Hárman Párban

1. fejezet

A telefonom idegesítő csörgésére keltem. Miután sikeresen leállítottam a zaj forrását, egyszerűen átfordultam a másik oldalamra. Nagyon nincs kedvem suliba menni! Ráadásul az ágyam most még puhább és melegebb mint eddig. Ajjj... De muszáj felkelnem, ha nem akarom megint az osztályfőnököm unalmas rizsáját hallgatni arról, hogy ha mindig elkések óráról, amit ráadásul ő tart, akkor még utcaseprő sem lehetek. Hát, én nem akarok utcaseprő lenni, maximum lámpagyújtogató, szóval inkább felkelek, és kivételesen időben be is érek. Na, az elhatározás meg van, már csak fel kéne kelni! Ahhh... Inkább mégsem. Leszek inkább utcaseprő, de én innen nem fogok most felkelni!

Tíz perc múlva sikerül csak rávennem magam arra, hogy összekészülődjek. Felveszem az unalmas iskolai egyenruhámat, és sikerül majdnem megfojtanom magam a nyakkendővel. Szerintem ez egy intő jel! Inkább még most visszafekszek, nehogy a nap folyamán valami szörnyűség történjen velem. Mondjuk véletlen kiesek az ablakon. Vagy kiugrok, ugyanis megint késésben vagyok!

A hátamra kapom a táskám, majd még az ajtóból visszanézek a kollégiumi szobám unalmas, fehér falaira. Már vagy fél éve nincs szobatársam, ugyanis úgy megverték, hogy még a saját nevére sem emlékezett, ezért a szülei kivették a suliból. Hát, igen... Ilyen jó hírű iskolába járatnak a szüleim! Hát nem jó fejek? Én is nagyon szeretem őket!

Épphogy nem kések el. Gyorsan berohanok a terembe, majd levágódok a helyemre, csak ezután nézek körbe. Úgy tűnik, még a kettes matektudásommal is, hogy kevesebben vagyunk, mint eddig. Eddig sem voltunk sokan, de most úgy fest az osztálylétszám, mint amikor az oviban bárányhimlő járvány volt. Nagyon kevesen vagyunk. Ha ez így folytatódik, egyedül fogok maradni. Bizony! Mert az én szüleim semmi pénzért nem vennének ki ebből az iskolából! Az sem érdekelné őket, ha valaki szarrá verne! Mert az itt könnyen megtörténhet, főleg, ha az idősebbeknek véletlen valami olyat mondok, ami nem tetszik nekik. Ez főleg Dainál probléma, mert ő a legagresszívabb ebben az iskolában. Ráadásul perverz is! Nagyon!

Becsengetés után tíz perccel a tanár még sehol. Hát ezért értem be időbe?! Na, többet nem is csinálok ilyet! Soha! És végre nyílik az ajtó, majd belép rajta életem megkeserítője, az osztályfőnököm. Félelmetes egy nőszemély! Utál mindent és mindenkit! Főleg engem!

Leül az asztalához, ledobja a naplót, meg a többi papírt, amit szépen elrendezve hozott, de így most minden összekeveredett. Hát akkor meg minek rakta össze?! Végignéz a kemény tíz fős osztályon, majd sóhajt egyet.

- Tekintettel a kis osztálylétszámra, elosztjuk az osztályt, és mindenki a felsőbb évesekhez kerül. Nem kell félni, hogy nem fogjátok érteni a tananyagot, valaki azt sem értette, amit az ő korosztálya tanul - néz jelentőségteljesen rám. Én mondtam, hogy nem szeret! - A listát kirakom a táblára, mindenki igyekezzen a számára kijelölt osztályba, hogy ne késsetek sokat! - mondja, majd kitűzi a lapot, és ki is megy a teremből. Hogy a bánatba ne késsünk sokat, ha már most elment fél óra a negyvenöt percből?! Na, mindegy. A táblához sétálok, majd megkeresem a nevem. Tizenegyedik A osztály... Ne! Az Dai osztálya! Én nem megyek oda! Kizárt! Na jó, akkor mit csinálok? Elszökök? Nem jó, azzal már próbálkoztam, és nem sült el jól. Akkor... Nincs más választásom, megyek az új osztályomba.

Nagyot sóhajtok, majd bekopogok, és egy "szabad" után belépek. Az összes szem rám szegeződik. Kezdek félni... Odalépkedek a tanár asztalához, aki vigyorogva lép közelebb hozzám, majd átkarolja a vállam.

- Na, srácok, itt az új osztálytársatok. A neve Ai. Legyetek vele kedvesek

- mondja, mire az egész osztály röhögni kezd. Kezdem úgy érezni, hogy tényleg hiba volt reggel felkelnem. - Ülj oda, Ataru mellé - mutat egy barna hajú fiú mellé. Hm... Egész jól néz ki. Mit jól néz ki? Egyszerűen lélegzetelállítóan jóképű! Lassan odasétálok, majd leülök, közben a tanár beszél valamiről, de nem figyelek oda, inkább az osztályomat veszem jobban szemügyre. Mi a középső oszlopban ülünk, leghátul. Nem vagyok túl magas, szóval... Mit tagadjam? Egy törpe vagyok, szóval lófaszt sem fogok látni a táblából! De mindegy, amúgy sem értettem volna semmit.