Naked Alien

#10

A vasárnapom döglődéssel meg nagyrészt alvással telt, illetve izgatottan vártam, mihez kezd Cár Péter a felvételekkel. Eszembe jutott, hogy kábé 2500 Ft-tal jövünk Márknak mindhárman, amiért kifizette azt a nyomorult tízest. Összeszedtem annyit, és gondoltam, majd hétfőn odaadom neki.

Hát, odaadtam. Első szünetben.

És megfojtom Zalánékat.

Amikor átnyújtottam Márknak a két és félezret, drága Zalánunk felvihogott valahol:

- Nem fordítva szokott lenni a fizetés? De én ugyan nem szólok bele...

Pipa lettem, de a tőlem telhető legnyugodtabban válaszoltam.

- Látod, így van ez. Kettőnk közül Márk a nagyobb kurva. – Azzal kivonultam a folyosóra, Márk meg megalázottan röhögött a helyén. Szerintem sosem fogjuk megszeretni egymást.

Este hat körül Istiékkel ökörködtem a gördeszkapályán, amikor a bátyám felhívott. Szinte sikított a telefonba, ami azért volt furcsa, mert 1. nem szokott sikítani, 2. nála a sikítás hangmagassága az én beszédhangom. Ergo nem tud sikítani. Ja.

- Megvan a klipünk! Azonnal gyere haza, mert nem bírom tovább és megnézem egyedül!

Leraktam a telefont, és szó nélkül otthagytam a fiúkat. Na jó, nem egészen szó nélkül. Hátraüvöltöttem nekik, hogy: tső.

Bálint és Lukács már otthon voltak, Márk néhány perccel utánam érkezett. A bátyám berakta a dévédét a lejátszóba, és egy pillanat múlva elindult a videó. Lukács elégedetten nyugtázta, hogy a stúdiófelvételünket tette alá Petike. Felváltva jöttek képsorok a történetből és a játékunkból, persze mindig különböző nézőpontokból, és volt pár egyéni rész is, amikor csak az egyikünk látszott. Az én graffitimmel lett vége az egésznek, és valahogy annyira jó, ütős és hatásos volt, hogy egy darabig szóhoz sem jutottunk. Aztán egyszerre kezdtünk el káromkodni. Nem dühünkben, vagy ilyesmi. Annyira jó volt.

Lukács és a bátyám egyszerre ugrottak a lejátszóhoz, hogy megkaparintsák a dévédét, és moströgtönazonnal feltöltsék a csatornára, onnan megosszák Facebookon, aztán feltelefonálják a besztfrendeket. Márkkal csak röhögtünk rajtuk. Elképzeltem, hogy két hétig a YouTube előtt fognak dekkolni, és kigúvadt szemekkel bámulják majd a nézettséget. Igen, biztos, hogy ez lesz.

- Hát akkor én megyek – állt fel Márk.

- Oké – mondtam. Nem tudtam, mi mást mondjak erre. Oda megy, ahova akar. Kivéve a szobámat.

- De ciki veled beszélgetni! – dobta magát vissza a fotelba. Elöntött az adrenalin, vagy nem is tudom, mi volt az pontosan, de körülbelül 40 különböző dologra gondoltam per szekundum. És a válaszomig jóformán 2 szekundum se telt el.

- Zavarba hozlak? – mosolyodtam el élvezem-hogy-zavarba-hozhatlak-mosollyal.

- Ja.

- És zavar, hogy zavarba hozlak? – kérdeztem.

Eltelt egy pillanat, mire válaszolt.

- Mióta téged ismerlek, többet voltam zavarban, mint egész életemben. Szóval, asszem nyugodtan mondhatom, hogy zavar.

Baromira élveztem a helyzetet.

- Pedig nem direkt csinálom, Seggfej.

- Azt hittem, ezen túl vagyunk. Tökmag. Várj, nem is! Tökmagpukkancs. Vagy Pukkancstökmag?

- Egyik rosszabb, mint a másik – fintorogtam. – És nem sportszerű olyannal cikizni valakit, amiről mellesleg nem tehet.

- De, tehetsz! Neked nem mondták, hogy egyél répát? Jaaa, gyökér vagyok, az fütyülésre van – temette a kezébe az arcát, én meg persze jól kiröhögtem. – Akkor izé, állj az esőbe! Nem bírok tőled beszélni...