Naked Alien

#4

Hajnali nyolckor riadtam a szörnyen idegesítő ébresztőmre, és úgy fájt a fejem, mint a rosseb. Fogat mostam, elszedtem kölcsönbe Rika egyetlen fekete pólóját meg egy melltartót (Rika magasabb nálam, jé, milyen meglepő, de a mellméretünk hál'istennek ugyanaz), és rohantam haza. 8:53-kor estem be, de lássatok csodát, a Seggfej már ott lebzselt. Csak remélni tudtam, hogy a szobámba nem ment be. És, sajnos, egy vérző sebet sem láttam rajta.

Köszönés nélkül elsétáltam mellette, és magamra vágtam a szobám ajtaját. Átöltöztem a saját cuccaimba, sminket igazítottam, és átolvastam a spirálfüzetből néhány félkész szöveget. Ott volt az Unknown Boy at the Drums is. Kitéptem az oldalt, galacsinná gyűrtem, és bevágtam az asztal alá. Aztán, hogy oldjam a feszültségemet, előkaptam az egyik Rubik kockámat, összekevertem, és az idegességtől kicsit lassan ugyan, de kiraktam. Amikor a második összekeveréskor felnéztem, a Seggfej ott állt az ajtómban. A lábam mögé tettem a kockát a padlóra, de már nézhetett egy ideje. Mindegy volt.

- Mi a rekordod? – kérdezte.

Nagyon nem szívesen, de válaszoltam. – 28"51. Másodperc. Ja.

- Átlagidő?

Álljon már le!

- 35 möpö körül.

- És mióta csinálod? – Semmi közöd hozzá, te segg!

- Egy ideje. Fél, vagy háromnegyed éve.

- Az nem is rossz. Nekem fél év alatt lement 19-20 másodperc körülire. Fridrich metódussal rakod?

Azt hittem, vagy én halok meg helyben, vagy leszúrom ezt a köcsögöt. Idejön, belecsöppen az életembe, bunkózik, belenéz az egyik legszemélyesebb dolgomba, és még menőzik azzal is, hogy ő mennyivel jobban tudja. Semmi köze hozzá, milyen módszerrel rakom ki, meg ahhoz se, hogy egyáltalán ki tudom rakni.

- Aha.

Ja, és a legfontosabbat kihagytam a bűnlajstromából: még mindig pofátlanul helyes.

Bálint valahol a lakásban elordította magát, hogy „Lillihozdaszövegetmegagitáááhh". Gondolom, ásított. Ennyit arról, hogy jó a kilenc óra. Piszkosul fájt a fejem. De azért felkaptam a gitárt meg az erősítőt, a füzetet a hónom alá kaptam, és kivonultam a nappaliba.

- Van kávé? – kérdeztem Bálintot.

- Lesz, ha főzöl – vont vállat. – Én is kérek!

Dünnyögtem valami olyat, hogy rohadjmeg, de azért elcsámpáztam a konyháig kávét főzni. Fél füllel hallottam, ahogy a szövegemről beszélnek. A Seggfej, gondolom ott fikázta, ahol tudta. Reméltem, hogy azért a korábbi számainkat már meghallgatta. Amikor kész lett a kávé, a saját bögrémmel visszatértem a nappaliba, és bevackoltam magam a fotelba. Nem, dehogy a kedvencembe, abban természetesen a Seggfej ült.

- A kávém? – kérdezte Bálint.

- A konyhában – feleltem hűvösen, és beleittam a sajátomba.

- Márk pár helyen belejavított a szövegedbe, nem baj, ugye? – kérdezte Lukács ártatlanul.

Kezdett elegem lenni. Hajnali 9-kor.

- De, igen, baj! Enyém a szerzői jog meg minden, bocs, de nem módosítunk a szövegen.

- Azért nézd át, légy szíves. – Lukács elém tolta a füzetemet. Belenéztem, és a szabályos, enyhén dőltbetűs kék tollas írással ott volt az eredeti krikszkrakszom fölött a Seggfej verziója. Magamnak is fáj beismernem, de tényleg jobb volt.