"Közelebb vontam magamhoz, nyomtam egy csókot az ajkaira, majd megszólaltam.
- Mi történt az én ártatlan Finn Wolfhardommal?"
2018. június 15. - 2019. január 12.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
FINN
- Idióta vagy.
- Te vagy az idióta – kontrázott rá Timothée, miközben továbbra is rendíthetetlenül tartott előre.
Én még mindig éhes voltam, fáztam, és meg akartam halni, úgyhogy a helyzet változatlan maradt, viszont a feszültség egyre csak nőtt köztünk. Miközben az élet acélbetétes bakanccsal rúgott minket gyomron megállás nélkül, én addig megpróbáltam valamiféle megoldáson töprengeni, úgyhogy megálltam egy pillanatra. Finnország nem lehet olyan nagy. Sőt, a város, amiben vagyunk még kisebb. Úgyhogy ha megpróbálunk visszamenni a kiindulási pontunkhoz, és elindulunk az ellentétes irányba, akkor talán... Nem, ez hülyeség. Ez az egész forgatás hülyeség. De Timmy a leghülyébb.
- Mit csinálsz? – lépett vissza hozzám Timothée. Amíg én megálltam, addig a fiú mit sem törődve ezzel ment tovább. Talán nem is tűnt fel neki, annyira belemerült a fejében lévő tökéletes tervbe, ami természetesen eddig sem jött be, úgyhogy elég erősen kételkedtem, hogy valaha is visszatalálunk.
- Veled ellentétben én gondolkozok is.
- Ezért nem hoztál magaddal kabátot – motyogta az orra alatt a szemét forgatva.
- HAGYD MÁR BÉKÉN A KABÁTOM – förmedtem rá hirtelen.
Ez látszólag meglepte a fiút, mert hozzám hasonlóan ő is megtorpant. Én csak mérgesen összehúztam a felsőmet magamon, majd végső elkeseredésemben leültem a hóba, és vártam, hogy halálra fagyjak, de hiába, ez nem történt meg. Helyette viszont az eddig kietlen helyen meghallottuk egy autó motorjának a zúgását, úgyhogy azonnal felcsillant a szemünk.
Amint megláttam, ahogy a fekete autó kibújik a zöld fenyők közül, mint valami égi csoda, azonnal felpattantam az eddigi helyemről, és Timmy-vel karöltve a stoppolás nemzetközi jelzését mutattuk az ujjunkkal.
A rejtélyes autó lelassított mellettünk, majd meg is állt. Még egyszer összenéztünk Timothée-val, majd közelebb sétáltunk a lehúzott ablakhoz.
- Elnézést, beszélnek angolul? – kérdezte tőlük a fiú. Mögötte álltam, és miközben ő részletezte az ismeretleneknek a szerencsétlenségünket, addig én felmértem a terepet.
Hárman ültek a járműben, elől egy férfi és egy nő, hátul meg a lányuk. Vagyis csak gondoltam, hogy a lányuk lehet, mert az arca kísértetiesen hasonlított az anyjáéra, így más opciót ki is zártam.
Mindkettejüknek szőke hajuk volt, de az anyáé szoros kontyba volt kötve a feje tetején, míg a fiatal – talán korombeli – lánynak szépen hullott a vállára.
Az apját annyira nem részletezném, maradjunk annyiban, hogy bármikor be tudott volna építeni a falba pár másodperc alatt.
- Gyere, Finn – lökött meg Timmy. Azonnal kizökkentem a gondolatmenetemből. – Szálljunk be.
