A cserediák ˢᵘᵍᵃ [✓]

7.

-Meg van minden? – kérdezte anyu.

-Igen elraktunk mindent! – nyugtattam.

-Yoongi vigyázz rá! Nehogy megfulladjon. – nevetett apu.

-Vigyázok rá! – mosolygott.

Elindultunk Kíráékhoz, majd együtt mentünk fel az iskolába, a találkozóhelyre. Az iskola bejáratánál egy hatalmas busz várakozott, ami előtt a tanárunk állt.

-Jó reggelt! Gyertek, szálljatok be a buszba! – mondta boldogan.

Egymás után felszálltunk a buszba. Az osztály nagy része már türelmetlenül ült a járműbe és az indulást várták. Leültünk két egymás mögötti ülésbe. Yoongi beült mellém, Taehyung meg Kíra mellé. Elkényelmesedtem az ülésen, majd kinéztem az ablakon. Hamarosan megjelentek a többiek is és ők is felszálltak a buszba. Utoljára a tanárunk szállt fel, majd megállt a sofőr mellett az ajtóban.

-Gyerekek! Eseménymentes utat szeretnék! Ha lehet, akkor ne legyen akkora hangzavar, mint egy háborúban! Majd Balatonon tombolhattok! – felelte mosolyogva, majd leült.

Hamarosan elindultunk. Volt, aki beszélgetett, filmet nézett az úton. Akadtak olyanok is, akik az utat zenehallgatással szerették volna eltölteni. Én közéjük tartoztam. Előszedtem a fülhallgatóm.

-Alíz, most komolyan? Zenét akarsz hallgatni miközben itt ülök melletted a kitudja hány órás úton? Na, nem! – azzal kikapta a kezemből a fülhallgatóm.

-Suga ne már! Add vissza! – nyúltam a fülhallgatóm után.

Sikeresen elkaptam az egyik részét. Suga szorosan fogta az elejét, én meg a végét. A fülhallgatóm megadta magát. Elszakadt.

-Nagyon szépen köszönöm! – feleltem miközben a szemeimet forgattam.

-Bocsi, de nézd a jó oldalát! – mosolygott.

-Mi a jó oldala?

-Beszélgethetsz velem! –mondta egy kacsintás közben.

-Most ezzel tényleg nagyon megnyugtattál...

-Jaj Al, ne duzzogj a fülhallgatód miatt! – mondta, majd elmosolyodtam.

-Jössz nekem egy fülhallgatóval Kékség! – nevettem fel.

Suga-val elég sokat beszélgettem az úton. Taehyung feltérdelt az ülésére és hátrafordult a telefonjával.

-Mosolyogjatok! – mosolygott, majd csinált egy képet rólunk.

-Ez most mire volt jó? – kérdeztem.

-Kellenek az emlékek. – felelte, majd visszaült.

-Al, csináljunk mi is egy képet! – azzal előszedte a telefonját, majd átállította a kamera állását.

-Mi? Nem! – vágtam rá.

-Na Al, légyszi! – könyörgött Suga.

-Ide figyelj Kékség! Egy kép és leszállsz rólam az út hátralévő részében!

-Legyen! – mosolygott.

Suga közelebb jött, hogy mindketten benne legyünk teljesen a képbe, majd egy hirtelen mozdulattal megpuszilta az arcomat és megnyomta a fényképkészítő gombot.

-Suga! – néztem rá mérgesen.

-Most mi van? Emlékeket gyűjtünk nem? – nevetett fel.

-De... – forgattam a szemeim. – De megbeszéltük, most békén hagysz!