Ace of Diamond

Kilencedik fejezet

MEI

Lassacskán megfordult. Nem szólt semmit, de láttam a tekintetén, arra várt, hogy oda menjek. Egy kicsit sem mozdult. Megálltam mellette pár centire. Még mindig hallgatott, ezért elhatároztam, hogy a haladás érdekében én töröm meg a csendet.

-Miről akartál velem beszélni? – kérdeztem halkan.

Mivel azt sem tudtam, jó vagy rossz dologról akar-e beszélni, inkább óvatoskodtam. Jobb az elővigyázatosság!

-Szerinted? – kérdezett vissza grimasszal az arcán.

-Fogalmam sincs. Egy kis segítséget igazán adhatnál! – böktem kicsit oldalba.

-Támadó üzemmódban vagy, vagy mi? – nevetett.

Egek ura, az a nevetés! Az a csábító mosoly! Szinte tökéletes volt. Senki sem az, ezért használtam mellé a „szinte" szót.
Lágy szellő fújt, s mivel rajtam nem volt más felül, csak a melltartó és a pántnélküli top, libabőrös lettem. Talán még meg is rázkódtam egy kicsit. Észrevehette, mert kuncogott és vetkőzni kezdett. Levette, s kezembe adta a hoodyját. Valószínűleg nem fázott, mert meg se rezzent attól, hogy rövidujjúban kell mellettem maradnia. Ezek szerint jól bírja a hideget. Új dolgot tudtam meg róla!
Egy aprócska mosolyt dobott nekem, melytől a szívem megzavarodott és éreztem, fülig elvörösödöm.

-K-köszönöm, Kapitány!

-Hova csípted így ki magad? Csak nem nekem? – kérdezte nevetve.

-Tudom, hogy azt mondtam, ne szóljunk bele egymás magánéletébe, meg nem terveztem elmondani, ráadásul pont neked nem...

-De?

-De... Ma este baráti randira megyek Mikekkal. Mozi és vacsi. Vagy először vacsi és csak aztán megyünk moziba? Már elfelejtettem. Milyen buta vagyok, hahaha!

Mi a fene ütött belém?! Nem bírtam befogni a számat és csak mondtam a hülyeséget! Biztos dilisnek néz engem. Akár még meg is utál, hogy megszegtem, amit pont én mondtam. Ne avatkozzunk bele egymás magánéleti dolgaiba. Erre én véletlenül szándékosan belerángatom őt az én életembe. Olyan buta vagyok!

-És tanácsot szeretnél vagy mi? – kérdezte kissé ridegen a szemembe nézve, majd az égre emelte tekintetét.

-Tessék?

-Vagy nem ezért mondtad el? Hogy tanácsot adjak Mikehoz? Bár őszintén szólva nem ismerem őt annyira. Ha a baseballal kapcsolatos eredményeiről kérdeznél, arról tudnék mesélni, de amúgy nem töltök vele valami sok időt. Szóval nem tudok segíteni.

-Nem, egyáltalán nem erről van szó!

Tényleg nem tanács miatt mondtam el neki, csak... Jó érzés beszélni valakinek róla. Mármint élőben. Természetesen Rachelnek, Elainenek és Juliannek is fogok mesélni, de gyerekkori barátaimmal kérdéses, hogy mikor találkozom, osztálytársnőmnek pedig leghamarabb hétfőn tudok jelenteni a helyzetről.
Így, hogy Kapitánnyal a tetőn álldogáltunk és beszéltünk egymáshoz, elkezdtem felfogni. Még ha csak baráti randi is, kettesben megyek valahova egy idegen fiúval. Ráadásul este. Kezdett eluralkodni rajtam valamiféle aggodalom. Mi fog történni? Mi lesz, ha elrontok valamit? Én is fizessek bele a vacsorába vagy a moziba? Szép lassan egész lényemen eluralkodott az ismeretlentől való félelem. Olyannyira, hogy önkéntelenül kidugtam jobb kezem ujjait a hoodyból, mely számomra kissé nagy volt és megszorítottam az eget fürkésző kapitány pólóját. Kicsit mintha meglepődött volna emiatt, de talán csak képzeltem.

-Baj van? – kérdezte komoly tekintettel.

Hiába mondta az agyam bent, hogy szólaljak meg, egy árva szó sem tudta elhagyni a torkom. Még ha sikerült is volna egy-két szót összehozni, a szám zárva maradt. Az egyetlen lehetőség, hogy reagáljak a kérdésére, az az, ha pislogok vagy megrázom a fejem. Éreztem, hogy már a szemem is könnybe lábad. Nagyon rosszkor. Pont a kapitány előtt nem akartam ilyen szerencsétlennek látszani. Már a kezeim is remegtek. Franc!
Legnagyobb meglepetésemre szembe fordult velem, megfogta a két kezem és megszorította őket.