Hárman Párban

11. fejezet

Először is nagyon bocsiii, nem felejtettelek el titeket, csak túl sok dolog jött össze egyszerre, és nem éreztem úgy, hogy Ai és a többiek így szép folytatást kapnának, de visszatértem, magamhoz képest hihetetlen módon már több kész fejezettel :D Szóval még egyszer bocsánat, és jó olvasást :*

- Gyere! - segít fel a földről Ren. Nem tagadom, rohadtul fáj nagyjából mindenem, de ezektől függetlenül boldog vagyok. A kérdés már csak az, hogy meddig.

- Ugye nem tett veled semmit? Mármint ezeken kívül - mutat arcomra, megtépázott hajamra és hiányos ruhámra.

- Nem... Csak akart... - motyogom. - De mit csináltatok vele? - kérdezem kíváncsian, és mosolyognék is, ha nem fájni ilyen cefetül.

- Az legyen a mi titkunk - kacsint rám Ataru.

- És jobb, ha tudod, hogy így jár mindenki, aki bántani mer téged - mondja Ren vigyorogva, de a hangjából érzem, hogy ő ezt igenis komolyan gondolja. Megkönnyebbülve fújom ki a levegőt, de rögtön meg is bánom. Az arcomon lévő sebek erősen tiltakoznak a mozgás ellen, ezért felszisszenek.

- Nagyon fáj? - kérdezik aggódva, mire megráznám a fejem, de az túl nagy hazugság lenne, ezért csak lehajtom a fejem.

- Gyere! - vesz fel a karjaiba Ren, mire kicsit furcsán nézek rá.

- A lábaimnak nincs semmi bajuk - világosítom fel, de ez őt cseppet sem érdekli.

- Hát ne is legyen! - vigyorog le rám. - Merre menjünk, Ataru? - néz a mellettünk lépkedő srácra, aki erre elgondolkozik. Nahát, hozzá szólt! Ezaz! - vigyorgok, még a fájdalom ellenére is.

- Szerintem az én szobámba. Ott van fertőtlenítőszer. De persze az orvosiba is mehetünk, ha...

- Nem, nem! Jó nekem a te szobád is! - tiltakozom gyorsan, mire kapok mindkettőjüktől egy hajkócolást. Ch, nem mintha nem állna most is elég összevissza, de mindegy. A jókedvem viszont töretlen marad. Egymáshoz szóltak, ráadásul higgadtan, minden nemű düh és undor nélkül!

- Te meg minek örülsz? - néz le rám a vörös hajú.

- Mindegy - vigyorgok tovább. - Viszont ha beértünk, lehet egy kérdésem? - kérdezem reménykedve. Bizony, ma meg fogom tudni az igazságot!

- Akár több is, Ai-chan - válaszolja Ataru.

- De muszáj rá őszintén válaszolnotok! - mondom komolyan és határozottan.

- Kezdek félni attól, hogy mit akarsz tudni - válaszolja gyanakodva Ren. Félhetsz is, hehe!

Ataru kinyitja előttünk az ajtót, és beenged minket maga előtt. Ez a szoba is teljesen ugyanolyan, mint az enyém. A falak fehérek, a szekrény barna, bár itt azért nagyobb a rend, mint nálam, de mindegy...

Ren lerak az egyik ágyra, Ataru pedig hozza az elsősegélydobozt.

- Fájni fog? - kérdezem félve, mikor egy fertőtlenítőszeres vattával közelít arcomhoz.

- Ööö... Kicsit... - válaszolja kínosan mosolyogva.

- Ne hazudj neki ekkorát! Igen, Ai-chan, kibaszottul fog fájni - szól közbe Ren, mire elsápadok.

- Kösz az őszinteséget, de máskor a kegyes hazugság is megfelel - morgom magamban, majd szinte felkiáltok a fájdalomtól, mikor Ataru tisztítani kezdi a sebeimet.

- Kész vagy! - csapja össze a tenyerét Ataru, mire felsóhajtok. Ah, ez nagyon fájt! - hisztizek magamban.

- Akkor most jöhet a kérdésem! - terül el egy ördögi vigyor az arcomon.