~I Will Love You Till I Die~

~Closed in a cage~ 4.fejezet 2.rész

~A képen Daniel szerepel ^*^ <3~

*Ismeretlen szemszög*

-Most biztos elgondolkozol rajta, hogy ki vagyok és biztos vagyok abban, hogy azt hiszed bántani foglak, de tévedsz...azért vagy itt mert én úgy akartam és, hogy miért? Mert te vagy a társam...jah és, hogy ki vagyok? Daniel a lélektársad.-szólt a most már nem is olyan ismeretlen hang a hátam mögül. De kezdjünk mindent az elején, mert igencsak a közepébe vágtunk.
 Minden ott kezdődött...

*Vadász szemszöge*

Nem hiszem el...nem tudok kiszedni belőle egy árva mukkot se, hiába kínzom, ütöm, verem...semmi. Semmi hatása. Elegem van, egyszerűen inkább csak megölöm, úgy se kell senkinek.

*Caitlin szemszöge*

-Na kislány végeztem veled, ha nem akarsz beszélni akkor halj meg!-emelte fel pengéjét a most már nagyon haragos nő. Napok óta csak vert és kínzott...nem adott enni, és inni is csak pár kortyot, hogy életben maradjak. És most...most végre úgy döntött véget vett az életemnek. Hálás voltam, de bántam is. Stilessal akartam lenni, de tudván úgy se látom soha többet lehunytam a szemem és elengedtem egy utolsó könnycseppet és ez volt az a pillanat amikor hirtelen valaki ránk törte az ajtót.

*Ismeretlen szemszöge*

Éppen a területet ellenőriztem hogy minden rendben van-e mikor megéreztem a vadász rothadó bűzét. Szólva társaimnak azonnal az említett személy irányába fordultam és amilyen gyorsan csak a lábaim vittek rohantam felé. Egy kis faházat pillantottam meg és tétovázás nélkül letéptem az ajtót. Az volt az a pillanat amikor megéreztem ezt az ellenállhatatlan illatot és felé vetettem fejem. Egy lány pillantottam meg a kínzópadon lehunyt szemekkel könnyekkel teli arccal, ez volt az a pillanat mikor a vér is megfagyott bennem. Hatalmas dühöt éreztem. Ez a retkes vadász bántotta a társamat, a másik felemet, az ami az ENYÉM!!

Abban a pillanatban a vadász felé rohantam. Ideje se volt felfogni mi történt már is a padlón feküdt és én lecsavartam a nyakát, egy kis vigyor jelent meg arcomon, már amennyire farkas formában lehetséges, hogy valaki mosolyogjon. De röpke volt az örömöm, az aggodalom hamar átvette felettem a hatalmat és társam felé futottam aki teljesen eszméletlen volt. Az egész testét hegek borították és hús cafatkák lógtak ki testéből....

-DOKTORT! Hívjátok azonnal a rendelőbe a falka orvost!-üvöltöttem telepátiával a falkám többi tagjának akik csak egy aggodalmas ok-kal válaszoltak. Amint ezzel kész voltam hátamra vettem a lányt és amilyen óvatosan csak tudtam elindultam vele.

*Stiles szemszöge*

Már egy teljes hete, hogy nem tudok semmit Caitlin hollétéről, és a legrosszabb, hogy mindenki olyan furán viselkedik, mintha azt se tudnák ki ő. Nagyon rosszul esik, hogy senkivel nem tudom ezt megbeszélni. Gondolataimat Scott zavarja meg.

-Gyere haver, menjünk be kezdődik az óra.-erre csak bólintok és útóljára az égre nézek. Kérlek Cait, mondd hogy jól vagy, majd lassan kedvtelenül beballagok az iskola kapuin.

*Caitlin szemszöge*

Erős fájdalmat érzek az egész testemben és próbálom kinyítni a szemem ami eleinte nem sikerül de pár próbálkozás után lassan kinyitom őket, azonnal megbánva azt mivel a fehér fény szinte megvakít ami az ablakból áramlik be. Pár perc pihentetés után újra kinyitom őket ekkor már nagyobb sikerrel, s lassan felülök az ágyon...várj...ÁGYON??-gondolom és elkezdek pánikolni. Mikor hallom hogy kinyílik az ajtó és egy nálam pár évvel idősebb férfi lép be az ajtón egyenesen nekem háttal áll meg.

-Látom felébredtél.-mondja mosolyogva, mire én értetlenül nézek rá.

-Ki vagy és hol vagyok?-kérdezem és érzem hogy a pánik lassan kitör rajtam, mire ő odaül mellém és megfogja a kezem ezzel megnyugtatva lelkemet, de egyben felébreszti a hasamban alvó pillangókat...nem értem miért de elhúzódom tőle ő pedig nem tetszését egy grimasszal jelzi de vissza hátrál mögém...nem tetszik ez az érzés, nem érzem helyesnek, ezért csak rá nézek és várom, hogy válaszoljon.

-Most biztos elgondolkozol rajta, hogy ki vagyok és biztos vagyok abban, hogy azt hiszed bántani foglak, de tévedsz...azért vagy itt mert én úgy akartam és, hogy miért? Mert te vagy a társam...jah és, hogy ki vagyok? Daniel a lélektársad.-szólt a most már nem is olyan ismeretlen hang a hátam mögül.

-Várj...nekem már van lélektársam!! Az lehetetlen!-kiáltottam rá magamból kikelve.

Tényleg...KI?-emelte fel a hangját, ami megijesztett,de megnyugtatott, hogy ennyire védelmez. Éppen válaszolni akartam, már ott volt a nyelvem hegyén a név és egyszerűen nem jutott eszembe.

-Nem tudom...elfelejtettem.-sápadtam le és szorítottam meg a fejem. Ki az? Kit felejtettem el?

Na madárkáim ez egy jó hosszú rész lett asszem Xd Élvezzétek olvassátok kommenteljetek vote-ljatok, puszi legközelebbig cyasztoook <3 <3 <3