Múló idő "BEFEJEZETT"

10. rész - Az idő, amit nem kapunk vissza

"Az idő elmegy. Ha csöndben vagy, hallhatod is gyászos csoszogását." - Stephen King

-Kislányom... Azt hittük, hogy... Már nem látunk többé. -ránézett Anthony-ra - Oh Tony... El sem tudom mondani, hogy mennyire hálás vagyok!

Ekkor William-ben megtört valami. Kate ragyogása árnyékot vetett apja múltjára, és csak a lányára tudott gondolni. A váróteremben, mintha megállt volna minden és akörül forogna a külvilág.

-Mi történt? -kérdezte bánatos örömét felülmúlva Will

-Apa kérlek! -kezdett el még jobban sírni Kate - Ne beszéljünk most róla! Menjünk haza anyához!!

-Uram. - szólt közbe az orvos - Beszélnem kell magával. Mint mondtam, négyszemközt.

-É-Értem... Kate kérlek most menj oda Tony-hoz.

-Nem! -a kislány felemelte apja válláról a fejét. Az arcáról a piszkot, könnyei mosták le - Nem hagylak el többet! Soha! És te sem fogod megtenni!

Will felegyenesedett, az orvosra nézett miközben magához zárta lányát.

-Nagyon örülök, hogy végre teljes a család. -hatódott meg a doktor - Viszont... Még mindig itt van a másik probléma.

William örömkönnyei összekeveredtek a fájdalommal. Kate furcsán nézelődött, hisz nem értette a helyzetet. Ekkor váratlan dolog történt... A szobában lévő Judy rángatózni kezdett és visítozni. A doktor az aszisztenseivel be sietett hozzá. Kate kint maradt az apjával és Anthony-val.

-E-Ez mi volt, apa?? -kérdezte remegő hanggal

Will letérdelt elé. Szívét mélységesen nyomta a fájdalmas öröm, torkát kínozta a levegő.

-Figyelj kincsem... Az anyu... Az anyu nagyon beteg.

-Akkor gyógyítsuk meg!!!

-Nem lehet Kate! -torkából feljött a könny és hangos zokogásba kezdett - Nem lehet...

-Látni akarom!!!! -kiáltott fel Kate

Ekkor kilépett a szobából a főorvos, izzadt fejjel.

-Sajnálom... Egyenlőre stabil az állapota, de... A legjobb az lenne, ha láthatná a kislányt.

Kate nem hezitált, megfogta apja kezét és elindult a kilincshez. A doktor megfogta William vállát és a füléhez hajolt.

-Maradjon erős! Miatta! -suttogta

Kate lenyomta a kilincset, amit halk nyikorgás követett. Belépett a 326-s szobába, ahol meglátta anyját, az ágyon fekve. Arcán a totális fáradtság verejtékei áztak. Judy megemelte fejét, és lányára nézett. Az üres szobát megtöltötte az anyai szív verése. A kislány odarohant, és karjai közé zárta édesanyját. Nem tudta elhinni, hogy a valóságban van...

-Kate... -mondta Judy, magas hangon - Hát mégis itt vagy!!

-Annyira hiányoztál! -mondta Kate

Az anya legszívesebben megkérdezte volna, hogy mi történt lányával, de legbelül érezte, ez az utolsó alkalom, hogy láthatja.