Bad Boy [I.évad]

-11.fejezet-

Halihó ^^ Megszületett a következő rész :D
Jó olvasást ^.^
--------------------------

-Nagyon fáj?-kérdezte Changkyun
-Igen-feleltem fájdalmas arccal
-Gyere, felveszlek-mondta, mire a szemeim tízszeresére nőttek
-Hogy mi? Neem....tudok én járni, látod? Aztamocskos...jó, mégsem...hát legyen-adtam be a derekam

-Nem fáj a derekad?-törtem meg a hirtelen beálló csendet
-Miért fájna?-kérdezte
-Hát, mert engem cipelsz és nem vagyok valami pehelykönnyű...
-Téged bármikor cipelnélek-mondta, mire majdnem félrenyeltem a saját nyálamat
-Egyébként merre megyünk? Mert én fix, hogy nem erre lakom.-mondtam
-Hozzám-fogta rövidre

Sóhajtottam egyet, majd elkezdtem bámészkodni.

-Megjöttünk-felelte, majd lerakott a földre
-Állni azért még tudsz, nem?-kérdezte, mire én csak egy aprót bólintottam

Miután kinyitotta az ajtót, ismét felkapott, majd a cipőjét le sem véve egészen egy nappali szerűségbe vitt, ahol óvatosan letett a kanapéra.
Nem sokkal később egy zacskó fagyasztott zöldséggel és egy konyharuhával tért vissza, amibe beletekerte a zacskót, majd óvatosan a lábamhoz nyomta.

Megcsörrent a telefonom.

-Hív a pasid-nézett rá Changkyun az asztalon lévő telefonom kijelzőjére
-Hagyd. -legyintettem, majd az egyre lilább lábujjamat nézegettem

Ismét megszólalt a telefonom. Mi lehet ennyire fontos??

-Mondd.-szóltam bele erélyesen
-Hogy vagy?-kérdezte Yoongi
-Sokkal jobban, hogy nem kell látnom téged-válaszoltam
-Hogy van a lábad?
-Honnan a francból tudod, hogy megsérültem??-kérdeztem felemelve a hangomat
-Szerinted olyan hülye vagyok, hogy nem követlek azok után, hogy leráztál?-nevetett bele a telefonba
-Szerintem ezt most fejezd be, és szállj le rólam!-kiabáltam
-Üdvözlöm csávódat-mondta, majd azzal a lendülettel kinyomtam

Hát ez tutira nem százas. Azok után, hogy mit tett még van képe leskelődni utánam? Nem tök mindegy, hogy mit csinálok??!

-Nem az ő dolga!
-Micsoda nem az ő dolga?-kérdezte Changkyun

Hupsz.

-Öhm, semmi...
-Hallottam, hogy kiabáltál a telefonba, minden oké?-ült le mellém a kanapéra
-Persze-eresztettem felé egy mosolyt

*3 HÓNAPPAL KÉSŐBB*

-Siess, öltözz. Gyorsan!-rontott be Changkyun a szobába, ahol ketten aludtunk
-Megint miért?-húztam a fejemre a takarót
-Egyrészt, mert iskola van, másrészt pedig...ahj annyira izgulok a délután miatt-nyomott egy puszit a homlokomra
-Miért mi lesz délután?-keltem ki az ágyból
-Hát tudooood. Megyünk hozzátok.-vigyorodott el
-Jaj, tényleg. De nem tudom, hogy mit fog szólni a nővérem, hisz már pár hónapja otthon se voltam, és biztosan ismét új hapsija van-húztam el a számat
-Ne aggódj, már állandó fiúja van. Pár hónap múlva lesz kitűzve az esküvő
-Te...csak nem beszéltél vele egész ideáig a tudtom nélkül?-lepődtem meg
-De, de, mert már nagyon aggódott érted, na de öltözz és induljunk

Gyorsan felkaptam magamra valamit és már indultunk is az iskolába.
Changkyunnal már 2 hónapja együtt vagyunk. Nagyon boldogok vagyunk, bár még magamnak sem merem bevallani, azért hiányzik Yoongi. Már lassan három hónapja kerüli a sulit...

Miután beértünk a suliba, szét váltak útjaink és a tanterem felé közelítettem, amikor valaki hátulról nekem jött én pedig elterültem a padlón.
Nem sokkal később egy kéz nyúlt felém, amit elfogadtam, és két csillogó szempárral találtam szemben magam.

-Szia MinJae...-mosolyodott el a szempár gazdája

Amikor tudatosul bennem a felismerés, hogy kihez is tartozik az a mosoly, a szívem kihagyott egy ütemet. Elfelejtettem az engem néző tekinteteket. Elfelejtettem azt, hogy Changkyunnal vagyok, elfelejtettem azt, hogy lehet most éppen engem figyel. Elfelejtettem, hogy éppen becsengettek és még mindig ott állunk az ajtóban. Elfelejtettem azt, hogy tulajdonképpen fáj a térdem az eséstől. Elfelejettem, hogy éppen nekem magyaráz az, aki fellökött. Csak álltunk egymással szemben. Ő mosolygott, én pedig csak néztem őt.
Végül csak egy szót bírtam kinyögni, amit nem is gondoltam volna, hogy ezek után még ki fogok ejteni a számon.

-Hiányoztál...-folyt le akaratlanul egy könnycsepp az arcomon
-Oh istenem, ne sírj te lány-nevette el magát, majd letörölte azt a kósza könnyet

Yoongi... Hát ismét találkozunk...