. Én persze a szobám felé vettem az irányt, ahol is Dahyun Hobi öle felé hajolva bámult a könyvbe. Segített neki a matekban. Hiába próbálsz kedvesnek tűnni, attól ugyanolyan szörnyeteg maradsz.
A lánynak tettem a földre pár vastagabb paplant, azon aludt, Hosi velem az ágyon. A mai napon kivételesen gyalogoltunk, kipróbálva egy új rövid utat, sok sikátoron keresztül. Az egyik ilyenben ért meglepetés.
- Sana! Hoseok! Dayhun! - köszönt egy zöld hajú lány, miközben egy világosbarna hajú fiú kezét fogta.
- Hali - így a narancs-pink.
- Oh, tényleg, még be sem mutatkoztunk - csapott a fejére a lány - Tzuyu vagyok, ő itt pedig Jungkook.
- Ti is tagok vagytok - érte felismerés a barátomat.
- Igen - szólt haláli nyugodt hangon a barna.
- Ugye ti nem hozzánk jártok? - kezdtem aggódni.
- Nem - nyugtatott Tzuyu - Mi csak 9.-esek vagyunk. Mi Dahyun volt sulijába járunk, mivel ugye átment hozzátok.
- Ez a kis butus már meg is akart bukni - nevetett Jungkook - Mivel ugye túl feltűnő lett volna, ha csak úgy hirtelen átiratkozik.
- Maradjatok ott nyugodtan - sétáltam el mellettük - Bőven elég, ha 2 ilyet el kell viselnem az iskolában.
- Mi baja? - hallottam a zöld hangját.
- Még nagyon reggel van - mentett az egyetlen ember - Még nem itta meg a reggeli kávéját.
- Most hogy mondod, én sem - Tzuyu hangja már nagyon halk volt. A sikátor végéhez érv, hátam mögött hangosodó léptek és lihegés zaja jelezte, hogy Hosi utánam futott.
- Ne legyél velük ennyire durva - csatlakozott hozzám - Dahyun elkísérte őket kávézni. Ennyi nyugalmat kapsz.
- Rád legalább mindig számíthatok - sóhajtottam. Lassan gyalogoltunk, még a suliban is tartottuk a tempót, amíg fel nem értünk a lépcsőn. Még jobban belassultunk, amikor szembe jött egy két lábon járó vattacukor.
-Szia - köszönt ránk Jimin. Hosszú, fekete felsőt viselt, ugyanolyan színű farmerrel és tornacsukával. Haja most is kócos volt, csak egyik szeme látszódott ki alóla teljesen. Kicsit ki is volt húzva, ezzel kiemelve mogyoróbarna színét. Milyen édes!
- Szia, Jimin - csúszott ki a számon. Miket beszélek? És mi volt ez a hangsúly? Egyáltalán mi az, hogy édes? Egy ilyen szörny? Aki meg akart enni? Mi bajom?
Jimin arcára meglepődésemre enyhe pír, Hobiéra döbbenet ült ki.
- Ö... m-most mennünk kell - néztem az utóbbira - Elfelejtettem a kémia házit!
Megfogtam a kezét és berángattam a terembe, egyenesen a sarokba.
- Ma nincs kémia - szólalt meg - Ahogy tegnap sem volt. Akkor meg mié-... Ó~. Belezúgtál.
- NEM! - tiltakoztam - Egy ilyenbe?! Normális vagy?!
- Tudom, hogy nem szabadna - sóhajtott - De ez ellen nem tehetünk. Ha a mester engedélyezi a teljes körű beavatást, akkor azt csinálhatsz, amit csak akarsz. Addig próbáld meg elnyomni.
- Nem mintha nem akarnám - motyogtam, de a következő pillanatban hangzavar támadt a fiúk körében, jelezve, hogy Dahyun belépett a terembe.
Japán órán sosem figyeltem, ez most sem volt másképp.
Hogy szerethettem bele egy ghoulba?! Nem, biztosan csak aranyosnak találom. például ha meglátok egy helyes fiút az utcán, nem szeretek bele azonnal. Most is biztosan ez van. De... akkor miért akarom mindig látni? Talán... Nem. A fajtája megette az anyámat. Nem szerethettem meg. Nem. Nem.
Nem.

Vagy mégis?

What Is Love? (Bts/Twice ft. Tokyo Ghoul ff.)Where stories live. Discover now