4.fejezet

47 7 0
                                    

Haza akartam menni. Venni egy forró fürdőt, de mi lett ebből? Semmi, ugyanis a szekrényem előtt állok és valami szexi ruhát keresek. Nemrég hívott Khal, aki szeretné-velem együtt persze.-elkapni ezt az erőszaktevőt ,méghozzá minél hamarabb. És fura, hogy kimondom, de egyet értek vele. Egy fekete csipkés koktélruhát húztam fel, egy lapos lakkcipővel illetve egy fekete kistáskával. Gyorsan visszasiettem az irodába, a következő pillanatba pedig már Derek szerelte rám a kamerát és a mikróportót is. Miközben kajánul vigyorgott. Ismertem a nézését. Élvezte a helyzetet.
- Mi folyik itt?-sétált be Hotch, Dave-vel az oldalán. A francba. Szegény Rossinak az elterelés volt a feladata, de tisztában voltam azzal, hogy ez nem az ő hibája. Hotch volt túlságosan makacs, és okos is. Rájött. JJ volt, az, aki viszonylag gyorsan reagált, így ki is bökte a választ.
- Meg van a csalink.-mutatott rám lazán.
- Gyere be az irodámba.-feszült meg, szinte azonnal.-Most azonnal.-sietve suhant fel az irodájába, amit be is csapott.
- Soha nem láttam még ilyennek.-ámult el Khal.
- Csak nem akar veszélybe sodorni egy civilt.-vontam vállat.
- Lehet ,hogy nekünk sem kéne.-nézett körbe Derek.-Ez túl veszélyes.-sóhajtott.
- Ne már.-nevettem fel kínosan, majd kihúztam magamat.-Az a rohadék 13 nőt erőszakolt meg. Sőt, több is lehet.
- Igaza van.-helyeselt Dave. Derek rám helyezte az összes cuccot, én pedig felsétáltam Hotch irodájába. Persze, ügyeltem arra, hogy a többiek mindent láthatnak és hallhatnak.
- Nem sokára megyek.-mosolyodtam el.
- Nem kaptok rá engedélyt!-jegyezte meg. -Ez veszélyes.
- Tudom.-bólintottam.-De bíznod kell bennem és a csapatban is. Nem lesz semmi gáz.-bíztattam vigyorogva.
- Megőrjítesz.-nézett rá sóhajtva a mikroportomra, ami épp a dekoltázsomon virított.
- Mennem kell.-búcsúztam el tőle.
- A sarkadban leszünk.-biztosított, én pedig elindultam, neki a nagyvilágnak.

Velem szemben sétált Morgan és Khal szerelmespárként, jó amúgy is azok, de nem szoktak ennyire enyelgősen andalogni. Már pedig most épp azt tették, konkrétan ledugták a nyelvüket a másik belébe, de Morgannek ez tetszett, fogadni mernék rá, hogy ez volt a munkájának a kedvenc része. Na, meg az ajtórúgás.
Oldalra sandítva megpillantottam a fekete furgont, amiben a többiek bújtak meg.
- Jól csinálod Lív.-halottam meg Hotch hangját a fülembe.-Húzd ki magad, légy magabiztos.-kérte ,én pedig ezt teljesítettem, miközben két, különböző nevetést halottam, így hátra fordultam, ahol megláttam JJ-t és Dave-et.
- Lepasszoltad a többieket is?-nevettem fel. És a lelkem egy része, örült ennek. De tisztában voltam azzal, hogy összevagyok kapcsolva az egész csapattal. Tehát jelenleg nem tudok csak Hotch-al beszélni. Pedig annyira jól esne.
- Fordulj le!-utasított. Nem kellett sokat várnom, az erőszaktevő szinte azonnal támadt, méghozzá hátulról A falnak tapasztott, miközben bemutatkozott.
- Bryce vagyok.-lehelt rám.-Ne aggódj, jól fogunk szórakozni.-markolta meg a combomat.
- Lív.-halottam meg Hotch-ot.-Mehet?-farkasszemet néztem a támadómmal. Aki egy gyerek volt, egy huszonéves gyerek. Idősebb nálam és mégis annyi erőszak és gyűlölet van benne.-Az isten szerelmére, Lív, mondd ki a jelszót.-szinte könyörgött Hotch.
- Szeretnék bocsánatot kérni.-suttogtam a fiúnak.
- Miért cica?-nevetett, majd a nyakamba csókolt.
- Nem 4, hanem 6 centis heged van.-köptem felé a szavakat. Teljesen undorodtam tőle. -Lív Johnson vagyok és az FBI-nak dolgozok.-nem ez volt a jelszó, de különösképpen nem is érdekelt. Egyszerűen csak látni akartam a férfi meglepett és kétségbeesett arcát és ez sikerült is. De az erőszakos fellépésére nem számítottam. „Bryce" hasba vágott, és elfutott, ám utána ugrottam én is. Mire mindketten elterültünk a földön. A hátamra estem, bár ő sem volt jobb passzban. Ököllel arcon vágott, mire összezuhantam.
- Bryce, itt az FBI.-élesitette a fegyverét Derek, vele párhuzamosan pedig Khal is.-Dobja el a kést.-üvöltött Bryce felé Morgan menyasszonya.
- Jól van, nem kell itt pattogni.-szállt le rólam, majd röhögve odasétált Derekhez, aki azonnal a falhoz kente.
- Jól vagy?-nyújtotta felém a jobbját Khal.
- Persze.-fogtam meg a kezét, és a segítségének hála sikeresen feltápászkodtam.-Kösz.-mosolyogtam rá hálásan. Majd a ruhámon kezdtem matatni.
- Várj, segítek.-ajánlotta fel kedvesen, és megszabadított végre a mikroportoktól.-Ott áll a mentő.-mutatott oldalra, mire hunyorítva, de felismertem a járműmet. Khal segíteni akart, de erőt vettem magamon és odabiccegtem. JJ és Hotch épp az egyik mentőssel beszélt, aki miután megpillantott, rögtön beültetett a kocsiba...illetve csak be akart.
- Ne.-hadakoztam.-Nekem haza kell mennem a fiamhoz.-állítottam le a túlbuzgó ápolót.
- Csak legalább az arcodat, hadd lássam el.-kérte, én pedig összeszorított foggal, de tűrtem a szenvedést. -Ez egy picit csípni fog.-figyelmeztetett az alkoholos vattára. Mire belemélyesztettem a körmömet a tenyerembe. Oldalra sandítva megpillantottam Aaront, de most Morgannel beszélt...vagyis mindenkivel ,kivéve velem.
- Készen vagyunk?-ásitottam.
- Igen.-bólintott.-Jegelned kell az arcodat, fáj még valahol? Vagy hol ütött meg?-kérdezte, és annak ellenére, hogy a hasam és a combom is baromira fájt, megráztam a fejemet és vállat vontam.
- Ez minden.
- Rendben.-segített felkelni, én pedig odasétáltam a többiekhez.
-Egy élményt volt srácok.-búcsúztam el és meg is indultam, ám Hotch utánam futott.
- Hé. Gyere.-bökött a kocsija felé.-Haza viszlek.

In love with my ex doctorWhere stories live. Discover now