Múló idő "BEFEJEZETT"

9. rész - Út mentén

-Nagyszerű! Pakolja össze a cuccait. Le van tartóztatva!

William tudta miről van szó, ezért nem is értetlenkedett.

-Mi van?? -háborodott fel Judy - Ez most mi, Will??

A rendőrök össze kulcsolt kezekkel figyelték a történéseket.

-Drágám... Bocsáss meg, hogy nem mondtam el neked. Nincs munkahelyem azóta... Legalábbis legális....

-TE NEKEM DE DRÁGÁMOZ--- ÁHHHHH! -üvöltött fel Judy, miközben a földre esett

-Sz-szívem jól vagy??? -kérdezte kétségbeesve William

-Mi történt? -kérdezte az egyik rendőr

-Hívjanak mentőt! Gyorsan!!

Judynak újra elkezdett fájni a mellkasa, még jobban mint valaha. A rendőrök azonnal értesítették a mentőket, és bekísérték a kórházba William-el együtt.

Kate végig az út szélén ment. Tőle balra sűrű erdő, ahol a sötétség uralkodott. Néha egy-egy kocsi szálguldott el mellette, akik szinte észre sem vették a szakadt ruhájú kislányt. A levegő csípte a bőrét, talpa teljesen kisebesedett. Beleborzongott a széllökésekbe. A fehér csíkok az úttest közepén, néhol levoltak kopva. Leült egy kilóméter jelző táblánál. Szégyelte a kinézetét. Mély levegőket vett, de nem tartott sokáig. A távolban meglátta Ned-et, ahogy örjöngve fut utána. Ezért felállt, és tovább rohant mindaddig, amíg egy sárga kocsi rá nem dudált. Odébb állt és lehúzta az ablakot.

-Ka-Kate??? -kérdezte egy ismerős hang, miközben kiszállt a kocsiból

A lány nem válaszolt, csak ránézett a férfire. Szomszédként nagyon közel álltak egymáshoz. Átkarolta Anthony-t és becsukta a szemét.

-Te... Mi.... Mi törtnt veled aranyom? -kérdezte Anthony zavarodottan

-GYERE VISSZA TE KIS RIBANC! MÉG NEM VÉGEZTEM VELED! -üvöltötte a távolban Ned

Két másik kocsi is megállt a látottakra. Az egyikből két roma, a másikból egy öregebb ember szállt ki.

-Kérlek mennyünk innen! Ez egy nagyon rossz ember!! -üvöltötte reszketve Kate

-Nem! Ezt elintézzük. Itt és most. -mondta Anthony, és a többi emberrel együtt megvárták a férfit

-Engedjenek, kérem! -mondta Ned - Csak a kislányomat akarom haza vinni.

-A te kislányod? Akkor miért van elvégva a keze is miért nincs rajta normális ruha? -kérdezte az öregember

-Azt mondtam kérem a kislá-....

Az egyik roma férfi szakította félbe, egy arcon vágással.

-Ez a kislány nem veled sehova!

Anthony beszállt Kate-l együtt a kocsiba, és a visszapillantó tükörből nézték, ahogy agyonverik a férfit. Elindultak a városba...

-Judy hall engem? -kérdezte az orvos

Ugyan abba a szobába helyezték, ahol a múltkor volt. A vizeshordó most üres volt...

-Kérem, maga maradjon az ágyában most. A férjével szeretnék beszélni, négyszemközt.

Kimentek az ajtó elé, amin volt egy kis kör alakú ablak. A rendőrök is ott voltak már.

-Doktor úr, nekünk ezt a férfit el kell vinnünk! -mondta határozottan a rendőr

-Uraim... Ez a nő haldoklik. El kellett volna jönnie a további kezelésekre. A daganatok így már akkorára nőttek, és annyi lett belőlük, hogy nem tudjuk megmenti az életét. Elzárták a levegő útját, ezért ájult el. Szerencse, hogy időben értesítették a kollégáimat és még most is élhet. A gépek egyenlőre életben tartják. A gyógyszerek viszont még nem kezdtek el hatni, ami elég nagy baj. William... Egy nagyon nehéz döntést kell hoznia.

Ekkor William hátranézett és teljesen le volt döbbenve. Szemei csillogni kezdtek, miközben könnyezett...

-Jézusom Kate... Mi a fene történt veled?! A szüleid teljesen lemondtak rólad!

-Kérlek... Nem szeretnék róla beszélni. Próbáltam. Próbáltam erős maradni.... Ez az ember egy szörnyeteg. -válaszolta megnyugodva - Viszont a kezem nagyon fáj...

-Nem lesz semmi baj, édes. Azonnal bemegyünk a kórházba és ellátják a sebed. Utána haza viszlek. A szüleid nagyon boldogak lesznek.

Kate elképedve nézte a várost. Csupasz fák, boldog családok, akik együtt sétálnak, osztálytársai. Mint ha megmutatta volna magát újra a természet. Leveleket fújdogált a szél. Anthony leparkolt, felment a kislánnyal a kórházba, majd gond nélkül ellátták a sebét. Adtak neki tiszta ruhát. Egy fehér, sárga csíkos hosszú ujjút, és fekete cicanadrágot. A váró terem közepén egy félkör alakú pult sorakozott, ami mögött ügyintézők ültek, és a telefonokat intézték. A falak mentén székek voltak, ahol betegek várakoztak. A zöld fal egybe olvadt az orvosok ruháival. Ezen az emeleten a 320-340-es szobák voltak, ezek közül a 325, a 326-s, és a 327-re lehett rálátni a váróteremből.

Kate észrevette apját, ahogy bámulja és sír. Mellette a doktort, de a rendőrök már nem voltak ott. Elkezdett közelebb menni, szemeit összeszűkítette. Majd mikor rájött, hogy szemei nem tévednek, odarohant hozzá és a karjaiba esett.

-Ka-...Kate? -kérdezve elképetten Will

-Nagyon szeretlek apa! -mondta könnyei alól a kislány

Anthony is oda ment és mosolyogni kezdett. A teremben mindenki őket bámulta. Sokszor láttak már ölelkező embereket, de ez valahogy más volt... Érezhetően más...

Nah sziasztok! Tudom megint elkéstem, de ennek most a húsvét volt az oka, mert alig voltam itthon. Nos... Azért is lett ez a rész rövidebb, mert a 10. lesz az utolsó. Többet terveztem eredetileg, de ahogy vissza olvastam eléggé vontatott lett volna. Ezért is a következőbe lezárom ezt a témát. Nem tudom mikor fogom tudni közé tenni, mert eléggé megutált a sors.... Lehet még ma, lehet csak holnap, de az biztos, hogy a héten kint lesz. Köszönöm szépen, hogy elolvastátok ezt a rész is! További szép napot nektek!

10. rész - Az idő, amit nem kapunk vissza : 2018.04.04