Formula 1 Never Give Up

Biciklizés

Elmesélem az egészet Borinak, tényleg sikerül megbeszélnünk, bár a véleménye nem változik, eldöntötte, hogy mindkettő szerencsétlent meg fogja keresni miután megszerezte a fegyvertartási engedélyt.

-Min nevetsz? -Hajol közelebb Bálint.

-Csak Bori. -Mosolygok a képernyőre.

-Várj, kitalálom! -Teszi a kezét a szám elé. -Meg akarja ölni mindkettőt, és most is épp az alternatívákat írogatja.

-Gratu. -Nevetünk fel egyszerre. -Asszem szólnom kéne a srácoknak... tudod, hogy legyen idejük megírni a családnak, meg ilyenek. -Grimaszolok.

-Jogos. -Dől hátra Bálint. -Amúgy mit tervezünk még? -Mormogja a telefonját bámulva.

-Hát nekem most ugye edzés... te addig foglald el magad. Utána kaja, újra edzés és este szabad vagyok.

-Valamikor majd körbemegyünk a pályán? -Kérdezi, miközben kiszállunk.

-Uuu, igen! -Ugrok fel hirtelen, amitől Bálint kicsit megretten.

-Úgy gondoltam, hogy majd csak ebéd után... -Bámul.

-Ja, én is, csak belelkesedtem. -Nevetek. -És most? Itt vagy a világ legfaszább helyén, és a telódat nyomkodod. Én még jövőre is visszajövök, de te... -Rázom a fejem tetetett lenézéssel.

-Na, menjél edzeni. -Legyez felém.

-Tényleg nem akarsz előtte körbe biciklizni?

-Már sétáltam, és egész nap a pályán leszek. -Pillant rám.

-Borzalmasan ugyanolyan vagy, mint Kimi. -Indulok el megadóan.

-Mert mindketten legendák vagyunk.

-Hülye. -Bököm oldalba halkan vihogva.
A csapatházban megkapom a fejmosást, hogy nem fél órával edzés előtt kéne megjelennem, természetesen Bálintra fogom az eltévedésünket, így Chris kicsit megenyhül, és elenged átöltözni. Persze edzés végére már az összes lap megírja, hogy elkéstem...

***

-Na, mesélj törpe. -Sóhajt a rádióba Tom. -Így elsőre?

-Hát... most mit mondjak? Jobb lesz délután. A beállítás kicsit erős nekem, nem lehet finomkodni vele.

-Erre lenne egy poénom. -Reccsen meg Tom nevetésétől a vonal.

-Gondoltam... -Sziszegek.
Nagyon nehezen szokok hozzá a kényelmetlenül szűk aszfaltcsíkhoz, pedig a Hungaroring sem egy kimondottan széles pálya, de hát a monacoi... legalább kétszer olyan gyorsan ver tőle a szívem, mint az eddigi szabadedzéseken, bizsereg a tenyerem, és egy pillanatra sem merem levenni a szemem a pályáról, hiába mondják a fülemre, hogy figyeljem a kiírt infókat a kormányomon, csak az egyenesekben tudom megtenni, így hát elég lassan halad az első 45 perc.
A maradék időben azért már sokkal magabiztosabban vezetek, és már szinte teljesen ráállok a pálya méreteire. Mindenféle mérőeszközt raknak a kocsira, de a festék a legjobb. Az egész autó neon rózsaszínben úszik, pont passzol a sisakfestésemhez.
Lejár az idő, bevezetek a boxutcába, ahogy kiszállok megkapom az összes infót kb. három irányból, de lehet egy negyedik ember is beszél hozzám. Gyorsan átöltözök, és leülök ebédelni a csapattal.

-Na, Gabi. -Érkezik meg Tom is. -Jó volt ez. -Ül le mellém. -Ebéd után majd rámegyünk versenybeállításra.

-Rendi. -Bólintok, miközben megkapom az ebédem.

-Igen, jól ment mindkettőtök. -Csatlakozik bele a témába Chris. -A vacsoráról pedig annyit... legyetek készen időben, mert nagyon le leszünk szólva, ha elkésünk. Azt hallottam, tényleg kapunk rendes vacsorát, tehát ne egyétek tele magatokat előtte. -Néz az ÉN szemembe a csapatfőnököm... ennyire nem ismerhet! -Vacsora előtt lesz pár kötelező fotó, utána egy beszéd, hogy miért is vagyunk ott stb. Kaja után pedig valamilyen előadás, szolid távozás, és utána alvás.