In love with my ex doctor

7.fejezet

Óvatosan bekopogtam az irodájába, majd egy gyors „gyere" után zavartan be is nyitottam. Miközben el gondolkoztam a szón. Mármint a zavart-on. Azt gondolom, hogy ez a szó nagyban körül írja a Hotch-al való kapcsolatomat, sőt tulajdonképpen az egész életemet.
-Foglalj helyet.-mutatott a vele szembeni székre. Hmm. Álmomban is így kezdődött. Erre az emlékre megcsóváltam a fejemet, és leültem, ahogy kérte.
- Szóval, mizu?-dörzsöltem össze a kezemet a combomon nyugtalanul.
- Jól vagy?-méregetett összehúzott szemekkel, mintha azt várná, hogy mégis mikor borulok ki. És őszintén szólva, a lelkiállapotomra való tekintettel, ezt meg is értettem.
- Naná!-vigyorogtam rá, bár a mosolyom inkább hasonlított, egy vicsorra. -Hogy vagy?-vettem célba most a kezemet, amit rögtön tördelni kezdtem.
- Jól.-vizslatott továbbra is. Mire feszengeni kezdtem a széken. A barna íriszektől, a mély, rendreutasító hangjától és úgy, az egész kisugárzásától. Szapora légzés, kéztördelés és nyugtalan pillantások...igen jelenleg, ezek jellemeztek engem. Mint egy pánikbeteget. Gyerünk Lív.
- Szóval, miért hívtál? -köszörültem meg a torkomat, igen felnőttesen. Blahh.
- A tegnapi után gondoltam szükséged van egy beszélgetésre.
- Igen, a tegnapi után. -haraptam az ajkamba. A tegnapi, vagy inkább a hajnali után. Mindegy is.-De felesleges Aaron, megvagyok.-vigyorogtam rá, mint a tejbe tök.
- Nem úgy látom.-bökött a sötét tekintetével a kézfejemre.
- Hoppá.-azonnal leálltam a kéztördeléssel. De szinte rögtön találtam egy újabb elfoglaltságot. Összefogtam a kezeimet a mellkasom előtt, majd a mutatóujjamal dobolni kezdtem a lapockámnál. Mire feszülten felnevetett.
- Mi az?
- Úgy viselkedsz, mintha elvonási tüneted lenne.-jegyezte meg. Mindig is utált ismerőst profilozni, de most...
- Pedig nincs.-csóváltam mega fejemet.-Az aktákkal pedig még nem végeztem.-tetéztem a dolgokat.-A többivel meg elboldogulok.
- Tudom, hogy nincs elvonási tüneted, de egy ilyentől mindenki összeroppanna.
- Én viszont nem.-húztam ki magamat, mire Hotch hozzám vágott egy „Lív, ez most komoly?" fejet. Ennek köszönhetően cinikusan felnevettem és a meglepett pillantásának hála, kiegészíttettem a korábbi mondatomat, mielőtt még diliházba kerülnék, ismét. -Lehet ,hogy PTSD-m van.-vontam vállat.
- Poszttraumás stressz?-kérdezett vissza. Az ügynök pontosan tudta a mozaikszó jelentését, de biztositanom kellett az elméletéről.-Amennyiben?-sandított rám fürkészve.
- Alvás zavar, koncentrációs zavar, mellkasi szorítás ,heves szívdobogás, lelassulás.-soroltam fel a tüneteket, miközben erősen azon gondolkoztam, hogy igen, ez mind megvan bennem. De van egy dolog, ami miatt kiesek az intervallumból. Erre Hotch is rájött.
- Hmm.-tűnődött el, néhány másodperccel később viszont felnézett rám, és megszólalt.-Érdeklődés hiány?
- Nem.-vágtam rá, túlságosan is gyorsan.-Van egy fiam és egy személy is, aki iránt érzéseim vannak.-mentem bele a sztoriba röviden, miközben erősen reménykedtem benne, hogy ezt a témát hanyagolni fogjuk...tévedtem.
- Mit kell tudni róla? -mosolyodott el, hatra dőlve a székén.
- FBI-os.-vontam vállat.-A komolyság élő szobra.
- Értem.
- De nem vagyunk együtt.-szögeztem le. Nem tudom miért, de ez ösztönös reakció volt, ahogy az is ,hogy mosolyogva beszéltem az „illetőről".-Ez amúgy is ,ilyen plátói dolog.
- Nem viszonozza?
- Nem tudja.-helyesbítettem, vállat vonva.-De jobb lesz, ha megyek.-álltam fel a székről, a gyors mozdulatomat pedig ő is követte.
- Hé, Lív!-szólított meg Hotch, mire közelebb léptem hozzá.
- Hmm?-kérdeztem vissza. Miközben próbáltam nem elvörösödni, de amikor szembetaláltam magam az ajkaival, zavartan ránéztem, próbálva felvenni a szemkontaktust, ez viszont még nehezebb volt, így inkább lesütöttem a pillámat és a cipőm orrát kezdtem el bámulni...ráférne egy mosás.
- Este menjek át hozzátok?-érdeklődte aranyosan, mire a szívem kihagyott két ütemet. Értetlenül pillantottam rá, végül magamra erőltettem egy higgadtnak látszó mosolyt.
- Jack?-kérdeztem vissza ösztönösen. Persze nyilván jól esett volna Hotch közelsége, de nem akarom elvenni Jacktől az apukáját, márpedig biztos úgy érezné. Ám mielőtt teóriákat gyártottam volna, a gonosz mostoháról, az ügynök megcsóválta a fejét.
- Kiránduláson van, még mindig. Szóval mi a válaszod?

***************************************************************************************

- Gyere be.-invitáltam be Hotch-ot mosolyogva.-Kérsz valamit inni? Van víz, nara...-kezdtem volna bele az italok felsorolásába, de az ügynők közbe vágott.
- Egy narancslét elfogadok.
Odalépve a hűtőhöz kitöltöttem neki és magamnak is az édes nedvű folyadékot, majd a két pohárral a kezemben tértem vissza a nappaliba.
- Dobd le magad.-kértem, biccentve a kanapéra.
- Rendben, köszönöm.-telepedett le, majd miután belekortyolt a narancslébe, én összehúzott szemmel figyelni kezdtem, illetve profilozni. Hiszen Hotch meglehetősen zavarban volt, ezen meg is lepődtem. Olyan érzésem volt, mintha most lenne igazán önmaga. Eddig öltönyben volt és városról városra járta a rendőrségeket, segítve nekik a bűnözök kapcsán, most meg a nappalim és a laza, otthoni ruhadarabja által sebezhető lett.
- Aaron?-pillantott a háta mögött lévő babaszobába, ezzel megtéve egy 180 fokos fordulatot.
- Jó alvó.-vontam vállat mosolyogva.-Vagy csak antiszociális.-vetettem fel ezt a lehetőséget.
- Szerencséd van vele.-jegyezte meg.
- Igen, tudom.-biztosítottam.
- És Reid-el miújság?-sandított rám Hotch, miközben a poharat mozgatta. Az üvegben a narancslé folyamatosan rátapadt a pohár falára és vissza. Ez a lötykölés olyan volt Hotch-nál ,mint másnál a kéztördelés. Csak nem féltékeny? Megcsóváltam a fejemet, remélve, hogy kitisztulnak majd a gondolataim és megköszörülve a torkomat megszólaltam.
- Amióta elment, még nem is beszéltünk.-tűnődtem el.-Elfoglaltak vagyunk.-vontam vállat.
- És nem is akarod vele megbeszélni a dolgokat?
- Milyen dolgokat?-rándultam a szemöldökömet értetlenül.
- Az érzéseidet iránta.-próbált kisegíteni. -Amit az irodában mondtál, hogy érzéseid vannak egy komoly FBI ügynök iránt és...
- Nem rá céloztam.-vágtam közbe hevesen.
- Akkor kire?-pillantott rám fürkészve.-Ne is mondd.-csóválta a fejét hirtelen.-Semmi közöm hozzá.-jelentette ki, úriember módjára, mire vegyes érzelmek kezdtek el uralkodni bennem. Egy hatalmas kő esett le a szívemről, mégis legszívesebben kinyögtem volna az igazat.
- És mi a helyzet veled?-pillantottam rá kíváncsian. Nem tudom miért, de érdekeltek a paraméterei, hogy milyen lányra is vágyik pontosan, de biztos nem vagyok az esete.
- Jackkel jól megvagyunk. Ezenkívül ott a munka is.-húzta el a száját ,az utolsó mondatára.
- És nem vágysz senkire, akivel például megtudnád beszélni a napjaidat, Jack még kicsi ezekhez.-Igen, határozottan pici még a véresnél véresebb helyszíni képekhez, kihallgatásokhoz és az elfogásokhoz. Amit Hotch nap mint nap átél.-Hotch te vagy ennek az egész csapatnak a feje, mindenki tisztel téged, neked mondják el a bajaikat, de ehhez muszáj neked is toppon lenned...lelkileg.
- Tudod, mióta Haley meghalt, nem gondolkoztam még ezen, különben sem szeretném kitenni az illetőt ekkora veszélynek.
- Az illetőt?-képedtem el.-Tehát akkor van már...
- Igen, van már egy jelölt.-mosolyodott el felnézve rám.-De neki más a kiszemeltje.
- Honnan veszed?-sütöttem le a szememet zavartan, miközben éreztem ,hogy egyre inkább elvörösödőm.
- Ma mondta.-vont vállat, mire a gyomrom görcsbe rándult. Most rám gondolt?!