Naked Alien

#12

Vasárnap reggelre majdnem biztos voltam benne, hogy gördeszkaparkba megyünk. Oda viszont, ahova én jártam Nickékkel, szerintem nem mert menni, úgyhogy val'szeg új helyre visz. Legalábbis olyanra, ami számomra új.

Délután kettőig négyszer öltöztem át, és én sem értettem, miért. Végül az Undead-póló-bőrdzseki kombónál maradtam, és a bakancsomat dorkóra cseréltem, a hőmérsékletre való tekintettel. Komolyan elkezdtem azon parázni, hogy ez már a globális felmelegedés, és nem is csak egy márciusi jó idő. Kettő előtt öt perccel értem oda a hintákhoz. Ő persze már ott ücsörgött egy szál „Sex, drugs, rock 'n' roll" feliratú pólóban, amit ugye már láttam egyszer rajta. Meg kellett állapítanom, hogy még mindig nagyon tetszik az a felső.

- Ha célzásnak szántad a pólódat, hazamegyek! – köszöntöttem.

- Neked is szép napot, nem célzás. De szeretnéd, hogy az legyen?

- Ha azt szeretnéd, hogy most azonnal hazamenjek, szerethetem.

- Nem azért hívtalak el, hogy hazamenjél, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy nem célzás. – Rám mosolygott, igazi Márk-mosollyal. Valamiért úgy éreztem, egyre jobban bírom. És ha nem építek kerítést – sőt, téglafalat szögesdróttal a tetején – a limbikus rendszerembe, szépen lassan belezúgok. És ez az, amit nagyon-nagyon nem kéne.

Csak amikor felállt, akkor vettem észre, hogy egy egyszerű, mégis full profi gördeszka van nála.

- Na, mehetünk. Hoztál bérletet, ugye? Kicsit messze lenne odáig deszkával.

- Gördeszkaparkba megyünk. – Kijelentés volt, nem kérdés, ő meg nem válaszolt. Sőt mi több, egészen a következő kérdésemig meg sem nyikkant. – Amúgy van új szövegötleted?

- Nem úgy van, hogy egyedül te írhatsz szöveget? – kérdezte. Lebuktam.

- Jogos.

- Egyébként van, de ha azt is megírjuk, és egy óra alatt megcsináljuk a hangszerelést és mindent, irreálisan gyorsan fogunk haladni. Így is meglepően hamar összerakjuk a dalokat.

- Túl jók vagyunk – nevettem rá. Villamossal mentünk pár megállót, és közben a zenénkről beszélgettünk, meg Márk előző bandájáról. Valami béna nevük volt, meg sem jegyeztem, és néhány szám után felbomlottak.

- És az a bizonyos Áruló? – kérdezte erre tök nyíltan. Végülis nem tudhat semmit, honnan is tudná...

- Mi van vele?

- Vele mi lett?

Nagy levegőt vettem, és dióéjban elmeséltem neki a történetet.

- Ricsinek hívták. Vagy hát még most is úgy hívják, csak lelépett, és semmit nem tudunk róla. Törölte magát mindenhonnan, lecserélte a telószámát, mintha elvitték volna az ufók. Ja, élienek, poén. Ha-ha. Szóval eltűnt. És... á, semmi.

- Jóban voltatok? – kérdezte Márk szelíden, kicsit megnyomva a „jóban" szót, hogy ha akartam se tudtam volna félreérteni.

- Aha. Nem volt komoly, de ja... jóban voltunk.

- Akkor úgy tűnik, buksz a dobosokra – próbálta elviccelni a dolgot.

- Miért, tudsz még egyet, akire bukom?

- Hát, nem ismerem teljesen a srácot, de asszem valami Márknak hívják. Egész jó dobos, és képzeld, ki tudja rakni a Rubik kockát.

- Neked aztán van egód! – nevettem fel, de azért folytattam a játékot. – Sajnos nem ismerem személyesen ezt a Márkot, de a legjobb barátnőm, Rika már találkozott vele, és azt mondta, iszonyú bunkó.