It is my real love (magyar)

Hetedik fejezet

Kihasználtam, hogy végre senki se volt a szobánkban, a felsőbb évesek órákon voltak, elméletileg nekem is ott kellene lennem, de úgy döntöttem kihagyom a mai napot és inkább bent ülök tanulni. Kinyitottam a laptopomat, hogy rakjak valamilyen zenét amit aztán majdnem maximumon kezdtem bömböltetni, egyszerre két legyet akartam leütni egy csapásra, ha már egyedül vagyok végre hallgathatok hangosan zenét és van egy kis nyugalmam, hogy tanuljak is, ezért most az íróasztal előtt ültem magam előtt az összes tantárgy amit eddig elhanyagoltam. Szó se róla, nem állt szándékomban megfeledkezni róluk, de eddig valahogy mindig azt a két kötetet tanultam amit kaptam az edző nőtől, mivel még mindig nem fejeztem be, bár annyira nem is kellett elsiessem, mert csak a félév végére kell, mégis inkább hamarabb túl akartam esni rajta, aminek az lett a következménye, hogy most le vagyok maradva az összes iskolai tárggyal. Összeszűkült szemekkel férébb toltam a szemeimből a fullcapemet miközben begörnyedtem és elkezdtem átnézni a feladatokat matekből, direkt ezért keltem fel hétkor, szóval egész nap tanulni fogok míg vissza nem térnek a szobatársaim. Ceruzámat rágcsálva karikáztam be a fontosabb dolgokat, az összest színes filcet elhasználtam az aláhúzásokra, a végére teljesen elfogyott a piros színem meg a narancssárgám. Felraktam a lábaimat az asztalra, lábamra raktam a történelmet, éppen felmondtam magamban a dátumokat és az eseményeket mikor éreztem, hogy valaki a hátam mögött van, ezért az ajtó felé néztem ahol a senpaiok megkövülten figyeltek rám. Ijedten leejtettem a könyvet az ölemből olyan hirtelen halkítottam le a zenét és néztem rájuk kicsit félve miközben köszöntem.

- Nem mentél órára? – kérdezte a kapitány lerakva a táskáját az ágyára. Nemlegesen megráztam a fejemet visszahajolva a tanulni valóm elé.

- Egyszer sem láttalak az iskolában. – Kominato leült az ágyára és elkezdett vetkőzni, legalábbis erre következtettem mikor meghallottam övének kicsatolását.

- Pedig járok. – feleltem csendben el sem nézve a füzeteim felől. Végül is nem hazudtam, csak éppenséggel Hanabiként jelenek meg ott, nem mint fiú.

- Mára akkor megkíméllek, nem kell megmaszírozzál.

- Várunk később az edzésen. – bólintva felemeltem a ceruzámat jelezve, hogy megértettem, de továbbra is a sorokat faltam tekintetemmel.

Rá kellett jönnöm, hogy mikor bekerültem az első csoportba mekkora a különbség az edzések között, sokkal nehezebbek, ezért Furuyaval nehezen tudtuk tartani az iramot a többiekkel, akiknek szinte meg sem kottyantak a napi programok. A kezeim teljesen elzsibbadtak, a jógától viszont kissé kikapcsolódtam, egyik este a hátizsákkal a vállamon léptem be a szobába, óvatosan elrejtettem egy könyvet a kezemben amit találtam az iskolai könyvtárban. Éjjel telefon mellett elolvastam a részt ami érdekelt, már csak az a kérdés, hogy az edző megengedi-e ezt a gyakorlási formát, mert nem éppenséggel biztonságos. Mégis remegtek a végtagjaim, ha belegondoltam mennyivel gyorsabb labdákat tudnék dobni ezzel, főleg ha leveszem a csuklóimról a súlyokat...ugyanis a könyvben arról írt, hogy évtizedekkel ezelőtt a profibb játékosok úgy edzettek dobásra, hogy felvettek a kezükre 1-2 kilós súlyokat és azokkal dobták el a labdákat, ez által pedig amikor tényleg oda került a sor, hogy a játékba dobjanak teljesen megnőtt a sebessége a labdának. Köztudott, hogy nem vagyok a legjobb a gyors labdákban, ezért is próbálnak arra erősíteni, meg persze a futásomra és a labda elkapásomra is, mert mint kiderült azok sem mennek a legjobban. Előbb vagy utóbb csak meg kell kérnem Kominatot segítsen nekem, mert úgy szokta elkapni és tovább dobni a labdát, mint valamilyen ninja.

Másnap fel is kerestem az edzőt, hogy elmondjam neki a súlyzós ötletemet, mire láthatóan elhúzta a száját, de végül is rábólintott miután megmondtam neki, hogy úgyis úgy fogok gyakorolni még ha nemet is mond. Az egyetlen feltétele az volt, hogy a csapattársaim egyelőre ne jöjjenek rá, mert akkor biztosan megállítanának. Én csak határozottan bólintottam erre, mégis mennyire lehet nehéz ezt eltitkolni, ha már azt sikerült, hogy lány vagyok? Ez semmiségnek képzeltem, pont ezért nagyot kellett csalódjak amint az edzés előtt felkötöttem a bicepszemre egy kilós súlyokat. Szerencsémre az egyenruha teljesen eltakarta, de elég feltűnő volt, hogy nem emelem olyan gyorsan fel a kezem, ezért még egy kicsit próbáltam egyedül gyakorolni mielőtt ki nem megyek élesbe a pályára. Miyuki volt az első aki észrevette, hogy a labdáim már korántsem olyan gyorsak, vagy, hogy a pózom se a legjobb, az edzés során elsötétedett egy pillanatra a tekintete, majd leállított mikor akartam dobni a következő labdát. Szótlanul mellém sétált és ráütött a fejemre a tenyerével.