Change. (Harry Styles) - Hungarian // befejezett

Ötvenhatodik.

Ella szemszöge

„Biztos jól leszel?" Kérdezte Louis halkan, amikor másnap reggel pakoltam be a cuccaimat a táskámba.

„Minden oké lesz, és egyszer amúgy is szembe kell néznem vele," mondtam egy mosollyal az arcomon.

„Tudom.. de kérlek légy óvatos," annak ellenére, hogy tudtam, Harry soha nem bántana engem fizikálisan, bólintottam.

„Ja, és anyu csinált reggelit. Mindenki lent van már, szóval, ha akarsz enni mielőtt elmész, akkor gyere," ajánlotta fel, de visszautasítottam. Tényleg haza kellett már mennem, és beszélnem kellett Harryvel.

„Később találkozunk, Louis," öleltem meg az ajtóban állva.

„Várj, ne vigyelek el?" Megráztam a fejemet.

„Nem, szeretnék hazafele gondolkodni egy kicsit. Harry különben sem lakik innen messze, megoldom," mosolyogtam rá, majd kiléptem az ajtón a hideg levegőbe.

Hazafelé vettem az irányt, miközben a fejemben mindenféle lehetséges szituációt lejátszottam, és szerencsére nem tévedtem el.

Meg kellett ezt tennem.

Remegő kezekkel nyúltam a kilincs felé, és könnyen nyitottam ki azt, mivel Harry sosem zárja be az ajtót.

Halkan léptem be az ajtón, majd csuktam be azt magam után. Leraktam a táskámat a földre és Harry után kezdtem kutatni. Tudtam, hogy itthon lesz, mivel az autója kint állt.

Amikor bementem a nappaliba megtorpantam a látványra. Harry a kanapé előtt ült a földön, a kezében egy nagy üveg alkohol volt, és akkor húzta azt meg, amikor beléptem. A lámpa, ami eddig az asztalon volt, most a földön hevert darabokban, a kávézóasztal pedig fel volt borítva. Amikor Harry felé vettem az irányt, az üvegdarabok recsegtek-ropogtak a cipőm talpa alatt. Tudtam, hogy tudja, hogy ott vagyok mellette, de csak annyit csinált, hogy újra ivott az üvegből.

Szó nélkül ültem le mellé tisztességes távolságra, míg a lábaimat felhúztam a mellkasomhoz.

„Igazad van," törte meg a körénk letelepedett csendet.

Nem szólaltam meg.

„Szánalmas vagyok," mély levegőt vettem, de nem szólaltam meg, mert tudtam, hogy még folytatja. „Soha nem kellett volna megengednem, hogy az életem része legyél, de nem tehettem ellene semmit. Annyira sajnálom," újra felsóhajtottam és ránéztem. A szemei vörösek voltak, gyengének és sebezhetőnek tűnt, de a hangja még így is gyorsabb dobogásra késztette a szívemet. Az a hang, amit annyira régen nem hallottam, hogy már éveknek tűnt.

„Nem vagy szánalmas," a szemeim már kezdtek könnyesek lenni, csak az miatt, ahogy ott láttam Harryt, ennyire sebezhetőnek és nem önmagának. Most, hogy ránéztem, nem tudtam róla elnézni.

Rám nézett, ellenkezően megrázta a fejét és újra elnézett rólam.

A régi Harry valahol ott volt bent, csak meg kellett őt találnom. Lassan a szétterpesztett lábai közé ültem le a térdeimre, hogy szembe legyek vele.

Nem akart rám nézni, viszont én csak őt néztem. Kis idő után a kezeimet az arca két oldalára tettem, az arcom centiméterekre volt az övétől. Mivel a száján keresztül fújta ki a levegőt, az alkohol szagát tisztán lehetett érezni a leheletében, de a levegő még így is a torkomban akadt, már csak attól, hogy ilyen közel vagyok hozzá. A szívem még mindig ezerrel vert ilyenkor, és a hasamban is ott voltak a jól ismert pillangók.

Még mindig ugyanazokat az érzéseket váltja ki belőlem, mint hónapokkal ezelőtt.

Lassan a fejét felém fordította és egyenesen a szemeimbe nézett, és innentől nem nézett másfelé, pedig láttam rajta, hogy nagyon is szeretne.

„Kérlek," tartottam vissza könnyeimet. „Kérlek, gyere vissza hozzám."

Csend.

Majd mintha hirtelen valami felkapcsolódott volna az agyában, már nem harcolt többé saját magával. A kezembe hajtotta a fejét, én pedig elkezdtem az arcát simogatni. Egy boldog mosoly szökött az arcomra, mert tudtam, hogy jó úton haladok afelé, hogy visszakapjam a régi Harrymet.

Ezután hirtelen magához rántott és szorosan ölelt meg. A kezével simogatta a hátamat, az arcát pedig a nyakhajlatomba és a hajamba temette. A kezeimet a nyaka köré raktam, fejemet a vállára hajtottam, és a lehető legközelebb próbáltam hozzá bújni.

„Annyira sajnálom," motyogta a hajamba. Nem válaszoltam semmit, csak szorosabban öleltem.

Elhúzódott tőlem, de ugyanolyan szorosan szorított magához. Az orrainkat összedörgölte, majd lassan az ajkaimhoz hajolt, és a lehető legszenvedélyesebben megcsókolt.

Uram atyám, mennyire hiányzott ez nekem!

Elhúzódtunk egymástól és a másikénak döntöttük a homlokunkat, míg mindketten kapkodtunk a levegőt az előbbi csóktól.

Egymás szemét néztük. Valamiféle megbánást kerestem azokban a gyönyörű zöld szemekben, de egyet sem találtam.

Sóhajtva nézett el rólam egy másodpercre, majd vissza rám. Én addig visszaültem mellé a földre.

„Tényleg azt gondoltad, hogy már nem szeretlek többé?" Túrt bele a hajába, majd a hátát a kanapénak döntötte újra.

Tudtam, hogyha nem mondok semmit az elég válasz lesz neki.

Nem mondott semmit csak felállt, majd lehajolt hozzám és felvett menyasszony stílusba.

Szemöldök ráncolva néztem őt, majd bementünk a hálószobába. Ott letett az ágyra és fölém mászott.

„Szörnyen sajnálom," amikor ezt motyogta a bőrömre, olyan érzésem volt, mintha valami másért is bocsánatot kérne. Viszont amikor lehajotta a fejét és megcsókolt, rögtön kiment a fejemből ez a gondolat.

„Hadd mutassam meg, kérlek, hogy mit érzek irántad," szinte már könyörgött, én pedig csak bólintottam, engedélyt adva neki arra, hogy megmutassa, hogyan is érez irántam valójában.