Sose voltunk ellenségek -Éhezők Vidala-

6: Érkezés

Mély levegőt véve pillantottam fel a tükörbe. Az arcomon a víz cseppjei megcsillantak a reggeli fényben, mely a vonat egyik kisebb ablakán világított be. Gondterhelten dőltem rá a csapra, miközben szemeztem magammal. Arcomon már nem látszott a tegnap esti sírásom nyomai. Egy jó fürdő sokat segített szerencsére ezen. Viszont még csak ez volt a legkisebb gondom.  Mióta felkeltem folyton a Viadalon kattogtam. Eldöntöttem, hogy mindet megfogok tenni, azért hogy nyertesként térjek vissza az arénából. Ezért viszont nem keveset kell tennem a jövőben. Már most görcsbe rándult a gyomrom, ha az interjúra vagy a felvonulásra gondoltam. De tudtam, hogy elsőnek a kapitóliumiakat és az ellenfeleket kell meggyőznöm. Biztos voltam benne, hogy nem fogom az eltaposható kislányt játszani és aztán bevadulni, mint azt az előző évben is tették. Túl kiszámítható lett volna, de igazából semmilyen szerepem nem volt azonkívül, hogy keménynek mutatkoztam eddig. Nem jutott eszembe, hogy milyennek kéne lennem. A 4.körzetben mindig magamat adtam, sose kellett elrejtenem az igazi személyemet. 

Nagyot sóhajtva löktem el magamat a csaptól. A szobám fele vettem az irányt, ahonnan kikaptam egy egyszerű fekete ujjatlan felsőt és egy gatyát. Nem sokat cicomáztam, felvettem őket, majd bekötöttem a hajamat egy erős copfba. Tekintetemet a közeli tükörrel tereltem. Rém egyszerűen néztem ki, viszont nekem még is tetszett. A letisztultsága a ruhámnak adott egy fajta kemény, megrendíthetetlen külsőt, amely ezekben a pillanatokban nagyon sokat jelentettek számomra. 

Egy kilógó tincset a fülem mögé tűrtem, majd gyors és halk léptekkel elindultan az étkező irányába. Utam során az ablakokat kémleltem. A nap szinte csak most kelt fel. Talán ez magyarázat is volt a kihalt vonatra. Gondolataim egy óvatlan pillanatra elszöktek az otthonom felé, de gyorsan összekapva magamat inkább az előttem álló próbákra gondoltam. Legjobban azt reméltem, hogy a Kapitóliumba egy olyan stílustanácsadót fogok kapni, aki nem annyira ütődött mint az ottani népség. Még Anelma öltözékét is szívesebben vettem volna fel, mint sem hogy anyaszült meztelenül parádézzak mindenki előtt vizesen, ahogy azt egyik évben tették a kiválasztottak. Abban viszont teljesen biztos voltam, hogy Brian is hasonló véleményem van velem, ha már másban nem is értünk egyet. 

-Jó reggelt. -köszöntem a többieknek, akik már bent ültek az étkezőben, Brian kivételével természetesen.. 

Hát ezért van ilyen nagy csend itt. A nagyságos úr még nem tolta ki a képét. 

Amíg be nem léptem csend és nyugalom övezte a szobát. Az Odair fiú halkan beszélgetett a mentorommal, aki látszólag alig kelhetett fel pár perce. Nem messze tőlük egy széken Anelma terpeszkedett. Külseje még ilyen korán is makulátlanul festett. Kezében egy újságot tartott, valamilyen divat cikk lehetett, amely a Kapitóliumból származott. Leginkább erre adott magyarázatot az a rengeteg túl csicsázott ruha. 

-Jó reggelt Laura!-köszönt vissza Annie fáradtan. 

-Oh milyen korán kelt valaki.-pillantott felém Anelma. -Nem tudtál aludni drágám? 

-Jól aludtam. Köszönöm. És te Anelma, jól aludtál? -próbáltam kicsit kedvesebb lenni a nőhöz. Nem akartam egy reggeli konfliktust előidézni. Így is elég fog még rám várni majd. 

-Igen drágám. Csodálatosat álmodtam. -mesélte vidáman. Mire én csak szórakozottan felemeltem a szemöldökömet. El nem tudtam képzelni miről, álmodozhatott egy olyan nő, mint ő, aki luxusban nőtt fel és mindent megkapott, amit csak kívánt. Hiányt semmiből nem szenvedhetett soha, így nem volt sok tippem még is, mire vágyakozhatott egy maga fajta kapitóliumi. -Na és te drágám, miről álmodtál ? 

Legszívesebben azt mondtam volna, hogy a Kapitólium pusztulásáról, amelyben a fényes kis városka összedől és elbukik Snowwal együtt. Még is megfogadtam, hogy nem akarok egy reggeli konfliktust, ezek mellett Snow nyílt alázása sem lenne a leghelyesebb, mikor szinte az ő kezében van az életem, bár jobban belegondolva, mikor nincs?