Egy mégsem annyira átlagos nap

384 20 1
                                    

Második fejezet

  A bejárat felé vettem az irányt. Az ajtónál találkoztam Dave-el a biztonsági őrrel, aki már jól ismert tehát az épületbe való bejutás nem okozott problémát. Dave nagyon barátságosnak tűnik első látásra, nem is gondolná az ember, hogy biztonsági őr. Egyszer viszont láttam, ahogy pillanatok alatt földre terített egy nála valószínűleg jóval erősebb embert, aki az elbocsájtása után randalírozni kezdett az épületben. Köszöntem neki és Daniel laborja felé vettem az irányt. Miután felmásztam a harmadik emeletre gyalog, mivel elromlott a lift Ma mintha minden ellenem lenne! Pont most kellett elromlania annak a hülye liftnek??  Meglepődötten vettem észre, hogy Danielnek semmi nyoma nem volt a laborban. Valami nincs rendben. Szinte sosem megy ki innen. A gyomrom görcsbe rándult mikor eszembe jutott az a megérzés. Az íróasztalához léptem és egy kis papír fecnit találtam.

Gyere az alaksorba!

                   D.

Most már kezdett zavarni ez a titkolózás. Csak akkor ment Daniel az alaksorba, ha tesztelt valami újat vagy veszélyeset. Ugyanis az alaksorban egy „ultramodern” teszt labor volt. Nagyszerű. Gyalogolhatok vissza most, hogy nem jó a lift! Elindultam lefele a lépcsőn. Miután leértem befordultam egy sötét folyosóra és ismét lépcsők következtek, de a kíváncsiságom elfelejtette velem, hogy mérgesnek kéne lennem amiért megszivatott. Leértem egy nagy acél ajtóhoz és a mellette lévő kis konzolon beütöttem a biztonsági kódot. Az ajtó egy nagy szisszenéssel kinyílt.

­-  Helló Daniel!- bizonytalanul köszöntem, mert még mindig nem láttam, hogy hol van.

- Szia Carly!- mondta, és előlépett egy nagy fém dolog mögül, amiről fogalmam sem volt, hogy mi lehet. Leginkább egy vezérlőpulthoz hasonlított, de nem láttam semmit, amit irányíthatna.

- Megmondanád, hogy miért rángattál le ide?- kérdeztem. Nem válaszolt csak felfelé mutatott a plafonra. Csak akkor vettem észre, hogy ott volt egy szerkezet. Valószínűleg ezt irányítja az a fém izé. Még mindig értetlenül néztem.

- Ez micsoda?- kérdeztem, de még mindig nem válaszolt, csak állt és elismerően végigmérte a munkáját.

- Ez még várat. Van számodra egy ajándékom. – most már végképp nem értettem semmit. Az asztalhoz ment és a papírkupac alól előhúzott egy ékszeres dobozt.

- Képzeld el, ma telefonáltak a rendőrségtől, hogy kaptak egy csomagot Londonból, ahol éppen leselejtezték a régi ügyek bizonyítékait és úgy gondolták elküldik a szüleid autóbalesetéből megmaradtakat. Igazából csak ez nem volt elszenesedve és úgy gondoltam, hogy téged illet. – felém nyújtotta a dobozt, de én teljesen lefagytam még vagy kétszer megszólított mire elvettem. Óvatosan kinyitottam, mintha attól félnék, hogy menten szétporlad a kezemben. Egy ezüst nyaklánc volt benne, ami az valószínűleg anyámé volt. Az autóbaleset után Laura és Daniel magukhoz vettek. Ők voltak a szüleim legjobb barátai. Kiemeltem a nyakláncot és megláttam rajta a medált. Egy rombusz benne egy fektetett nyolcassal. Nem emlékeztem arra, hogy valaha láttam volna ezt a láncot az anyám nyakában, de lehet, hogy csak nem akartam emlékezni. Túl fájdalmas lett volna felidézni a mélyen eltemetett emlékeket, ezért inkább terelni akartam a szót. Mint később kiderült csak rontottam a helyzeten.

- Daniel! Komolyan kérdezem, mi ez az izé?- mutattam a plafonon virító szerkezetre.

- Hogy mi ez? Mi ez?! Ez drága Carlym az évezred találmánya.- mondta büszkén.

- Ööö még mindig nem értem. – emiatt, a mondat miatt kaptam Danielől egy ’ Ne fárassz már!’ pillantást. Daniel volt az egyik legjobb ember, akit ismertem, csak az az egy hibája volt, hogy mindenkitől elvárta, értse meg, azonnal amit mond. Ami sokszor elég nagy kihívásnak bizonyult a sok tudományos szöveg miatt, vagy azért mert nem adott meg megfelelő mennyiségű információt az adott, dologgal kapcsolatban.

Egy másik világWhere stories live. Discover now