27. I don't think I can trust him anymore

927 76 3
                                    

Dylan

Miután megkajáltam, visszamentem a hotelba. Becsuktam magam mögött az ajtót, és hátamat nekitámasztva lecsúsztam a földre. Két térdemet a mellkasomhoz húztam, körbefontam kezeimmel, és fejemet lábamra hajtottam. Örültem, hogy találkoztam Thomassal, de egy kicsit mégis megviselt. Viszont nagy megkönnyebbülés volt, hogy Thomas nem miattam vett ki egy lakást. Nem azért, mert el akart engem kerülni.

- Kopp-hopp! - hallottam az ajtó túloldaláról, mire feltápászkodtam, és ajtót nyitottam. Ki Hong állt a folyosón, kezében két zacskó chipssel, meg egy pendriveval. - Dylan! Haver, ezer éve nem láttalak! Benne vagy egy kis moziban? - kérdezte, és még sem várva a válaszom, besétált a szobámba. A tv-hez lépett, és bedugta a pendrive-ot, majd háttal az ágyamra ugrott. - Na, jössz már? - kérdezte, mikor még mindig csak a nyitott ajtó mellett álltam. Becsuktam magam mögött, majd lefeküdtem az ágyra, hátamat a támlának döntve.

- Knight Rider? - kérdezte Ki, mire csak bólintottam egyet. Elkezdte nyomkodni a távirányítót, hogy elindítsa a filmet, amikor hirtelen megszólaltam.

- Találkoztam Thomassal. - mondtam, mire Ki felkapta a fejét. Letette a távirányítót, és felém fordult.

- Ohh. És...mi történt? - kérdezte.

- Hát...éppen a a mekibe indultam. Thomas pedig pont akkor ment el, Lilivel együtt, és...

- Lily? - kérdezte csodálkozva. - Azt tudtam, hogy felébredt, de mit keres itt?

- Felvették valami itteni művészképzőbe. Fél évig Thomassal marad. Addig tart ez az egész.

- Értem. - mondta. - Tovább?

- Hát, igazából csak ennyi történt. Köszöntünk, és mindenki ment a maga dolgára. - Ki Hong hosszú percekig nem szólt semmit, ahogy én sem. Mind a ketten meredten bámultunk magunk elé. Kínos csend töltötte be a szobát. De végül Ki megtörte a csendet.

- Dylan, kérdezhetek valamit? - nézett rám Ki, mire csak egy "ahhhm"al, és egy bólintással reagáltam. - Megtudná.... megtudnál neki valaha is bocsájtani? Mármint...látsz valami esélyt - ha csak egy kicsit is - arra, hogy újra összejöjjetek? - nyögte ki végül, mire éreztem, hogy a szívem a torkomban kezd dobogni. Nagyot nyeltem, hogy eltüntessem ezt az érzést, de nem jártam sikerrel. Végül egy nagy sóhaj kíséretében válaszoltam a kérdésre.

- N-nem tudom. Mert... figyelj. - sóhajtottam. - Én tényleg szeretem Thomast. Nagyon. Ő... ő jelent számomra mindent. - mondtam, de itt megakadtam. Nem találtam a megfelelő szavakat.

- De? - kérdezte Ki Hong.

- Tessék? - kérdeztem vissza, mert nem értettem, hogy mit akar ezzel.

- Mindig van egy "de". Szóval... Ő jelent számodra mindent. De?

- De Thomas... hiszen egy kapcsolat alapja a bizalom. És ő azon az estén nem bízott meg bennem. Lehet, hogy megbánta. De honnan tudhatnám, hogy ez az egész nem történik meg újra. Én... én nem hiszem, hogy megtudnék bízni benne többé... - mondtam halkan. - Pedig szeretnék. De egyszerűen nem megy. Túl kell lépnem rajta. - Az előzőnél sokkal de sokkal kínosabb csend töltötte be a helyiséget. És tovább is tartott. Vagy tíz percig egyikünk sem szólalt meg. - Na, nézzük már azt a filmet? - kérdeztem, megtörve ezzel a hallgatást, ami már lassan fizikai fájdalommal járt.

- Naná! - válaszolt Ki Hong, egy kissé feldobódva. Aztán bekapcsolta a filmet. A Knight Rider után megnéztük a Man in Blacket, utána pedig a Mátrixot. Azután mondtam Kinek, hogy eléggé fáradt vagyok, és most már inkább aludnék. Szóval ő visszament a szobájába, és pedig megpróbáltam elaludni. Sikertelenül. Mint mindig. Nagyjából háromnegyed háromig voltam fent, amikor is valami csodával határos módon elkapott az álom, és sikerült elaludnom.

Tell Me That You Love MeWhere stories live. Discover now