Művészet kategória - kedvencek 🌺

85 15 2
                                    

Sziasztok!☺️
Ez a rész egy olyan lesz, ami eddig még egyszer sem fordult elő.
Egy kis ihlet kapott el és gondoltam miért is ne oszthatnám meg veletek a kedvenc verseimet...és hát ez az ötlet szülte ezt a részt.
Ebben a részben több verset fogok bemutatni, amik nekem a kedvenceim...már egy ideje. ☺️
Szóval, kezdem is:

Az első egy József Attila vers, címe pedig:

SZÜLETÉSNAPOMRA

Harminckét éves lettem én –
meglepetés e költemény
csecse
becse:

ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.

Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!

Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató
szegény
legény.

De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura
ura.

Intelme gyorsan, nyersen ért
a „Nincsen apám" versemért,
a hont
kivont

szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem
hevét
s nevét:

„Ön, amig szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén" –
gagyog
s ragyog.

Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
sekély
e kéj –

Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní...
tani!

Másodiknak egy Ady Endre verset mutatnék be, aminek becses címe:

ELFOGYNI AZ ÖLELÉSBEN

Szájon, mellen, karban, kézben,
Csókban, tapadva, átkosan
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.

Epében, könnyben és mézben,
Halálosan, tudatosan
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.

Ilyen nagy, halk, lelki vészben
Legyek majd csontváz, vig halott
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.

Harmadik költemény egy női írótól/költőtől származik, aki nem más, mint Kövecses Anna, a mű címe pedig:

ANALÍZIS

Groteszk gondolatok csipkézik az elmém,
Elhervad a jelen, nem tudom, hol vagyok.
Vagyok inkább Isten felsőtestén mellény -
Amit könnyből és gyötrelemből alkotott...

Nagy a világ, én mégsem férek el benne -
Nem fénylenek szememben éjjel csillagok.
Ami szép, az fáj is, vagy épp nincs értelme.
És magam elől még megszökni sem tudok.

Negyediknek egy Novák László verset hoztam, a címe:

FEBRUÁR

Lámpák sora világította meg az estét.
A töltés ködben fürdőzött,
s nem volt ott senki, csak én.
Lépteim hangosan szelték át a fagyott,
februári levegőt, minden kihalt volt, és mély.
Annyira szeretem az ilyen éjszakákat...
Lépkedek a semmiben, merengek a semmiről,
és végül nem jutok semmire...

Az ötödik talán a leghosszabb mindközül. Ez egy Csokonai Vitéz Mihály vers, címe pedig:

A REMÉNYHEZ

Főldiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
A boldogtalan,
S mint védangyalának,
Bókol úntalan.
Síma száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
Még most is belém?
Csak maradj magadnak!
Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
Mégis megcsalál.

Kertem nárcisokkal
Végig űltetéd;
Csörgő patakokkal
Fáim éltetéd;
Rám ezer virággal
Szórtad a tavaszt
S égi boldogsággal
Fűszerezted azt.
Gondolatim minden reggel,
Mint a fürge méh,
Repkedtek a friss meleggel
Rózsáim felé.
Egy híjját esmértem
Örömimnek még:
Lilla szívét kértem;
S megadá az ég.

Jaj, de friss rózsáim
Elhervadtanak;
Forrásim, zőld fáim
Kiszáradtanak;
Tavaszom, vígságom
Téli búra vált;
Régi jó világom
Méltatlanra szállt.
Óh! csak Lillát hagytad volna
Csak magát nekem:
Most panaszra nem hajolna
Gyászos énekem.
Karja közt a búkat
Elfelejteném,
S a gyöngykoszorúkat
Nem irígyleném.

Hagyj el, óh Reménység!
Hagyj el engemet;
Mert ez a keménység
Úgyis eltemet.
Érzem: e kétségbe
Volt erőm elhágy,
Fáradt lelkem égbe,
Testem főldbe vágy.
Nékem már a rét hímetlen,
A mező kisűlt,
A zengő liget kietlen,
A nap éjre dűlt.
Bájoló lágy trillák!
Tarka képzetek!
Kedv! Remények! Lillák!
Isten véletek!

Az utolsó vers pedig egy Kosztolányi Dezső vers, melynek címe:

EGYEDÜL

Magam vagyok, rám hull a végtelenség,
a fák, a lombok ezre eltemet.
Olykor fölém cikáznak még a fecskék,
nem láthat itten senki engemet.

A táj az ismeretlen mélybe kékül,
nincs semmi nesz a lombokon, a fán,
s tűz-csókokat kapok a tiszta égtül
Én, a merész és álmodó parány.

Egyszerre az ősfélelem legyűr,
a lég üres, kihalt a szó, a hang,
s én sáppadottan fekszem itt alant.

A föld szorít, s fölém végetlenül
tágul ki, mint egy kék üvegharang,
Aa végtelenbe nyúló kékes űr.

Na Manóim ennyi lett volna ez a hagyomány megtörő rész, remélem tetszett.
További szép estet!💚

Ajánlásaim, NektekWhere stories live. Discover now