One

7.7K 290 8
                                    

Szeptember elseje van. Éljen éljen kezdődhet a szenvedés. Ráadásul Evan idegesítő hangjára keltem.

- Kelljél már föl pöcsöm öccse - kiabálta röhögve, majd egy egyszerű mozdulattal lerántotta rólam a takarót. Ebből a takaró rángatásból sportot űznek, de komolyan.

- Nem - néztem rá hunyorogva.

- Ha nem kelsz fel akkor rád öntöm - közölte, mire kipattantak a szemeim. Evan egy fekete macinaciba és egy fehér pólóban állt az ágyam mellett, kezében egy vödör vízzel. Nyöszörögve felültem és felvettem a köntösöm.
- Adam? - kérdezte vigyorogva, mire egy gonosz félmosollyal bólintottam. Az előző kis " nem engedlek el abba a buliba " húzása után, örömmel egyeztem bele. Nem mintha nem mentem volna el.

Drága ikrem ajtójában megálltam és figyeltem, ahogy Evan halkan az ágya mellé oson. Még mielőtt ráöntötte volna, zsebéből kivette a telefonját és nekem adta. A videót elindítva intettem neki, hogy mehet. Rázkódó vállal feltartotta a vödröt, majd az egészet Adam fejére öntötte, aki ijedten ült föl. Evan azonnal kirohant a szobából, míg én az ajtóból figyeltem a reakcióját. Sokkos állapotban, zihálva nézett maga elé, majd felpattant és elindult felém. Kétféle reakció van ilyenkor. Vagy káromkodva felkel és átöltözik, vagy felkel és üvöltözve elkezd kergetni. Nos, az utóbbi történt.

- LOLA!!! - kiabálta el magát, mire én visítva rohantam le a lépcsőn. Istenem, csak most ne essek el. Amint leértem, gyorsan anyámhoz futottam és elbújtam a háta mögé, ahol Evan is állt.

- Mi folyik itt már megint? - kérdezte Anya enyhén hisztérikusan, miközben próbált a háta mögé nézni.

- Adam - válaszoltam neki röhögve. Eközben az említett a lépcső közepén, gyilkos tekintettel méregetett.

- Ezt még vissza kapod Lola - mondta fenyegetően, még mutató ujját is feltartva, mire elvigyorodtam. Bosszú, édes bosszú.

- Ő ötlete volt - mutattam a mellettem lévőre. Azért nehogy már én vigyen el az egészet.

- Nem érdekel - mondta dühösen, majd mint egy hisztis kisfiú feltrappolt. Pontosan vele szembe sétált le Jack, aki kérdőn nézett rá aztán leesett neki. Evannel röhögve össze pacsiztam, mint akik jól végezték dolgukat. Ezt jól össze hoztuk.

- Igazán abba hagyhatnátok ezt a gyerekes viselkedést Lola - mordult fel anyám, majd bevonult a szobájába. Köszönjük a gyerek nevelést.

- Szép volt - ásított Jack, aztán leült velem szembe a konyha szigetünkre. Ez a ház legfontosabb helyszíne, ide szoktunk gyűlni mi gyerekek. A házunk nagy volt és szép, de egyáltalán nem otthonos. Ahogy belépünk az ajtón, akkor rögtön egy világos, nyitott, márvány padlós, L alakú helyiségben vagyunk. Szemben az ajtóval van a lépcső, jobbra a konyha ahol, van konyha sziget a négy bárszékkel. Aztán a lépcsőtől balra van a nappali és az étkező, amit évente maximum ötször használunk. A lépcső alatt van anya szobája és egy fürdőszoba. Fönt van egy hosszú szűk folyosó, ahol rendszerint nem férünk el egymás mellett. A lépcsővel szembe van Jack és az én szobám, ezekkel szemben, pedig Evan es Adam szobája és a folyosó egyik végén egy nagy fürdőszoba. Vagyok olyan mázlista, hogy Jackkel csak nekünk van erkélyünk. Nem olyan nagy, ezért azt sem engedték meg, hogy ketté válasszuk valahogy. Jacknek hülye szokása, hogy megállt az erkély ajtóban, mint egy pszichopata és szívrohamot okoz, vagy csak szimplán átjár hozzám felkelteni hajnalok hajnalán, ha ő nem tud aludni. Kedves tudom.

- Csinálsz nekem is kávét? - zökkentettek ki minden napos kérdésükkel. Figyelmen kívül hagyva megcsináltam a saját kávém. Kis tej, két cukor. Pultnak dőlve kortyolgattam, miközben farkasszemet néztem velük. Hát ebből nem isztok az biztos. Köcsög vagyok? Lehet, de ők is mindig ezt csinálják.

Life With BoysWhere stories live. Discover now