Én, mint titkos ügynök

XX.

Két hónap telt el.

Egészen jól beilleszkedtem a legmegátalkodottabb hackerek világába, viszont továbbra se jártam az ügy végére.

Isaac azóta is rendesen viselkedett, és úgy tűnt, lemondott arról a szándékáról, hogy megöl.

Ninával háromszor futottam össze, de szerencsére egyszer sem kellett komolyabban szóba elegyednem vele. 

Igazából akár fel is ismerhetne. Steve és én voltunk az egyetlenek, akik anyánk génjeit örököltük, ezért van mindkettőnknek vörösesszőke haja és kék szeme. 

Ami a legjobban zavart az volt, hogy nem tudtam róla. Sarah miért nem mondta el? Ideküldött a tűzbe, hogy megégessem magam?

Forró harag égette a szívemet, akárhányszor eszembe jutott Sarah. És Steve. A halála most jobban fájt, mint bármikor máskor.

*******

- Tara!

Isaac. Másra se vágytam.

Nagy nehezen kivonszoltam magam, és nem túl meglepő hír fogadott.

Már megint sétálni akart.

Hogy a fenébe bír ennyit sétálni?

Azt hiszem, Seattle se kerül be a kedvenc helyszíneim listájára. Főleg úgy unalmas, hogy Isaac naponta háromszor kirángat, mert "kell a mozgás".

Oké, persze ő azt hiszi, hogy számítógépes gürü vagyok, aki egész nap ki se mozdul. Haha, ha tudná, mit dolgozom valójában...

Magamban ördögien elvigyorodtam, és tovább indultam.

- Emily!

Ösztönösen odafordultam, pedig nem nekem szóltak.

Basszus, basszus, basszus.

Isaac is kérdőn meredt rám.

- Csak egy furcsa hangot hallottam. - motyogtam, őt pedig látszólag nem érdekelte, így tovább indult.

Oké.

Mély levegő.

Kezdek megőrülni. Folyamatosan figyelem az éjfekete üstököt, hátha felbukkan valahol. Hallgatózom, hátha valaki Emilynek szólít. Azt álmodom, hogy újra New Yorkban vagyok, vége ennek az egész ügynek.

Félek. Rettegek.

Fogalmam sincs, látom-e még valaha az otthonomat. A családomat. A barátaimat. Rickyt.

Reggelente azt képzelem, hogy Seattle látképe helyett Brooklynt pillantom meg.

Hideg borzongás futott végig a hátamon, és hirtelen sírhatnékom támadt.

- Tara!

Tara, Tara, Tara, Tara.

Mindig csak Tara. Már rosszul vagyok ettől a névtől.

- Jól vagy?

Hát persze.

Isaac. Az egyetlen, aki törődik velem, egy pszichopata, aki meg akart ölni. Tényleg biztató.

- Ki kell mennem...a mosdóba. - motyogtam, és elfutottam.

A héten ötödször kötöttem ki a vécében, és ha nem vigyázok, a végén még azt hiszik, terhes vagyok.

Hátamat a hideg csempének vetettem, arcomon pedig csörögj kezdtek a könnyek.

Gyerünk! győzködtem saját magamat. Már nincs sok hátra. Hamarosan vége, és hazamehetsz.