Come Back home!

Come back home!-7.utca

Jiu:Én meg se tudok szólalni, bár mindegy mert eddig se mozgattam a számat, ahogy Taetae sem miközbe még mindig a fejemben beszél xdD

Tae:"Minden oké?:D Nagyon elhallgattál? Tán elnyomott az álom? :D"

Jiu:"Miért hallom a fejemben a hangodat, és honnan tudod, hogy ébren vagyok?:D"

Egy kis szünet után azt válaszolja.

Tae:"Fogalmam sincs :D De, szerintem a nyakláncod miatt van."

Jiu:"Nyakláncom?"-gondolom és a kezembe veszem. Most nem világít rajta az a nagy piros kő, ami egy igazi rubint?!"

Tae:"Igen, az. Namjoon nem adja alább a legjobbnál:D Meg azt mondja, az igazi drágakövek ereje és befogadó képessége nagyobb, mint a hamisaké, még ha jobban is néznek ki. Szerinte ez az emberekre is igaz:)"

Jiu:"Figyu, nem beszélhetnék inkább szemtől-szembe, ha már úgy se alszik egyikünk se?xDD"

Tae:"Oké! :D 5 perc és ott vagyok, csak nyisd ki az erkélyajtódat."

Jiu:"A mimet?:D"

Tae hangja eltűnik, én pedig már egy szavát se hiszem el, ahogy azt se, hogy egyszer csak itt terem, de odamegyek az erkélyemre és kinyitom az ajtaját, és majd nem lezuhanok a mélybe, mert Tae ott áll közvetlenül előttem.

Tae:Menjünk be, még megfázol!:D-mondja és betol vissza a szobámba, mert hogy én kővé dermedtem éppen :D

Mikor beérünk csodálkozva néz körül, és alaposan szemügyre vesz minden tárgyat, főleg a ruhásszekrényemet és rájön az egyszerű nyilvánvaló tényre.

Tae:Hiszen ez üres.. Hol vannak a ruháid? :D

Jiu:Rajtam? :D

Tae mosolygó szemei hirtelen szomorúvá válnak, és lassan visszacsukja a szekrényajtót és azt mondja.

Tae:Sajnálom.

Leülök az ágyamra és kérdőn nézek rá.

Jiu:Mit? :D

Tae:Mindent. Minden rosszat, ami eddig történt Veled, mondja és leül mellém az ágyra és kezébe veszi a nyakláncomat, ami azonnal vörösen kezd izzani.

Jiu:Úgy tűnik csak akkor csinálja ezt, ha egymás közelében vagyunk.Eddig nem csinált semmit :D

Tae:Király!:D -felpattan mellőlem és izgatottan elkezd magyarázni és járkálni.

Tae:Ne haragudj, hogy csak így Rád törtem, de sosem volt még saját démonom, és fogalmam sincs, hogy mit kell csinálnom, vagy mondanom, vagy tennem, vagy hogy ez mit jelent, én csak..

A szó miatt, ami elhagyja a száját, én is felugrok az ágyamról, és elkezdek hátrálni a szobám legtávolabbi sarkába ijedten. Ő észreveszi és megpróbál hozzám közelíteni, végül a sarokba szorít engem, és mikor ez megtörténik, egyszer csak összeesem és elerednek a könnyeim. Tae nem érti, de leguggol hozzám, és magához húz, majd megölel engem. A teste ugyanolyan forróságot áraszt, mint amilyet a keze, és érzem, hogy belülről felmelegíti mindenemet, és hirtelen megnyugszom.

Tae elenged és rám emeli a tekintetét.

Tae:Nem tudtad, ugye?

Megrázom a fejemet.

Tae újra magához ölel és úgy mondja.

Tae:Kérlek, bocsáss meg nekem!-és a sugárzása elborítja az agyamat. Megszűnik számomra minden. Mint, ha kilebegnék a saját szobámból valamiféle álomba, és elhagynám a testemet. Furcsa, de kellemes érzés, és bizsergeti mindenhol, ahol Tae magához ölel. Kicsit eltolom magamtól és rámosolygok mikor látom, hogy a szemei eltűntek, és helyettük egy fekete lyuk néz rám a íriszei helyett. Majd a következő pillanatban belép az ajtón egy sötétvörös hajú fiú, és mikor meglát minket, egyszerűen elhajít az egyik sarokba, és elvonja tőlem Tae-t.