Múló idő "BEFEJEZETT"

10. rész - Az idő, amit nem kapunk vissza

-Will kérlek hagyj most magunkra. -kérte Judy, majd miután férje kiment, megfogta Kate kezét

-Anya... Apa más lánnyal.... Nem is szeretett minket, de most mégis sírt...

-Kislányom... Az apád téged szeret a legjobban. Ő rá mindig számíthatsz az életben... khm khm Ahogy a doktor úr mondta, nekem... vége.

-Anya nem! Nem teheted ezt velem!

-Nem hittem volna, hogy még valaha is látlak kincsem. -egyre jobban szorította a kezét

-Minden este... Elalvás előtt beszéltem hozzád! -mondta Kate

-Most nagyon figyelj rám bogaram. -nyögte Judy - Azt szeretném, hogy mindig ilyen kedves, szófogadó, aranyos, okos és csinos lány legyél. Az apáddal kérlek normálisan viselkedj! És amikor majd felnősz, lesz egy helyes férjed, akivel lesz sok-sok gyereked. Mesélj majd nekik a nagyanyjukról... Kérlek. Ígérd ezt meg nekem!

-Megígérem! -mondta Kate, miközben az arca teljesen elázott

-Tudnod kell azt, hogy megtaláltam az saját utam. Azzal hogy veled lehettem, hogy felnevelhettem a szuper kislányom, a legcsodálatosabb dolog volt az életemben.

-Te vagy a legjobb anya az egész világon! Köszönöm, hogy mindig megbocsájtottál amikor megbántottalak, és hogy mindig megóvtál! Sosem felejtem el amiket tanítottál! -megölelték egymást, miközben a könnyüket kenték a másik ruhájába

-A legjobb búcsú ajándék amit kaphattam tőled az az,hogy vissza jöttél, drágám! Jah és még valami khm khm... Maradjon hosszú a hajad!

Hosszú percekig nem szóltak egymáshoz. A falióra kattogott, az eső "dübörgött".

-Szeretlek anya. -mondta búcsúzóul Kate

-Eh-.. Szeretlek Kate, úgy szeretlek! -köszönt el Judy

A kislány ruhája is elvolt ázva. Beleugrott apja ölébe és együtt sírtak tovább.

-William! -kiáltotta az orvos - Judy magával szeretne beszélni.

-Kate kérlek most tényleg maradj itt Tony-val. -mondta Will

Bement a szobába és felesége láttán, teljesen elgyengült.

-Ez hogy történhetett meg?... -

-Gyere ide drágám. -nyögte Judy - Most nem számít, hogy mit tettél... Kérlek azt most felejtsd el. Szeretném neked megköszönni azt a sok boldog évet amit okoztál. Segítettél átvészelni mindenen. A főző karrierem mellett is kiálltál. Nagyon szeretlek szerelmem! -megcsókolták egymást

-Sosem felejtelek el! -sírt Will

Ezután kiment Kate-hez, és bekövetkezett, amitől mindenki félt... A váróterem elcsendesült, az óra kattogott. A síri csend szellemként járta át a falakat, és a testeket, akik együttérzően hajtották le fejüket egy összetört apa, és egy kislány halk zokogása miatt, aki "először" utoljára beszélhetett édesanyjával. William-nek össze kellett szednie magát, hiszen ott volt Kate... Ezért erőt vett, és Anthony-val együtt kimentek a parkolóba. 7 különböző kocsi parkolt egymás mellett. Az eső csepergett, hideg volt. A kislányon semmi sem volt a ruháján kívül, ezért Tony odaadta neki barna bőrkabátját. Ekkor az egyik rendőr megszólította Will-t.

-Uram?! Elnézést a zavarásért. Csak szeretnénk bocsánatot kérni a maiért. Elkapták az igazi tettest, ő maga vallotta be. Örülök, hogy rátalált a lányára.

-Az igazság az, hogy ő talált rám, de.... -mondta Will, de a rendőr már nem volt ott

Amikor Kate belépett a házuk ajtaján, az emlékei előtörtek. A bejárattól jobbra a konyha, és az érkező asztal sárga terítővel, 4 székkel körbe rakva. Bal oldalt átment szülei szobáján, majd rátért a folyosóra, aminek a végén az ő szobája volt. Az ajtaja mellett egy családikép lógott, amire rátette a kezét. Érezte az ujjahegyén a nyomást. Majd ráfogott a kilincsre, ami jég hideg volt az anyaga miatt. Lenyomta, és kinyílt az ajtó. A felszabaduló levegő átölelte a kislány testét, mint ha hiányzott volna neki. Az ágya be volt vetve, az íróasztalán rend volt.

Este 19 óra körül lehetett, már sötét volt. Csillagos volt az égbolt. Kate kiválasztott egy fénylő pontot, amit hosszú percekig bámult. Sötét szemeivel, mint ha irányítani szeretné. A fény halványodni kezdett. Egy kis idővel az előtt még egy volt a sok ragyogó csillag közül, de lassacskán, eltűnt a tömegben. William belépett a szobába.

-Kate... Csináltam vacsorát. Ha úgy érzed elég erős vagy, gyere le enni. Beszélhetnénk arról is, hogy mi történt veled.

-Anya mindig finomat csinált. Apa. Miért nem jöttél el tavaly karácsonykor a karácsonyi műsoromra? -kérdezte könnyek közt Kate

-Tudod, hogy ez most nem számít, drágám.

-Hogyne számítana. Az ember, aki fogva tartott. A lánynak a volt férje. Annak a lánynak, akivel te megcsaltad anyát! Miattad! Miattad volt minden, apa! Van fogalmad róla, hogy mit tett velem az az ember ennyi idő alatt?! Nem szerettél minket, de mégis sírsz. Ígérgettél nekünk, de hazudtál. Hazudtál azoknak, akik minden nap várták hogy haza érj a "munkahelyedről" és várták, hogy együtt legyen a családja. -Kate idegességétől elpárologtak a könnycseppek az arcáról - Ezek után nyugodtan fogsz majd hozzá eljárni? Nyugodtan fogsz, szemrebbenés nélkül ágyba bújni vele? Ha hűséges maradtál volna, anya még most is élne!

-Kicsim... Ezt te... -nyögdécselt William, de Kate a fal felé fordult és zokogni kezdett. A közelében érezni lehetett a lángokat, amiket a szíve okádott ki magából...

<11 nappal később>

Egy fekete télikabát, sötét alj. Ilyen ruhát viselt mindenki Judy temetésének napján, esernyővel. Kate, anyja koporsója mellett állt az apjával, és a nagyszüleivel. Világosbarna ágyában, utoljára érintkezett az anyuka bőre a földi levegővel. A halottas láda tetején egy kép volt kitéve, ahol Judy szakács öltözékben mosolygott, kék háttér előtt. Nagyjából 90-100 ember jelenhetett meg. Mindenfele színes koszorúk hajlottak le a földre. Kate a fényképet bámulta miközben fájó torokkal gondolt vissza azokra az elmúlt időkre. - És most hajtsuk le fejünket, és egy perces néma csenddel emlékezzünk vissza Judy Wish-ra, aki már egy sokkal jobb helyen van - A kislány lehajtotta fejét, és néma csend lett. A vízcseppek koppanása a koporsón, olyan érzést keltett, mint ha kést döfnének az érintettek szívébe. Kate behunyta a szemét.

Minden gyönyörű. Két oldalt színes bokrok, az utat pedig zöld fű szálak alkotják. Az út végén egy ajtó, amihez Kate sétálni kezdett. A bejáratnál Judy, lobogó fehér ruhájában. A kislány futni kezdett felé, de az távolodott. Míg végül, teljesen eltűnt....

Az életünkben sokszor kell meghozni olyan döntéseket, amiktől később megijedünk. Olyan döntéseket, amikkel másoknak is árthatunk. Viszont, amikor az ember képes meghozni ezt a fajta döntést, akkor válik emberré, akkor kezdünk el Élni. A legfontosabb döntést, minden embernek az anyja hozza meg. A születésünk pillanatában. Ekkor válik az életünk kalanddá, amit ha nem használunk ki, elvesztettük az egyik legfontosabb dolgot. Az időt....

*VÉGE*

Írta: Strausz Dániel