Érted adtam a lelkem

25. fejezet

Evelyn

Az újak már három napja a táborban vannak. Stephen szerint nehezen bírják, sokat nyafognak, leginkább a lányok meg egy két nyápic férfi. Nincs más választásuk, végig kell csinálniuk.

Igazság szerint mindenki megérdemli, hogy idekerült. Mind vétkeztünk.

***

Minden nap munkával telik el, egyre szörnyűbb halálesetekkel, meg persze tanulással. Néha egy kis szórakozás is belefér, de szó szerint kicsi, mindössze egy óra. Mostanában megosztom Eronnal az ágyam, szeretek vele aludni, biztonságban érzem magam mellette. Igaz, nincs mitől félnünk.

A mai is szokványos reggelnek tűnik. Nyugodtan megreggelizünk, kávézunk, azután Eron is visszamegy a lakosztályába a levelekért, majd végzi a munkáját, ahogy én is.

Ma is sok levél van, de bármennyire nem tetszik, az örökkévalóságig ezt kell csinálnom. Nem tudom, jobb-e ezt csinálni, mint emberként x idő után meghalni és ott se kép, se hang. Minden feketeség, a tudatunk megszűnik. Persze, a lelkünk elhagyja a testünk és felkerül a mennybe, vagy éppen a pokolba, de az emlékeiket kitörölik, így olyan, mintha teljesen más valakik lennénk.

***

A mai nap tényleg szokványosnak tűnik, egy bibi viszont akadt számomra. Már nálam van körülbelül harminc lélek, elég húzós volt beszerezni őket, leginkább lelkileg megterhelő. Most viszont sikerült összefutnom három lélekfalóval. Ez érdekes lesz! A fejemet jobbra-balra döntögetem. Nekem ez elég sok lenne, szóval szólok a többieknek.

Eron, Kevin

Mondd, Kedvesem – válaszol Eron.

Hallak. Mit szeretnél?

Összefutottam három lélekfalóval, tudnátok segíteni?

Nem tudom folytatni a mondandóm, mert az egyik teljesen bezavar, képtelenné válok kommunikálni telepatikusan. Erősen beleüt a hasamba, amitől hátra csúszok, s fájlalom, de nem áll le. Sikeresen eltalál ugyanott három-négyszer, a végén már vért köpök. Érzem a számban az ízét. Elmosolyodom. Hiába tudom irányítani az érzéseim, attól, hogy nem fáj, még a testem sérül.

Halovány mosolyt húzok a számra, mert tudom, hogy a fiúk nemsoká megérkeznek, és elintézzük őket. Felegyenesedek, kihúzom magam ismételten.

Vigyorog magában a férfi, aki az előbb püfölt. Látom a tekintetében az éhséget a lelkek után. Azt hihetik, hogy hárman könnyen elbánnak velem. Tévedésben vannak.

– Nem fogsz sokáig nevetgélni! – jegyzem meg félmosoly kíséretében. Ha nem lenne a képességem, most valószínűleg a földre rogynék, és mozdulni sem bírnék.

Eron a jobb, Kevin a bal oldalamon jelenik meg. Kidülledt szemmel nézi kedvesem a véres ajkaim.

– Mi történt? – faggat döbbenten. Látom rajta, hogy egyre jobban felmegy benne a pumpa. A kezét ökölbe szorítja, de én megfogom, s nyugodtan rámosolygok.

Kevin dühösen mered rájuk.

Villámlok, majd elkapom a férfit, aki az előbb...

A háta mögül elkapom a torkát, majd teljes erőből a földre csapom, erre hallhatóan darabokra törtek a bordái. Könnyű, szinte nem is érzem a súlyát. Ideje sem volt elmenekülni. Elsőre túlságosan meg voltam lepődve, talán azért nem reagáltam időben a támadásra, és azért nem védekeztem. Ilyen nem fordulhat elő többet. Nem engedhetem meg magamnak.

Kevin nevetve mutat felém, és megjegyezi, hogy sokat fejlődtem. Elkapja a bal oldalt lévőt, akinek esélye sincs ellene, hiszen Kevin éppolyan erős, mint én. Megragadja a testén lévő rongydarabot, azután a másik kezével képen vágja. Földre esik, de röhögve feláll, majd füstként tűnik el a szemünk elől. Hova lett? Mindenki nézelődik, de nem látjuk sehol. Meglógott volna? Gyáva alak!