Megszoksz, vagy megszöksz (Befejezett)

Lábadozás

Jinyoung
Fájdalmasan ébredtem, de azonnal Jacksonnal találtam szembe magamat, így semmi nem tudott érdekelni.

Kris szava viszont szent volt, így egyedül maradtam vele.
- Jinyoung, tudom, hogy most örülsz a fejednek, de pont most ne csináljatok hülyeséget, jó? - ült mellém.
- Megpróbálhatom - bizonytalan voltam, mert nagyon jól tudtam, mire értette a doki a "hülyeséget", de ki ne akarna lefeküdni azzal, akit szeret, és örül, hogy viszontlátja? Mellesleg... fiatalok vagyunk...

- Aha. Akkor ne gyere hozzám sírva - röhögte el magát.
Eztán áttért a vizsgálatra. Mindent elmeséltem, ami történt, még arra is emlékeztem, hogy Jacks kirongyolt velem abból a kínzókamrából.
Borzadva hallgatta végig, de engem már nem izgatott. Jackson visszajött, és megmentett.

Végül berontottak a többiek is, pedig még nem kaptak rá engedélyt.
Senki nem tudta megállítani Jint, aki azonnal hozzám rohant, és bár hevesen, mégis nagyon vigyázva kezdett ölelgetni.

- Annyira köszönöm, Jinyoungie! Ha te nem védtél volna már az elejétől, már rég halott lennék.
- Nem... én lennék halott - suttogtam úgy, hogy csak ő hallja - Neked... még lett volna esélyed túlélni anyám elmebaját.
- Any... anyád? - egyenesedett föl.
Csak bólogatni tudtam.

A szobában mindenki elhallgatott.
Csak Namjoonon, Jacksonon és Markon láttam, hogy tudják, mi a helyzet.

- Az, aki mindannyiunk ellensége, az anyám. Bármit, amit kell, elmondok róla...
- Nem szükséges! - szólt közbe Mark - Tekintettel rád, nem öltük meg. De
börtönbe került. Életfogytiglan - láttam rajta, hogy nagyon nem ezt akarta, hanem, hogy minimum úgy szenvedjen, mint én, aztán meghaljon, akár az ő szülei. Értékeltem, hogy nem ölték meg.

- Jinyoung... komolyan... AZ volt az anyád? - lépett mellém egy számomra ismeretlen fiú Youngjae mellől.
- KOOK! - intettel le Jin egy tockossal - Te sem panaszkodhatsz az anyádra! Ezt már megbeszéltük ezerszer, de kifelé! - ragadta meg karjánál fogva.

Értetlenül szemléltük a jelenetet, de Nam gyorsan megmagyarázta.
- Seokjin és Jeongguk féltestvérek. Jin apja elárult minket, így került hozzánk ő, meg az anyja. Az anyja... egy kurva. Márhogy foglalkozásilag. Kook már nem is ismerte, mert Jungkook apja agyonverte. Mivel Jin eleve nálunk volt, az újszülött Kook nálunk kötött ki. Seokjin nevelte a kezdetektől, az apja meg egy sikátorban vérzett el egy alapos verés után, amit Kookie miatt kapott a bátyjától.

Mind döbbenten pislogtunk.
Engem még csak nem is a testvérek múltja lepett meg, hanem, hogy az az angyali férfi megölt valakit.

Aztán nyílt az ajtó, és a testvérek beléptek. A kicsi nyuszi felfújt, piros arccal, de inkább kis megbánás tükröződött rajta, mint mondjuk düh.
Az idősebb azonban szorosan tartotta karjaiban, hogy ellensúlyozza a szidást.

A kínos szótlanságnak két gyomor korgása vetett véget: az enyém és Jacksoné.

Ugyan Kris szerint az elkövetkező napokban nem nagyon lett volna szabad mozognom, mégsem lehetett engem ágyban tartani.
Bejártam az iskolába, ha a srácoknak volt hozzá türelme, még az is megesett, hogy kivittek sétálni, mint valami kutyát.

Namjoon és csapata egyre többet lógott nálunk. Nem is bánta senki. Így legalább jobban összeismerkedtünk, amit senki nem is bánt meg, mert mint kiderült, igazából világi haverok lehettek volna, ha nem lett volna kötelező civakodniuk.

Amikor pedig senki nem ért rám, belopóztam Jackson új irodájába, lekuporodtam a vastag perzsaszőnyegre, és ott tanultam, olvastam, vagy ami épp eszembe jutott.