Áʟʟᴀᴛɪ Ösᴢᴛᴏ̈ɴᴏ̈ᴋ [Bᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ]

8. rész

Lelepleződés

Madarak csigerégésre ébredtem. Nyújtóztam egyet, mint egy macska, majd kimentem a barlangból. A nap állásából következtetve 7 óra körül lehetett. A szél kellemesen csörgette a faleveleket, amin a nap fénye csillogott. Elsétáltam a közeli tóig, ami kristálytisztán ragyogott. Ezek a dolgok eszembe juttatják, hogy miért is szeretem annyira a természetet. Egyesek pedig nem tudják ezeket a dolgokat észrevenni semmilyen mértékben. Meg kéne mutatni a világnak, hogy milyen is a környezet igazából.

Megakarnám nézni, hogy hogyan sikerült a futónövényekkel megakadályoznom a munkásokat. Ki tudja... lehet nem is sikerült. Túl kíváncsi vagyok, (milyen meglepő) ezért nekiindultam, hogy megnézzem.

Mikor odaértem, láttam, hogy a gépeket szinte teljesen beborították a növények. A dolgozók próbálták leszedni, de elég lassan haladtak, az én nagy szerencsémre.

***

- Gyerünk emberek! Siessenek! - kiáltotta a főnök.

- Sietünk főnök!

Scott a motorjának nekitámaszkodva nézte a történéseket és gondolkozott: Vajon honnan jutott hozzá ehhez a növényhez? Ez nem nő itt az erdőben. Nem értem...

A munkások tovább küszködtek a futónövények leszedésével, míg az egyik beszáll a gépbe, és beindítja.

- Mit csinál maga őrült! Tönkre akarja tenni a gépet?!

- Nem uram. Kiszabadítom ebből a növény csapdából...

Elkezdett előre, hátra menni a géppel, de nem nagyon sikerült kiszabadítania. Csak nagyobb felfordulást csinált.

- Befejezte végre?! Vigyázzon a kocsim...ra...

A gép nekiment a limuzinnak és súlyos kárt okozott benne. A főnök feje majd felrobbant a dühtől.

- Tolasson vissza azonnal!!!

- Igen uram... máris..

Hátratolatás közben össze-vissza ment a gép.

- Mit csinál maga örült! Állítsa le!
- Nem megy! Elvesztettem az irányítást a gép fölött!

***

Épp visszaindultam, mikor hangos zajra lettem figyelmes: megfordulok, és egy hatalmas fa dőlt felém. Megijedtem, de szerencsére a reflexeimnek köszönhetően sikerült időben elugrottam, de a jobb lábamra ráesett a fa egyik ága. Felordítottam a fájdalomtól. Próbáltam kihúzni a lábam, de nem tudtam...

Az ordításomra felfigyeltek a munkaterületen tartózkodók is:

- Hallottátok? - közeledtek felém.

Jaj ne... el kell tűnőm! Kiakartam húzni a lábam, de akármennyire is próbáltam, csak még jobban fájt. Ne...

- Alfa menj el innen! Tűnés!

Alfa a parancsomra elszaladt. Pillanatok alatt eltűnt az erdő sűrűjében.

Eközben a munkások észrevettek. Még mindig próbáltam kiszabadítani a lábamat:

- Ni csak, ni csak kit látnak szemeim! A mi kis hátráltatónk!

- Most beleestél a saját csapdádba!

- Elég legyen! - szólt rá a főnök a dolgozóira.

Közelebb jött hozzám. Leguggolt mellém és egyenesen a szemembe nézett. Barna szemeiből csak úgy áradt a düh:

- Úgy látom elkélne egy kis segítség... Vagy nem?

Dühösen néztem az idegen férfire, de mikor gúnyosan elmosolyodott, haragom kiszabadult: fogtam, és kezeimmel hátralöktem az éppen guggoló férfit, aki egyensúlyát veszítve hátraesett. Scott felnevetett:

- Bocs apa! De azért ez vicces volt! Jó erőben vagy indián!

Most a fiúra néztem haragosan: Hogy én indián?! Nem vagyok az!

- Oh, nyugalom, nem mondtam semmit!

Eközben a főnök lesepregette magáról a piszkot:

- Scott! Menj haza!

- Miért is? - húzta fel a szemöldökét.

- Mert én azt mondtam!

- Jól van, jól van. De mi lesz vele?

- Az legyen az én dolgom.

- Rendben, úgyis találkozok a haverokkal, de azért remélem nem fogod bántani vagy ilyesmik.

- Sose tennék ilyet fiam. - a férfi gúnyosan nézett rám.

- Oké, akkor mentem. - a fiú motorja felé sétált, felvette a sisakját, majd felült a járműre.

A férfi újból rám nézett:

- Szedjétek ki és kötözzétek meg! Nem tudhatjuk, hogy mennyit tud!

A  négy dolgozó felemelte faágat, ekkor a lábam még jobban fájt: ordítottam. Ketten felemeltek, próbáltam kiszabadulni, de ha sikerült is volna, akkor sem tudtam volna elmenekülni. Nem tudtam ráállni a lábamra. Szörnyen fájt. Majd a férfi akit az előbb fellöktem, elővett egy tűt, és egy gyors mozdulattal a nyakamba szúrta.

Valami hideg folyadék folyt a nyakamba. Kezdtem homályosan látni és szédülni... nem éreztem semmit... ekkor megláttam Alfát, amint kiugrik az egyik bokorból... rátámadt a férfire.

- Alfa... ne... - a földre estem.

Eszméletemet vesztettem.