Marvel oneshots

Csaták, amiket nem lehet megnyerni

Megjegyzések: Frostiron, az IW után, Loki életben van AU, mert Loki és Tony mindörökre, kimondatlan és kidolgozatlan teóriákkal fűszerezve. 

Loki lassan kerülte meg az útjába akadó kanapét, azonban pár pillanat múlva meggondolta magát, és inkább helyet foglalt az ülő alkalmatosságon. Mindeközben végig Stark kérdését ízlelgette.

- Egyszerűen csak vannak helyzetek Stark, mikor nem lehet nyerni - mondta végül, és olyan nemtörődöm hangon tette, ahogy csak bírta. Mintha a fél univerzum halála nem nehezedne rájuk.

Szemei Tonyt pásztázták, aki éveket öregedett csupán pár hét alatt. Vállai megrogytak, sötét, dús hajába számtalan ősz hajszál vegyült, szemeiben pedig megjelent egyfajta végtelen üresség. Mintha bár a teste megmaradt volna, de a lelke a többiekkel párolgott el.

Most is csak görcsösen szorongatta azt a poharat, benne méregdrága italaival, de még inni sem volt képes. Fájdalmasan józan volt a vereségük óta. Vereség, mintha létezett volna más opció. Vannak csaták, gondolta Loki, amiknek egyszerűen nem lehet más kimenetele.

Amikor Starkhoz jött, nem ezt várta. Ha őszinte akart lenni, nem egy megtört férfit várt, és bár sejtette, hogy nem öröm ünneplés közben találja, de arra az üres tekintetre nem volt felkészülve. Egyébként azt sem tudta volna megmagyarázni, mért is jött. Mért nem kereste fel a bátyját, és mondta el neki, hogy újra lelépett, mert ez volt a legokosabb? Mért nem ment elé, mint a kisöcs, aki sosem javul, és hallgatja el újra mindazt, amit a háttérben tett. Vagyis tett volna. A dolgok nem úgy alakultak, és hiába voltak meg a tervei, rá ugyan úgy igaznak bizonyult: vannak csaták, amiket nem lehet megnyerni.

Nem tudott volna Thor szemébe nézni, és már soha többet nem is fog. Mert ezúttal tényleg meghalt, még ha nem is úgy, ahogy a bátyja gondolta. De egész biztosan meghalt, valahol legbelül, úgy mint az előtte álló férfi. Vajon mi történhetett?

- Szóval ennyi? A nagy isteni segged sem tud többet mondani? Csak hogy ez van, ennek így kellett történnie? - fakadt ki Tony, és egy pillanatra mintha élet költözött volna a szemeibe. Egy pillanat volt, egy apró fellángolás, hogy aztán a tömény keserűség és gyász újra maga alá temesse.

- Nem voltunk elég erősek a megállításához - vont vállat, meglepően könnyedén. - Ez már megtörtént, és nem tehetsz ellene semmit.

A szavai élesen vájtak a levegőbe, Tony pedig úgy meredt rá, mintha szellemet látna.

- Felfogtad te egyáltalán mennyien haltak meg? - sziszegte a milliárdos, ujjai elfehéredtek a poháron.

- Pontosan Stark - bólogatott lassan. - Már meghaltak. És Halál nem olyan valaki, aki szívesen enged vissza bárkit is. Vagyis többé nem számítanak.

Tony gyorsan mozdult, nem volt két lépés, hogy a bárpult mögül elé kerüljön, és felrántsa a kanapéról. De utána nem mondott semmit, nem is mozdult, csak hitetlenkedve, és dühösen kapaszkodott öltözékébe. Arcáról sütött a fájdalom, a megbánás, de legfőképp a bűntudat. Ez ugyanis úgy ette be magát a feltaláló szívébe, mint a legalattomosabb betegség, és mostanra annyira szétette, alig maradhatott valami.

De Loki nem esett kétségbe, és nyugodtan folytatta.

- Meghaltak, Tony - ismételte. - Nem tudsz rajta változtatni. Sosem tudtál volna. És sosem kellett volna változtatnod rajta. Az univerzumunk nagy, és bármekkora is az egód, remélem nem képzeled, hogy te lehetsz a megmentője. Csak egy ember vagy, egy apró, és annyi más mindenhez képes jelentéktelen.

Tony arcára keserű mosoly ült ki.

- Mindig is te voltál a legnagyobb seggfej, akit csak ismertem - osztotta meg vele, majd előre hajolt, és megcsókolta.

Loki pedig elégedetten túrt a megőszesedett hajba, mert talán ezért jött. Talán megeshet, hogy ő is a múltat hajkurászta, azt a múltat, mikor gondtalanul csavarta el a milliárdos fejét, és hajtotta uralma alá hatalmas egoját. Mikor bár látta a fellegeket, de azok nem voltak többek egy kis mulatságot ígérő felhőnél. Most minden más, mégis, egy kicsit, egy egész kicsit visszakaphatják a többet soha vissza nem térő múltat.

Tony csókolta, hosszan, mélyen, hogy a nyelve érezze a félisten minden apró ízét, majd pedig karolta, és döntötte végig a kanapén, mint régen, mikor az egészben a legnagyobb élvezetet még a tilos érzése keltette.

Loki olyan csodás volt, mint mindig. Bőre feszesen simult testére, olyannyira, hogy érezte az alatta domboruló izmokat mikor kezét játékosan végigfuttatta rajta. Tony tudta magáról, hogy ő már nem teljesen ugyan az, de Lokit nem érdekelte. Ő így is élvezte az erős kezeket magán, és a nyögéseket, amik régebben sosem jöttek ilyen könnyen.

Végigdőlt a kanapén, csupaszan, nem titkolva milye van, és hagyta, hogy a milliárdos szemei igyák a látványát. Nem mintha sokáig elégedett volna meg ezzel, hamar egyik combjára markolt, csak hogy közelebb húzza, egyben meg is emelje, és ujjainak utat találjon a bejáratához. Loki szűk volt mint mindig, de egyben sosem igényelt sok munkát. Szerette ha a milliárdos határozott, és csak akkor húzza az idegeit, ha igényt is tart rá. Most nem tartott, ezt letisztázandó pedig úgy helyezkedett, hogy kényelmesen ráfoghasson Tony merevedésére, és céltudatos kényeztetésbe kezdett. A feltaláló jólesően felnyögött, és még mélyebbre tolta ujjait a félistenben. Az érzés mesés, de még nem az igazi. Az igazi mennyországhoz valami nagyobb kell, Tony pedig, akármennyi idő is telt el, még mindig rendelkezett ezzel.

Maga alá terelte a férfit, ő maga pedig kényelmesen elhelyezkedett a csípőjén, majd bejáratához igazította a farkát. Loki nem volt az a habozós fajta, határozottan ereszkedett rá, és élvezte a vele járó érzést. Tony hangos volt, szaggatottan vette a levegőt, és többször is felnyögött az őt ostromló érzésekre.

A félisten halkan kuncogott rajta, és előre hajolt, egy rövid, finom csókot lehelve az ajkaira. Majd mozogni kezdett. Kegyetlenül, gyorsan, akkor is, ha a milliárdos nem teljesen tudta tartani vele a lépést. Nem mintha annyira félteni kellene, hamar ráhagyta, és csak élvezte Lokit, amint meglovagolja a farkát, cserébe pedig kezeivel rásegített, hogy a másik se érezze elhanyagolva nemes tagját.

Végül nem kellett sok egyikőjük orgazmusához sem.

Loki nem volt az az összebújós fajta. Soha, egyetlen teljes éjszakát sem töltött a milliárdossal, az élvezetek java után már nem volt szüksége másra. Most azonban hagyta, hogy Tony átfonja kezeivel a derekát, és elaludjon a karjaiba. Úgy döntött egy kicsit még marad, ha úgy tetszik búcsúzik. Mert bár a dolgok változnak, de Loki akkor is Loki marad. Nem fog itt maradni, sőt, olyan messzire megy, hogy többet senki nem fogja látni. Megy, eltűnik, meghal, és csak csalódott arcokat hagy maga mögött. De rendben van ez így, hiszen mire is mennének igazából nélküle? Most is, ha ő nem lenne, vajon hogy kaphatna még esélyt az univerzum másik fele?

Mert vannak csaták, amiket nem lehet megnyerni, de ez nem egy olyan.

Loki hajnalban távozik, és Thanoshoz megy.