Fény a sötétségben

52 3 0
                                    

-Te vagy a káosz istennője...Ro..??-de félbe szakítottam.

-Igen és?-már emlékeztem...emlékeztem mindenre. A múltam minden egyes villámcsapással egyre inkább tisztább lett. Éreztem, ahogy már nem az vagyok aki régen. Megkezdődött az átalakulás...betöltöttem a 18-at. Hirtelen fájdalmat éreztem a testemben, mintha a csontjaim elolvadtak volna és újra alkotnának egy új én-t. Szédültem és hányingerem volt...Hol az istenben van Stiles ha szükségem van rá?...

Várj...ki az a Stiles és miért vágyom rá, hogy itt legyen, majd egyszer csak belém csapott. Emlékfoszlányok kezdtek kis elektródákként behatolni az agyam legmélyére.  3 éves voltam mikor először találkoztam vele. Tisztán rémlett a szívdöglesztő mosolya ami már akkor is tökéletes volt. Emlékszem, mennyit játszottunk együtt és arra a szörnyű estére is mikor menekülnünk kellett és elszakadtunk egymástól...

~Éppen játszottunk a kertben míg szüleink beszélgettek, majd egyszer csak hatalmas zsivajra lettünk figyelmesek a kastélyból. Sikolyok és kétségbe esett kiáltások minden honnan. Édesanyáink azonnal mellénk futottak, felkaptak és csak rohantunk. Az életünk múlt rajta. Rohantunk a fák között ágakat átugrálva, fákat kikerülve, mikor egyszer csak édesanyám megbotlott egy kiálló gyökérben. Láttam ahogy Dylan édesanyja egy pillanatra hátrakapja a tekintetét...

-Segíts anyának.-sírtam, de nem láttam szemeiben mást csak félelmet, az ellenségeink közeledtek és ő elfutott. Elfutott és az életünket a vadászok kezébe adta, hogy a sajátjukat megmentse. Mérges voltam, és ekkor meghallottam édesapám fájdalmas vonyítását, s édesanyám utolsó nyüszögését. Mire hátrafordultam egy vadász már elvágta a torkát. Abban a pillanatban nem tudom mi ütött belém, olyan volt mintha nem én irányítottam volna a testem. Egy hirtelen energia áramlott át a testemen és a vadásznak estem. Édesapám épp abban a pillanatban ért oda hozzánk mikor a fogaimmal téptem ki a vadász torkát. Elförmedve nézte ahogy a három éves lánya megölt egy kisebb vadász csapatott, s erre még büszke is lett volna ha nem látja meg a szemem és hallja az eszeveszett röhögésem. 

Vérfagyasztó volt. Megijedtem saját magamtól. S mielőtt bánthattam volna magam édesapám a karjaiba húzott és olyan szorosan tartott mint még soha. De nem ellenkeztem, szükségem volt rá. Fájt édesanyám halála,fájt, hogy a legjobb barátnője, akit testvérként szeretett ott hagyott minket meghalni. S ami a legjobban fájt? Hogy akit szerettem elhagyott. Elszakították tőlem. 3 éves voltam? Igen. Tudhattam akkor bármit is a lélektársakról vagy a szerelemről? Valószínűleg nem, de a szívem tudta és darabokra tört. Ezek után keményen edzettem, hogy kordában tudjam tartani magam, az erőmet, ami lassan a fájdalommal együtt felemésztett. Majd egy nap hallottam egy hírt arról, hogy Dylan édesanyját megölték a vadászok, de az elveszett trónörököst sehol sem találják. Úgy döntöttem itt az ideje, hogy újra találkozzam vele, s mivel édesapám nem akarta engedélyezni megszöktem...nem telt el 10 perc és az örök már a nyomomban jártak. 

-Felség...vissza kell velünk jönnie ha önszántából nem fog, visszavisszük erőszakkal.-mondta Jeff édesapám Beta-ja.-Tudja, hogy édesapja csak a legjobbat akarja önnek ezzel a házassággal.

-Soha nem kaptok el..-kiáltottam vissza és oh nem tudták mennyire őszinték a szavaim 14 évem volt elsajátítani az erőmet, így képes voltam elrejteni az illatom, a jelenlétem. S mikor azt gondoltam már minden rendben lesz ekkor vmi éleset éreztem a nyakamba amitől elájultam. Mire felkeltem fájt mindenem, volt ott valami vagy valaki, kifutottam az útra és paff...onnantól meg már hát...tudjátok.~

É-é-én...csak...nem tudom mit mondjak...-nézett rám Daniel kissé sokkos állapotban, bár nem okolom érte. S ekkor elhaladt a vihar, kellemes lágy meleg szellőt hagyva maga után. Mosolyogtam...most már tudok aludni.

-Daniel...-motyogtam mire rám kapta a tekintetét.-Elfogok ájulni.-erre kikerekedtek a szemei..

-A franc...-kiabálta és már csak azt éreztem, ahogy a zuhanás végén meleg karjaiba zuhanok és elfogott a sötétség...


Helló madárkák...rég volt tudom, de egyszerűen sehogy se volt időm írni...nos mit gondoltok, túl nyálas vagy ez még elmegy? :D

Nos hát akkor majd legközelebb...oh jut is eszembe tartozom nektek egy vallomással Dylan és Rose álá Caytlin is nemesek. Pontosabban két királyság utódai akik egykor barátságban éltek...na de mára ennyi...Cyasztoook ^^

~I Will Love You Till I Die~Donde viven las historias. Descúbrelo ahora