Megszoksz, vagy megszöksz (Befejezett)

Összefutnak a szálak

- Jackson, nekem el kell mennem, de te vigyázz rá! Nem akarom, hogy még jobban baja essék! És ha bántod...!

Óvatosan vettem át Jinyoungot, és el is dőltem vele, közben folyamatosan simiztem hátát, és puszilgattam feje búbját.

Közben volt időm gondolkodni.
Ennyire szar arc lettem volna, hogy így óvják tőlem Jinie-t?
Oké, hogy voltak olyan "kapcsolataim" amikor a lány - hangsúlyozom LÁNY - csak szexre kellett. De ezt ők is mind tudták.

Most komolyan! Én a nőket csak kihasználom, mert - lássuk be - nem érdekelnek! Az összes, akikkel eddig együtt voltam, kurvák voltak. Csak arra kellettünk egymásnak kölcsönösen, hogy elmondhassuk: ez is megvolt!

Jinyoung viszont más. Őt meg is akarom védeni. Fáj, hogy nem mosolyog.
És nem értem, hogyan hagyhatta magára az anyja.
Jinyoung... olyan, mint egy kiskutya! Határtalanul édes, imádni való. Bár a kicsi kutyáknak is van foguk, gondolom, ő is tud, ha akar...

Hirtelen kezdett nyöszörögni karjaim közt a drága.
Fogalmam sem volt, mit álmodhatott, de légzése nehézzé, szaggatottá vált, szemeit összeszorítva kapaszkodott meg a takaróban, ami viszont állandóan kicsúszott ujjai közül.

El nem tudtam képzelni, mit álmodhat, amitől már majdnem fuldoklik, de erősen magamhoz húztam, kezeit a vastag anyag alól kivezetve mellkasomra, közben beszélni kezdtem hozzá.

- Jin... Jinie, nincs semmi baj! Nyugodj meg, Jinyoungie! - puszilgattam közben még nedves haját.
Lassan nyitotta fel könnyes pilláit.
- Itt vagyok, Baba! Nem kell félned, senki nem bánthat! - megint lázas volt - Gyere, Baba, megmossuk az arcod! - kaptam takaróstul a kezembe meg sem várva beleegyezését.

Óvatosan tartottam, közben ő nyakamnak nyomta forró homlokát.
- Olyan jó hideg vagy - lehelte halkan.
- Akkor jó - mosolyodtam el kis cukiságán - Na, gyere! Lecsüccsensz, én meg megmosom az arcod, jó?

Ugyan bólogatott, de mikor a hideg vizes törülköző a pofijához ért, sziszegve húzta fel az orrát.
- Hyung, ez hideg... Fázom!
Egyik kezével a takarót fogta össze magán, a másikkal kinyúlt értem, és magához húzott.

Én még le voltam ragadva a megszólításon. Senki nem hívott még hyungnak, főleg nem ilyen édesen.
Bár... ha az ismerősi köröm veszem figyelembe, az egyik fele kínai, a másik fele meg szerintem sosem tanult tiszteletet.

- Hyung! - rángatott meg kicsit övtartómnál, mert nem értettem, mit szeretne - Ölelj meg! - kérte halkan, de úgy ám, hogy annak még a nagybátyám, az a kőszívű gyilkos vénember sem tudott volna ellenállni!

Nehezen felállt, hogy teljesíthessem kérését, amin én, lássuk be, jót mosolyogtam.
Erősen tartottam belém kapaszkodó, imbolygó alakját, most véve csak észre, hogy parányit magasabb nálam.

- Hyung, tudod, igazából azért mentem át abba a suliba, mert a nővérem ott kezdett volna tanítani, és muszáj voltam iskolát váltani, mert nem lehetek már táncos - kicsit összeráncoltam homlokom, mert nem értettem, hova akar kilyukadni - De tudod, örülök, hogy váltottam. Az előző helyen csak egy barátom volt. Most már itt vagy te is, az kettő. És Mark. Meg kedves a doki is. Az eddig négy. Youngjae ma egészen rendes volt. Remélem nem fog többet szemétkedni, de ha mégis, te még akkor is itt vagy...

Éreztem a nyakamon, ahogy elmosolyodik. Eszem a kis szívét, a mérhetetlen aranyosságával fog a sírba vinni!

- Igazad van, Baba! Én mindig itt leszek neked! - örültem, de nagyon, hogy most ilyen kis szókimondó lett. (Lényegében egy öt éves gyerekként viselkedett a láztól.) - De most visszamegyünk az ágyba! Úgyhogy kapaszkodj!

Vékony kis karjai megfeszültek nyakam körül, ahogy lenyúltam combjaihoz. Először az egyik, majd a másik lábát kulcsoltam derekamra, közben folyamatosan tartottam fenekénél, le ne csússzon.

Mielőtt újra begubózhatott volna, még időben elkaptam.
- Na na na na! - húztam le róla a takarót, aminek csücskét így is szorongatta - Jinyoungie baba ma tuti nem megy sehova, úgyhogy átöltözik pizsamába! - nyomtam kezébe az alvós cuccát.

Szótlanul kezdett volna vetkőzni, de amint kibújt a felsőből, már meg is borzongott.
- Hideg van... - kapta magára a pizsi pólót, de a lendülettől belegabalyodott - Hyung!

Nevetve telepedtem le mellé, hogy segítsek neki.
Végül aztán a nadrágot sikerült egyedül felrángatnia.

- És most fogd szépen a takaród, és elmegyünk ebédelni! - húztam fel őt lassan.
Csak megadóan bólintott.

Engedelmesen követett a konyhába, ahol a legtöbbször kajálni szoktunk, ha baráti körben vagyunk, én pedig aggódva szorongattam tűz forró csuklóját.

Mit ne mondjak, míg azon a kemény tíz méteren végigmentünk, jó pár testőr megbámult minket.
Nem mindennapi látvány, ahogy a leendő főnök jobb keze egy óriási, leginkább puha vattacukornak tűnő fiúval sétálgat, holott eddig csak picsagatyás kurvákkal látták.

Amíg összedobtam neki egy szendvicset - igen, szendvicset, mert nem tudok főzni és igen, egyet, de az jó nagy volt - addig csak felkuporodott a székre, ahol reggel is ült.
Míg evett, Krist hívtam, hogy adhatok-e neki lázcsillapítót, mert bár nagyon helyes kis ötéves, de azért szerettem volna visszakapni a felnőtt Jinyoungomat.

Aztán újra visszatértünk a szobámba, ahol a gyógyszerek kiütötték.

Este Kris még benézett, hogy minden rendben van-e , de Jinie olyannyira kómásan pislogott a belé diktált vacsora közben, hogy jobbnak láttuk, ha alszik egy jót, hátha kipiheni magából ezt a nyavalyát.