❥3❥

125 18 8
                                    

Ethan

Miért állna meg az ember egy ellenőrző pontnál, amikor még messze van a cél és a happy end?

Dúdolgatva dőlök hanyatt az ágyon, miközben a mellettem alvó lányra sandítok. Megforgatom a szemeimet és oldalba bököm. Felmordul, majd megmozdul. A szemeit dörzsölgetve néz rám, majd átölel. Eltolom magamtól és felülök.

"Mellesleg, mikor mész haza?"

Ijedten pillant rám. Csak nem azt hitte, hogy a tegnap este jelentett nekem valamit?

"Hogy érted?"

Felnevetek és besétálok a fürdőszobába. Megmosom az arcomat, ő pedig követ. Felmordulok és a meztelen alsó testem köré csavarok egy törölközőt. Már a fürdőszobában sem lehet nyugtom?

"Úgy, hogy menj haza!"

Felszisszen majd a kezét felemelve arcon vág. Idegesen a keze után kapok, majd erősen megszorítom azt.

"Rohadj meg! Azt, hittem, hogy ezek után egymáshoz tartozunk."

Kínosan Felnevetek, majd megforgatom a szemeimet. Persze, hogy meg fogok állni nála, hisz az eddigi lányoknál is megálltam egy elbúcsúzásra.

"Drágám, ha azt hitted, hogy létezhet mi, akkor hatalmasat tévedtél."

A szemeiből kicsordul pár könnycsepp, majd gyorsan magára kapja a ruháit.

"Akkor viszlát. Soha többé nem akarlak látni."

Ezzel sírva kiront az ajtón. Ugyan már, csak elragadja a hév. Pár óra múlva majd megint az ágyamban fog kikötni, ahogyan már ismerem az efféle nőket. Fejcsóválva utána futok.

"Várj!"

Kapom el a csuklóját. Hátrapillant rám, majd elmosolyodik.

"Hát mégis szeretsz?"

Ölelne magához, de elhúzódok. Persze, persze hagyjuk a rizsát. Csak azért futottam utána,mert egy óvatlan pillanatban eltette a pólómat.

"A pólómat."

A szemöldökét felhúzza és sunyin elmosolyodik. Ezt a fruskát, még segítek neki felejteni, erre ellopja a pólómat.

"A pólómat. Add vissza."

Emelem fel a hangomat, mire megrezzen. Hisztizve előveszi a pólója alól, mire felmordulok. A kezembe nyomja a pólómat, majd újra sírni kezd.

"Akkor mi.."

Kezdi, de félbeszakítom. Nem, egyáltalán nem létezik és nem is fog létezni a kalcsolatunk.

"Keress mást, aki nem undorodik tőled."

Mondom nevetve, mire szipogni kezd. Lehajtott fejjel sétál el a lifthez,majd beszáll. Utóljára még elcsípek tőle egy meggyötört pillantást. Vállrántva pillantok oldalra. A tekintetem találkozik egy ajtóban álló lányéval. Az arca annyira ismerős, csak nem ő lenne az tegnapról?

Heartbreak Hotel |e.d. [BEFEJEZETT]Where stories live. Discover now