Boldogtalan | KiriBaku ✓

4

-Volt olyan eset, hogy megpróbálta elfogadni a valódi énjét és esetleg megpróbált akár egy szexuális kapcsolatot kialakítani valakivel?

-Amerikában minden könnyebb...De tudja néha hiába próbálkozunk, ha egyszerűen nem a megfelelő emberről van szó.

-Ezt vehetem úgy, hogy megpróbálta?

-Igen...

-A partnere...Elkövetett bármit is maga ellen?Tudja, a tekintete azt sugallja nekem, hogy nem igazán akar róla beszélni.Bántotta?Megállt, amikor kérte?

-Nem...

-Nem bántotta vagy nem állt meg?

-Nem állt meg...

-Tett bármiféle feljelentést az esetről?

-Nem...Én voltam az aki kezdeményezett, onnantól kezdve pedig én is felelős vagyok.Nem hibáztatom érte.

-Megbánta a dolgot?

-Az elején...Sokat gondolkodtam rajta, hogy jó döntés volt-e, de az idő elteltével többször is fel akartam keresni.Akkoriban ez az egész úgy hatott rám, mint egy drog...Ha hibáztatnom kell valakit, akkor az saját magam vagyok.

Éreztem a puha ajkait a nyakamon, forró, izzadt testét, ahogy az én bőrömhöz simult.Heves szívverése izgalomról és fáradtságról árulkodott.Kezeivel mellkasomat, oldalamat simogatta, néha lejjebb csúsztatva őket és a fenekembe markolt.Csípője ütemesen mozgott, minden pillanatban arra figyelve, hogy véletlenül se okozzon fájdalmat.Szemeiből sütött a vágy és a kéj, amit abban a pillanatban érzett át.Ajkai ravasz mosolyra húzódtak, miközben érzékien simított végig rajtam, hogy utána jobb keze is egy ütemesebb feladatra váltson.Egyre hangosabb sóhajok és nyögések közepette, vetettem hátra a fejemet és próbáltam minél jobban a párnákba passzírozni, míg ujjaimat fürgén vezettem bele tincsibe, néha meghúzva őket és előcsalva pár jóleső morgást.Míg fejemet hátravetve tartottam, ő visszatért a nyakamhoz, amit néhol megszívott, olykor pedig gyengéden megharapott.A gyönyör szinte pillanatok alatt lett úrrá rajtam,  amit ő is követett, majd némi csókért fentebb kúszott és perceken keresztül csak az ajkaimat falta.

Nem terveztük, én meg aztán pláne nem számítottam arra, hogy ilyen könnyen belemegyek a dologba.Valahogy még is, amint megtudtam, hogy a saját neméhez vonzódik, ki akartam próbálni.Önző vagyok.De ő is az volt...Szimpla búfelejtő iszogatásnak indult, egyetlen egy pohárral.Talán, ha nem kezdünk el beszélgetni, akkor odafigyeltünk volna a mennyiségre.Viszont bármennyire is akartuk tagadni, mindkettőnknek szüksége volt valakire abban a pillanatban.Még, ha hamis dolgokkal is hitegetjük egymást azokban a percekben.Csak a tekintetünk találkozott, de akkor, abban a pillanatban az is elég volt.Ami megtörtént, az megtörtént.Nem lehet rajta változtatni.

-Engedd el magad...-suttogta a maga rekedtes és mély hangján, mire az irányába fordítottam a fejemet.Abban a pillanatban a plafont bámulta, de amint megérezte magán a tekintetemet rám nézett.-Évek óta ismersz, nem kell ilyen feszültnek lenned mellettem csak azért, mert lefeküdtem veled.

-Nem, mintha lenne vele bajom...

-Akkor meg?Az a baj, hogy nem vagyok Kirishima?-mosolyodott el pimasz módon, mire inkább csak a plafonra emeltem a tekintetemet.-Sokat változott...

-Valahogy gondoltam...

-Nem azért mondom, hogy felidegesítselek vagy valami...De én voltam az, aki végül felszedte a padlóról.

-Gondolom utána az ágyadon helyezted el...

-Próbáltam.Azt mondta csak egy embernek van helye a szívében, de azt nem én fogom kitölteni...Mostanában van vele némi probléma.A képességét olykor nem tudja irányítani, de azt hiszem ezen tudnál segíteni neki.

-Többé már nem vagyok hős...Nem akarok ilyen ügyekbe belekeveredni.

-Nem is a kettes számú hősre van szüksége...Rád van szüksége.Bakugou Katsukira.

-Most át akarod venni a pszichológusom szerepét?-sóhajtottam fáradtan, mire csak az oldalára fordult és egyik kezével megtámaszkodott, míg folyamatosan engem figyelt.

-Ha tudni akarod, elég jó vagyok benne.Meg a pszichológiában is.

-Hülye...-húzódtak ajkaim egy apró mosolyra, ami meglepett, hiszen nem igen szokott megtörténni, nála pedig ez már nem az első eset, de az eddigieket nem hinném, hogy észrevette volna.

-De most komolyan...Ha szeretnéd, akkor használhatsz lelki szemetesnek is, csak hagyd, hogy legalább megpróbáljak segíteni.Oké?

-Hmpf...

-Akkor kezdjük ott, hogy miért akartál leugrani arról a hídról?-mászott felém és kissé dühösen nézett rám.Nem akartam elmondani neki, hiszen még közel sem éreztem úgy, hogy itt az ideje.Díjazom, hogy segíteni szeretne, de eléggé a dolgok közepébe vágott ezzel a dologgal.

-Nem gondolod, hogy egy kicsit gyors vagy?

-Az előbb még nem panaszkodtál.-az az idegesítő mosolya már megint ott volt az arcán.Most azt kívánom bárcsak megint az a csendes Todoroki lenne, ehelyett a kiéhezett és perverz alak helyett.

-Aludjunk...-fordultam az oldalamra, mire kénytelen volt leszállni rólam.Pontosan tudtam, hogy még mindig figyel, hiába voltam neki háttal.Szinte lyukat éget a hátamba a tekintetével, ami kezd zavarni, de még sem teszek ellene semmit.Úgy is minden zavarni szokott, ezt elkönyvelem egy újabb dolognak.

Amióta így magamba vagyok zuhanva, rengeteg dolog idegesít.Teljesen elhagytam a régi önmagamat és már fogalmam sincs arról, hogy miként is juthatnék vissza hozzá.Olyan, mintha egy sötét szobában lennék.Abban a szobában aminek a falait én magam építettem fel, de mikor elkészültem vele, nem számoltam azzal, hogy többé sosem leszek egyedül.A szorongásom, a depresszióm, a megfelelési kényszerem, az alvászavarom és konkrétan minden hasonló dolgom a falakon belül maradt.Kijárat pedig nincsen...

Ha valaki egyszer ilyen helyzetbe kerül, akkor csak imádkozni tud azért, hogy valaki jöjjön és leverje azokat a falakat.Még, ha időbe is telik...Az illető lehet, hogy először el akarja onnan zavarni, de figyelmen kívül kell hagyni.Ha egyszer elkezded lebontani, akkor ne hagyd abba, mert azzal csak egy újabb sebet ejtesz az emberen.Az én falaimat bontogatták...De senki sem tudta, hogy több réteget is felemeltem.

-Ahogy szeretnéd...-suttogásától kissé kirázott a hideg, de próbáltam nem figyelni a dologra.Az ágya besüppedt mellettem, majd szorosan hozzám bújt és hátulról átkarolt, míg fejét nekitámasztotta a hátamnak.Nem fogok szabadulni tőle és a hirtelen törődésétől, ezt már most tudom.Mégsem tudok rá haragudni, hiszen tudom, hogy csak segíteni akar.A fáradt és sebzett lelkemnek pedig jól esik...

Önző vagyok...

-Jó reggelt!-dörzsölgette a szemeit miután kómásan kicsoszogott a konyhába a finom illatok miatt, majd hátulról átölelt.-Befoglak szakácsnak...

-Ne szokj hozzá...Egyszeri alkalom.

-Hmpf...De azért megismételhetnénk még párszor amíg nem jössz össze Kirishimával.-dőlt neki a pultnak, így láthatta az arcomat.Nem értettem az akkori viselkedését...Azt hittem a tegnapi csak az alkohol miatt volt, most még is ajánlatot tesz.Ilyen hímringyó lett vagy valami más van a dologban?

-Gondolom nem az elmúlt években jöttél rá, hogy meleg vagy...

-Hamar leszűröd a dolgokat, mint mindig.-mosolyodott el.-Már akkor tudtam amikor elkezdtem az akadémiát.Pontosabban akkor éreztem amikor a közeledben voltam.

-Sajnálom...

-Ne kérj bocsánatot azért, mert mást szeretsz.-nevetett fel és összeborzolta a hajamat.-Nekem az is elég, hogy most itt vagy.Na meg, hogy csinálsz reggelit!