It is my real love (magyar)

Huszonnegyedik fejezet (Vége)

Itt az utolsó része a történetnek. :) Köszi szépen mindenkinek, aki elolvasta, és mindenkinek egy gyönyörű estét kivánok! 

xoxo E. W.

Le kellett zárni a meccset. Méghozzá most. Komor tekintettel néztem a harmadik ütősre, már egy jó ideje elkapta a labdáimat, viszont folyton foul lett, tehát most két strike van, egy ball és több foul. Muszáj volt most befejeznem, a csapat érdekében. Csak én tudom befejezni, Satoru megtette az ő részét az első négy körben, engedett két futást, de én nem engedtem több csúszást. Mély levegőt vettem és megpróbáltam kizárni a szurkoló tábort, csak a csapattársaim kiáltásait hallottam, ahogy bátorítottak a folytatásra. A hetedik cserénél voltunk, és jelenleg hat kettő volt az állás a javunkra, most azonnal lezárom ezt a meccset, itt és most. Eleget játszadoztunk, bár keményen próbálkoztak az ellenfelek, egyszerűen nem tudtak minket utolérni. Ennél több kell, hogy legyőzzetek.

Félmosollyal a számon figyeltem mit kér utoljára Kazuya, huncutul vigyorgott rám, tehát már a mostani meccsen kéri a sinkert, amit megtanultam napokkal ezelőtt. Vigyorogva bólintottam erre és kifújtam a levegőt lenyugtatva magamat a nagy dobás előtt. Kesztyű takarása mögött áthelyeztem a labdát másképpen a kezemben, sokkalta mélyebben hajoltam ki, a lábamat pedig előrébb raktam a szokásosnál, testemmel is segítettem a labda gyorsaságán mikor eldobtam. Az ütős lendített, a labda pedig kecsesen jobbra fordult belerepülve Kazuya kesztyűjébe egy nagyobb csattanással. Fellélegeztem, mikor game set-et jelentett a bíró, mindenki megörült ettől a dobásomtól, a kommentátor csak azt fújta, hogy ez az első sinker amit dobtam, és az eddigi legjobb dobásom. Rengeteget olvastam arról, hogy a professzionális dobóknak is csak három olyan fajta labda dobásuk van, ami tökéletesre van fejlesztve, én is erre gyakorlok most. Eddig a legjobb ez a sinker volt és a curve-ballom, esetleg a change up. Nem akartam bevallani, de az öreg edző tényleg ügyesen megtanított erre a dobásra, le a kalappal előtte.

Nevetve és vidáman rohantunk egymásnak a többiekkel. Elindultunk felsorakozni, Eijun mindenkire ráparancsolt aki csak a közelében volt, hogy álljon egyenesen, megadva a tiszteletet az ellenfélnek. Mélyen meghajoltunk egymás előtt. Elindultunk a táskáinkhoz, majd a szurkolónknak integettünk a bejárat előtt, teljesen kiizzadtam, ezért a sapkával legyeztem magam, mikor egy szégyenlős fiú a kezembe nyomott egy fagyit amit nekem vett. Mosolyogva elfogadtam és megköszöntem, hogy eljött a meccsünkre. A többiekkel együtt visszamentünk a hálóink felé, megnézve ki a következő csapat akik ellen kell játsszunk. Még három meccs volt előttünk, nem tudtuk biztosra kik a következők, ezért várnunk kellett egy jó darabig. Fáradtan hátradőltem a széken, miközben hallgattam az edzőt beszélni. Észre se vettem, hogy elaludtam, azt éreztem hogy a szemeim lecsukódnak és elsötétül a világ, már csak arra keltem fel, hogy valaki fogja a fejemet. Laposakat pislogva néztem össze-vissza. Satoru beavatott, hogy a következő meccsen nem fogok játszani, mert kimerültem teljesen az előző meccseimtől. Elhúztam a számat, de nem veszekedtem az edzővel, végülis igaza volt. Az utóbbi meccseken a felét végig játszottam, egyre többet bírok, de még mindig nem eleget, ahhoz, hogy egy teljes játékot egyedül dobjak.

Beletörődve sétáltam a szobámhoz, a telefonom csörögni kezdett, amint beléptem a hálóba. Az asztalon hevert a füzeteim között. Miközben elindultam felé, kikezdtem gombolni az egyenruhámat és a földre dobtam.

- Igen? - kérdeztem rekedt hangon. Éppen a nadrágomat vettem le, mikor meghallottam a másik oldalról Mei hangját.

- Hana-chaaaaan, mikor tanultad meg a sinkert?!