Én, mint titkos ügynök

VI.

- Ő ölte meg a szüleiket.

Annyira megdöbbentem, hogy egy másodpercig leeresztettem a fegyveremet.

- Tessék?

- David Glasberg ölte meg Sophia és Robert Parkert, Amy és Grace szüleit. - ismételte.

- Amy és Grace ezt tudja? - kérdeztem kiszáradt torokkal.

- Nem. Különben már rég szétlőtték volna. - legyintett Jonathan.

- Glasberg bérgyilkos?

- Igen. Ő ölte meg Parkeréket, de ő csak az utasítást követte.

- Mégis mikor akarja elmondani Amynek és Grace-nek?

- Ha letartóztatták.

- Sok ideje nem lesz, mert megy a sittre. - emlékeztettem.

- Nyugodj meg, szorítok időt egy beszélgetésre. Ameddig az ügyvédem a zsarukkal beszél, addig elmondom Amynek és Grace-nek. - magyarázta.

- Csakhogy nem adjuk át a rendőrségnek. - csikorgattam a fogaim.- Ez szövetségi ügy.

- Mert? - vonta fel a szemöldökét.

- Glasberg három ügynököt ölt meg, magának pedig már eddig is egy magánzárkában kellett volna lennie.

- Ha Amy és Grace megtudja, hogy Glasberg ölte meg a szüleiket, saját kezükkel akarnak végezni vele. - figyelmeztetett.

- Tudom. - bólintottam. - Ez normális reakció, de nem tehetik. Glasberg-et át kell adni az ügyészségnek és ott majd elítélik életfogytiglanra. Magát szintúgy. Bizonyítottan bérgyilkos, és az ügyvédek közül sem lehet mindenki a beépített embere.

- Nem értem, hogy miért gyűlölsz. - sétálgatott egyhelyben.

- Nem gyűlölöm. - feleltem, mire meglepetten pillantott fel. - Csak elítélem. Büszke lehetne Amyre és Grace-re, akik olyanok magának, akár a gyerekei. Ehelyett mit csinál? Gyilkol szüntelenül, és tétlenül nézi, ahogy az emberek meghalnak. Ez itt Amerika. Nem a középkorban élünk. Mondja meg, miért teszi!

- A bérgyilkosoknak nincs indítékuk. - vont vállát.

- De magának van. Hallottam, miket mondott Grace. Maga nem rossz ember. Csak ezt akarja elhinni magáról.

- Fogalmad sincs róla, mit miért teszek. - pillantott fel. Sötétbarna íriszeiben gyűlölet izzott. - Nem tudod, mi történt akkor, miután Sophia-t és Robert-et megölték. Gondolj bele, mit érezhettem a testvérem halála után.

- Nem tudom, mit érezhetett. - mondtam a süvöltő szelet átkiabálva. - De az még nem jogosítja fel arra, hogy gyilkoljon!

- Öltél már? - tett fel egy olyan kérdést, amire nehezemre esett válaszolni.

Hirtelen erővel zúdult rám a lelkiismeret-furdalás. Éppen az előbb lőttem bele két emberbe. Nem valószínű, hogy túlélik, ha nem kapnak orvosi segítséget. Bűntudatom lett. Öltem.

- Ezek szerint igen. - nyugtázta Jonathan. - És milyen érzés?

Szörnyű - akartam felelni, de ebben a pillanatban erős ütést éreztem a tarkómon és minden elsötétült előttem.

******

Amikor kinyitottam a szemem, körülöttem teljes sötétség uralkodott és csönd honolt. A levegő hűvös volt, csípte a szememet. Erős fuvallat csapott az arcomba homlokomba söpörve a hajam. A talaj kemény volt, betonra tippeltem. Óvatosan a fegyverem után matattam. Nem volt ott. De a zseblámpámat hál'istennek megtaláltam, így most már fel tudtam mérni a terepet.