Black Sails

Régi ismerős

~Emily szemszöge~

-Meglehet - felelte, majd vállat vont. Tovább böngészte a levelet, tekintete folyton egy sort olvasott újra.
-És akkor most mi lesz? Ha elkap, mindkettőnket megöl! - idegeskedtem, fel-alá járkálva a macskaköves utcán. Wonho válasza meglepett.
-Mi az, hogy rosszabb mint Sparrow?! - kiáltott fel mélységesen megsértve, a képembe tolva a papírost.
-Nehogy már ezen akadj fent! - csaptam homlokomra idegesen.
-Meg akarnak kínozni téged, és te~
-Hogy mer ez a galád...ez az akasztófára való...! Rágalom! Megyek, levágom a fejét, felkoncolom, halálra verem...! - még folytatta volna, ha el nem kapom a gallérjábál fogva.
-Térj észhez! - rángattam meg reszkező kézzel. Nyeltem egy nagyot, és folytattam.
-Már ketten is a nyomukban vannak, és ha felismernek engem, akkor az őrség is ránk fog akaszkodni! Ha apámék kapnak el, te fogsz meghalni, ha Sao Feng, vagy a hadiflotta tagjai, akkor mindketten! Én nem akarok meghalni, Wonho! - nem bírtam tovább mondani, kövér könnycseppek szánkáztak le arcomon, elszorítva torkomat. Ő csak állt, résnyire nyitott szájjal, és tehetetlenül bámult.
-Nehm....nehm akarok... - zokogtam, vállába fúrva a fejem.
-Hé, Em - simította meg az arcom, de én csak még jobban hozzábújtam.
-Hagyj. Mindenki hagyjon! - kiáltottam fel, majd kitéptem magam karjai közül, és futásnak eredtem.

~Ashley szemszöge~

Miután kikötöttünk (és miután kijózanodtam), követtem Jacket mindenhova, hátha ki tudom belőle szedni, hogy mit mondtam el neki részegen.
-De Jaaack - rángattam a karját, mire felnevetett.
-Akkor sem árulnám el, ha az életem múlna rajta. Sőt, akkor meg főleg nem - röhögcsélt, miközben a szállásunk fele igyekeztünk. Valahol muszáj tölteni az éjszakát, hiszen a hajón elkaphatnak. Bár páran azért ott maradnak, nehogy elvigye valaki.
-Jack Sparrow! - csattantam fel mérgesen.
-Jack Sparrow kapitány - egészített ki vigyorogva. Én erre durcásan elengedtem a karját, és ott hagytam.
Míg siettem felfele a lépcsőn, beleütköztem valakibe. Szinte lepattantam az idegen izmos mellkasáról, és visszagurultam egészen a lépcső aljáig.
-Nem látsz a szemedtől? - pattantam fel, és már neki is akartam esni.
-Ashley? - ennyi volt a válasz, s az idegen hirtelen régi ismerőssé vált.
-Ross! - nevettem, és kitárt karjai közé vetettem magam. Ő szorosan átölelt, és már csak akkor szólt, mikor újra egymással szemben álltunk.
-Jó téged újra látni, Társam - vigyorogtam, felemlegetve a régi beceneveinket, mikor még együtt jártuk a tengert.
-Szintúgy, Társam - nevetett. Arcához hajoltam, hogy puszit nyomhassak rá, ám ő hirtelen megragadott, és magához rántott. Már késő volt, ajkaink összeértek, szemem pedig lecsukódott.

Pont, mint régen.

Miután elváltunk egymástól, én elvörösödve léptem hátrébb. Csörömpölés törte meg a kellemes csendet. A hátam mögé pillantottam, szemeim elkerekedtek, mert Wonho állt az ajtóban, falfehéren.
-Te! - siettem oda hozzá, és mielőtt ő elfuthatott volna, elkaptam a karját.
-Hol van Emily? Áruld el! - kevésre voltam attól, hogy megtépjem, de szerencséjére szólásra nyitotta a száját.
-Én.... Nem tudom - sóhajtott, mire tenyerem csattant az arcán.
-Mi a baj? - lépett mellénk Ross. Felé fordultam, és egy tipikus vigyort küldtem felé, amit talán Jacktől tanulhattam.
-Azt hiszem lesz egy közös melónk, Társam.