10

1.7K 138 11
                                    

Végre végeztünk az edzéssel és mehetek haza.Semmi kedvem a többi osztálytársam képét bámulni, így is fárasztó napom volt, ha mégtöbb időt velük töltök még öngyilkos is leszek...Márpedig ezt nem tehetem meg, mert az első számú hősnek kell lennem.Deku pedig semmiképp nem állhat az utamba!

-Héj Bakubro!-szólított Kirishima, mire csak sóhajtottam egyet és vártam pár pillanatot.

Semmi bajom nincs Kirishimával, de az elmúlt két hétben többször is azon kaptam magam, hogy őt bámulom...Fogalmam sincs, hogy miért, de egyszerűen nem tudom elszakítani róla a tekintetemet.Tudom, én is fiú vagyok, de basszus!Ránézek és még én is teherbe esek...Becsuktam az öltözőszekrényem ajtaját és magamra erőltettem a szokásos dühös arcomat és úgy néztem rá.Felső már nem volt rajta, így láthattam az izmos felsőtestét, amit próbáltam nem feltűnően végignézni.

-Mit akarsz?-morogtam oda neki, mire kissé megszeppent a hangnememtől, persze nem akarok senkivel se bunkózni, főleg nem vele, de ez valahogy alapból jön.Még mindig nem szólt semmit, ezért én is elkezdtem öltözni és levettem magamról a pólómat, mire páran felröhögtek, nekem pedig szikrázni kezdett a tenyerem.-Mi olyan kurva vicces?!

-Nem rajtad röhögnek...-jelentette ki a kanadai zászló, mire csak fintorogtam egyet, ő pedig rám nézett és egy ideig ezt is csinálta.

-Mi a faszt bámulsz?!-förmedtem rá, majd bevettem a fájdalomcsillapítót, amit nem csak ő de a többiek is figyelemmel követtek.-Sokáig fogsz még bámulni?

-Jól vagy?-tette volna kezét a homlokomra, de elcsaptam onnan és vérben forgó szemekkel néztem rá.-Sápadt vagy...

-És akkor mi van?!

Az öltözőben már senki sem akart megszólalni, így inkább mindenki csendben öltözött tovább.Időközben kaptam egy üzenetet anyámtól, hogy a közelben van, így el tud vinni a kórházba, mire azonnal kaptam az alkalmon.A franc se akar ilyen fejfájással sétálni...Hiába szedem azokat a gyógyszereket, nem érnek semmit, nekem márpedig több mint egy hete szüntelenül fáj a fejem.

Anyám persze nem tartott velem, hiszen van más dolga is, minthogy engem kísérgessen a kórházba, meg egyébként is elég nagy vagyok már.
Persze ezt csak addig gondoltam így, amíg meg nem tudtam az eredményeket...Hiába beszélt hozzám folyamatosan az orvos, csak egyetlen egy szó járt a fejemben.

Agydaganat...

💥💥💥

Csak álltam és farkasszemet néztem az előttem álló gonosztevővel.Tudtam, hogy a célpontjuk én vagyok, hiszen a sarki kisboltba csak nem küldenek ilyen erős embereket.Normális esetben már rég elintéztem volna őket, de túszokat is ejtettek így nem volt rá lehetőségem.Se én, sem pedig a boltban tartózkodók nem tudtak segítséget kérni, tehát mindenki csak feszülten várta a következményeket.Nem hinném, hogy a vásárlók képesség nélküliek lennének, de mind meg vannak ijedve, ezért nem tesznek semmit.

Az engedélyem már megvan ahhoz, hogy szembeszálljak velük, mint hős, de itt az épületben eléggé kockázatos, de kicsalni sem tudom őket.Nem tudom, hogy pontosan mit akarnak tőlem és nem is mondanak semmit.Az egyetlen előnyöm velük szemben, hogy a boltnak hála több dologban is tükröződnek és meg tudom állapítani, hogy hol állnak.Még csak nagyon körbe se kell pillantanom.Hallottam ahogy valamelyik gonosztevő mocorogni kezd a hátam mögött, de nem tudtam teljesen rá figyelni, hiszen akkor az előttem álló rám támadhat.A túszok megijedtek és egyből kérni kezdték, hogy ne bántsák őket, de az egyik 11 év körüli kislányt így is arrébb ráncigálták a többiektől.

Boldogtalan | KiriBaku ✓Where stories live. Discover now