Hárman Párban

12. Fejezet

Sziasztok! Most igyekeztem, szóval jó olvasást nektek :) <3

Mondanám, hogy a mai ébredésem volt a legszebb eddigi életemben, de ez nem igaz. Az ágy helyett a kemény padlón ébredek fel. Hátamat dörzsölgetve kelek fel a földről, így láthatóvá válik számomra az egész szoba. Ah, hol vagyok? Ez nem az én szobám, de akkor... Oh, megvan! Megvilágosodtam! Ez itt, kérem szépen, Ataru szobája. De ő vajon hol van? - nézek körbe. A világosbarna hajú srác nem sokkal mellettem fekszik a földön, Ren pedig az ágy másik oldalán. Szóval senki sem aludt az ágyban?- Jó reggelt! - köszönök kómás szerelmeimnek. Uh, de jó ezt kimondani!- Neked is! - törölgeti a szemét Ataru, majd ő is felül.- Nektek is kényelmes éjszakátok volt a padlón? - kérdezi Ren, miközben feltápászkodik.- Hát persze - válaszolom, majd felállok, és elkezdem megkeresni a ruháimat. Nem, nem pucéron aludtam, hanem alsógatyában. Miután összeszedem az egyenruhám megmaradt darabjait, gyorsan a fürdőbe megyek, hogy megnézzem csodaszép arcomat. Sajnálatos módon az nem gyógyult be egy éjszaka alatt, így úgy nézek, mint akit egy veszett macska támadott meg. Arcom jobb oldalán seb, körülötte lila foltok, másikon pedig csak seb. A szemöldökömön áthalad egy kisebb karcolás, amit nem is tudom, hogy a bánatban csinált Dai.Miután túlvagyok a látványom okozta sokkon, átmegyek a saját szobámba, ahol előkeresem a tartalék egyenruhámat. Nézegetem egy darabig, aztán rájövök, hogy így bizony el fogok késni, ezért fel is veszem. Hátamra kapom a táskám, aztán indulok is a terem felé. Szerencsére Renék voltak olyan jófejek, hogy megvárjanak, így nem kellett eltévednem a terem keresése közben.

- Fáj még az arcod? - kérdezi Ataru, és óvatosan megsimogatja.- Csak egy kicsit - hazudom, holott nagyon fáj. Bár a simogatás azért jólesik.Mikor belépünk a terembe, minden szem ránk, azaz rám szegeződik. Na, ez most vagy üldözési mánia, vagy egoizmus, vagy tényleg mindenki engem néz! Áh, én félek a mai naptól! Szépen csendesen próbálok a helyemre sietni, erre majdnem hasra esem az egyik táskában. Miután sikerül összeszednem magam, és biztonságban elérni a leghátsó padhoz, leülök.- Ez ma nem a te napod, Ai-chan - jön oda hozzánk Ren.- Hát nem - sóhajtom fáradtan. - De te elég boldognak tűnsz - állapítom meg.- A tegnapiak miatt - világosít fel. Oh, igen! Én is örülök, bár a szerencse ezzel nem jár együtt.Sajnos becsengetnek, és a tanár is bejön, ezért érzékeny búcsút kell vennünk Rentől. Kivételesen meg tudom állapítani, hogy matek lesz, de kizárólag a tanár miatt, aki engem bámul. Elég érdekes arcot vág, nagyjából úgy néz ki most, mint egy vakond. Erősen vissza kell tartanom feltörni készülő nevetésemet.- Ai-chan! - kiált fel elszörnyedve. Húha, vajon mi baja van? - Mi történt az arcoddal? - kérdezi, mire elsápadok. Na, erre most mit mondjak? Mondjuk elestem, és lehorzsoltam? Aztán meg bevertem egy kőbe a fejem három helyen, így lett lila, a véraláfutások pedig... De várjunk csak! Miért kéne nekem védenem azt a szemét Dait? Ő nem tett értem semmit, plusz perpillanat nem is félek tőle! Rettegni és megbánni majd csak később fogok.- Dai volt az! - állok fel, és mutatok a tettesre. - Dai-kun bántott engem, pedig én csak matekot akartam tanulni az egyik teremben, de ő rám támadt... - mondom ártatlanul, és próbálok nagyon szomorú arcot vágni. Érzem, hogy Ataru mellettem már alig tudja visszatartani a nevetést, és Ren is hasonló állapotban van.

- Ez esetben... Dai-kun, fáradjon az igazgatóiba! - szól rá határozottan a fekete hajúra, mire az vet rám egy gyilkos pillantást, majd kicsoszog a teremből.Visszaülök a helyemre, de továbbra is tartom az álcámat.- Ai-chan, szólj nyugodtan, ha bárki bánt - mosolyog rám. Mi az már, hogy mindenkit magáz, engem meg tegez?! Na mindegy, a lényeg az, hogy sikerült átvernem, hehe!Az óra további része nyugodtan telik, Ataru és Ren is nagyjából lenyugodott, szóval nem fognak hangosan felröhögni az óra közepén. Én jól elvagyok, rajzolok, meg ilyenek, aztán mikor hallom a kicsengőt, elteszem az angol feladatnak szánt művemet.- Elmehetnél színésznek, Ai-chan! - jön oda hozzánk Ren.- Ugye? - kérdezem büszkén.- Őstehetség vagy - simogatja meg a hajam Ataru, mire vigyorom még szélesebb lesz.