Hárman Párban

16.fejezet

Sziasztok! Ez az utolsó fejezet, amit még anno megírtam, és ebben a formában biztosan nem is lesz folytatása. Arra látok esélyt, hogy ha végeztem a záróvizsgáimmal esetleg újraírom úgy, ahogyan a mostani fejemmel csinálnám, de akkor talán a sztori veszítene kicsit a varázsából, nem tudom, ezt még átgondolom. Köszönöm mindenkinek, aki eddig olvasta ezt a történetemet és köszönöm a türelmet azoknak, akik kitartottak és várták a folytatást! Igyekszem úgy feltölteni a többi történetemet, hogy legalább lássam, hogy reálisan be tudom e fejezni majd őket. Jelenleg készül egy másik ilyen hármas kis történetem, de mostanában elég kevés időm van a vizsgák miatt és szeretném úgy feltölteni, hogy legalább öt fejezet készen van már. Mégegyszer köszönöm mindenkinek, aki eddig kitartott! <3

- ÉBRESZTŐ! - ront be a szobába valamelyik idióta osztálytársunk, de úgy, hogy szinte kitépi az ajtót a helyéről. - Gyerünk, keljetek már fel! - ordibál tovább, de meg sem mozdulunk. Nekem még korán van, ráadásul nem fogok egy ilyen gyökér miatt felkelni! Hirtelen egy kezet érzek meg a csuklómon, ami egy erős rántással kiszakít a két meleg test közül.

- H-hé! - méltatlankodom, és végre kinyitom a szemem, de először csak az előttem táncoló pontokat látom. Eltelik pár másodperc, mire kitisztul a látásom, és végre rájöhetek, melyik szerencsétlen ölel magához! Hm... Sötétbarna haj, barna szem, kaján vigyor, sunyi tekintet... Fogalmam sincs, hogy ő ki a franc, arról meg pláne nincs, hogy miért ölelget!

- Engedj már el! - szólok rá, és próbálom szemmel legyilkolni, kevés sikerrel. Ez a szemét persze nem enged el, csak tovább ölelget.

- Ha nem keltek fel, elviszem Ai-chant a szobámba, és jól... - Erre bezzeg mindketten kipattannak az ágyból, és már ugranának is a srácnak dühösen.

- Na látjátok, fel tudtok ti kelni! - kacsint Renékre, majd odalök nekik. Ch, szemét!

- Ezt meg ne próbáld még egyszer! - tagolja dühösen Ren.

- Jól van, nyugi... - hátrál ki a srác a szobából.

- Jól vagy? - ölel meg Ataru.

- Persze - válaszolom mosolyogva, mire közelebb hajol arcomhoz, és lágyan megcsókol.

- Jó reggelt - mosolyog rám.

- Hé! Ki ne hagyjatok! - lép mellénk Ren, és először engem, majd Atarut csókolja meg.

- Ma mit fogunk csinálni? - kérdezem, miközben öltözni kezdek.

- Gazokat fogunk nézegetni - rántja meg a vállát Ren.

- És közben lejárjuk a lábunkat - teszi hozzá sóhajtva Ataru, és ők is készülődni kezdenek.

- És ezt a tanárok élvezik? - kérdezem felvont szemöldökkel.

- Biztos lehetsz benne. De most siessünk, különben éhesen kell végigcsinálnunk ezt a tortúrát - sóhajt fel Ren.

Tíz perc múlva már teljes harci díszben állunk, még én is, amit úgy kell érteni, hogy az iskolánk címerével és nevével ellátott szabadidőruha virít rajtunk. Csodálatos kék színe van, ami teljesen eláll a testünktől, kivéve a csuklójánál és bokájánál. A címerünk sárga színű pajzs alak, benne egy eldeformálódott sassal, ami inkább néz ki galambnak, de mindegy. Nevezzük inkább madárnak azt az állatot. Van egy kis jel a baloldalunkon elöl, és egy hatalmas a hátunkon. Nagyon jól néz ki, mondhatom...

Végigmegyünk a folyosón, és az étkező felé vesszük az irányt, ami tele van kómás osztálytársainkkal. Úgy tűnik, ők sem sokat aludtak, a tanárainkat viszont még nem látom sehol. Lehet, hogy alszanak még? Mi az már, hogy nekünk fel kell kelni, nekik nem?! - háborgok magamban, miközben leülünk az egyik ablak közeli asztalhoz.