Ace of Diamond

Harmadik fejezet

MEI

Kiabáltam és már mentem is, de fejben baromira pánikoltam. Hogyan voltam képes rávenni magam arra, hogy több, mint ötven hím nemű ember előtt megszólaljak? Fogalmam sincs. Az unalom, az izgatottság, az adrenalin, a kíváncsiság? Ez mind, azt hiszem, de a legnagyobb okom a bátorságra az, hogy a nagyképű tapló pont köztük volt, ráadásul, ha jól vettem észre, kapitány! Ő a kapitány! Szerintem még kapitány helyettesnek is kevés lenne.
Visszaút nem volt, csak előre mehettem! Bár nem láttam mindenkit, mégis éreztem az összes ember tekintetét magamon. Nem lenézőek voltak. Ellenkezőleg. Afféle „friss hús" érzésem lett, kicsit ki is rázott a hideg. Nyugalom! Nagy levegő! Közelebb mentem az edzőhöz, aki rezzenéstelenül nézett rám. Amikor odaértem vettem észre, mennyire is edző külsejű. Magas, izomzata volt bőven, szemüvege alól szigorúan figyelte, mit akarok neki mondani. Hatalmas nagy levegőt vettem. Szemem sarkából rápillantottam az épp engem bámuló csapatkapitányra. Tekintetünk találkozott. Szívverésem felgyorsult, alig kaptam levegőt miatta. Remek, nyugtatni akartam magam és beszélni végre, de megakadályozott! Muszáj voltam először őt mérni végig tetőtől talpig. Fehér mezében nagyon jól nézett ki. Nem volt kitornázott izompacsirta, de az száz százalék, hogy nem egyetlen kockából áll a hasizma. Valamiért kedvem támadt levenni a ruházatát és megszámolni. A fenébe, min jár az eszem! Az arca viszont... Te jó ég! Nála szexibb srácot eddig nem láttam! Igazából nem is figyeltem rájuk, de a kis mocsok felkeltette az érdeklődésemet. Napbarnított bőre, gyönyörű sötétbarna szempárja, csábító ajkai. Azt meg se merem említeni, hogy a borostája még tesz mindezekre egy lapáttal! Rachel sokszor olvasta valami magazinból, hogy a közepes borostával rendelkező pasik a legszexibbek. Viszont ez csak akkor igaz, ha a tőlem pár lépésnyire álló srácnak is olyan van, mert ha nem, és az övé rövid – ne kérdezze senki, miért jegyeztem meg a fajtáit és mi a különbség a kettő között –, akkor üzenem nekik, tévedés történt! Olyan volt, mint valami görög félisten.
Kedvem lett volna még legeltetni rajta tekintetem, de küldetésem volt, mely nem hozzá kötődött. Határozottan néztem ismét a főnök úr szemébe. Na, rajta!

-Miért van itt, kis hölgy? – előzött meg.

-Uram, szeretnék csatlakozni a baseball csapathoz! – egyenesedtem ki, mint egy katona.

A vezér szemei elkerekedtek. Ez a reakció járványként terjedt a pályán tartózkodók között, mert pár másodperc után körbe néztem és mind kieső szemgolyóval figyelt minket. Kezdtem kínosan érezni magam.

-Nem kéne valamit csinálnotok? Megvan a tíz?! – fordult a tömeg felé.

Megmentett! Nem is volt ő olyan rémisztő. Mármint, az én szemszögemből. A többieknek igen, mert szó nélkül folytatták a futást. A kapitány se mondott semmit, a kispad felé vette az irányt.

-Mi okból akarsz csatlakozni? – tette fel a sorsdöntő kérdést.

Jól át kellett gondolnom, mit felelek, mert ha csak úgy rávágok valami hülyeséget, elvágtam magam. Hazudni nem akartam, de a teljes igazságot sem szerettem volna felfedni előttük. Egy életem, egy halálom, kinyitottam a számat és válaszoltam.

-Két éve tettem egy ígéretet az egyik ismerősömmel, mely szerint egy hivatalos meccs alkalmával találkozunk a pályán.

-Hova jár ez az ismerős, hogy ennyire igyekszel miatta?

Haboztam. Ha elmondom, akkor vagy csúnyán fognak rám nézni vagy hülyének gondolnak, hogy miért nem mentem én is oda, ha találkozni akartam.

-Nos? – kérdezte szigorú tekintettel.

-Spades Sport Akadémia – mondtam lesütött tekintettel.

Még nem voltam nagy tudású baseball játékos, de azt tudtam, hogy a Diamond számára a Spades a legnagyobb rivális. Ezen felül ők a bronzérmesek az ország sulijai között. A Hearts az ezüstérmes, az arany pedig a Clover Sport Akadémiáé. Úgy hallottam, hogy a három legjobbat a Diamond még sosem győzte le.
Vártam az edző reakcióját. Felemelte szemöldökét.