It's proved impossible

Part 6

Adam szemszögéből

Annyira elmondanám nekik, a csapatomról, a barátaimról, kiket én a családomnak hívnék legszivesebben, de nem tehetem, mert egy bábú vagyok.Egy kibebaszott bábú, kit a szerint rángatnak, mi szerint kedvük tartja. Lassan 2 éve már.

Hogy mi is történt akkor?

Elvesztettem mindent, egy személyt, ki máig is az egyetlen családtagom, a nővérem.

Senki nem tudott róla, hisz a szüleimmel élt, akik két éve egy autóbalestben meghaltak, kiknek nem kellettem, ezért árvaházba dugtak. Jelenleg is a nevelő szüleimmel élek, de erről sem tud senki, mindenki azt hiszi egyke vagyok és boldog családom van, pedig ez nem így van.

A nevem is a nevelőszüleimtől származik, hisz a saját szüleim még azt sem adtak nekem.

Adam Bell..

3 évvel az érettségim előtt, kaptam egy névtelen üzenetet:

"Gyere a sötét erdőben lévő fa házhoz pontban hajnal 3 kor, hogy megtudd ki vagy! Debra, a nővéred"

Most is teljesen pontosan emékszem arra, hogy mi játszódott le bennem akkor, mikor olvastam ezt.

Visszaemlékezés

"Ki vagy?"

már egy órája várom ennek az állítólagos Debrának a válaszát, de semmi. Kezdem feladni. De ha mégiscsak a nővérem? Megbánhatom ha nem megyek el.

Ránézek a falon lévő órámra, mi pontosan hajnal 2őt mutat. El kéne mennem. De mi van ha mégsem ő? Ki akarhatja ezt? A családom kitagadott, de akkor a nővérem miért keresm meg?

Rengeteget gondolkoztam, hogy mennyek e vagy sem. De döntöttem.

Elmegyek.

Sötét utcákon sétálva, hol az orromig sem látok, hisz nem épp a belvárosban van jelenlegi otthonom, hanem a város szélén, ahol még kövilágítás sincs nagyon. Kezembe veszem zsebemből telefonom, s megnézem az időt. 3.10.Ha tényleg akar tőlem valamit megvár. Mindig így vagyok vele. Várjon ha akar valamit, nem fogok senki kedvéért sietni sehova.

Mikor odaérek a faházhoz, mi a kedvenc helyem, hisz eddig nem tudott róla senki. Ezek szerint megfigyelt egy ideje.

Egy kapucnis alakot vélek felfedezni ott, hol én szoktam ülni, a szakadék szélén. Megvárt. Tényleg érdeklődik irántam.

-Késtél!-szólal meg kis idő után, hisz nem mentem oda, csak megálltam nem messze tőle.

-Megvártál, ez nem sok emberre jellemző.-lépek mellé, s foglalok is helyet mellette.

-Nem tudod miért vagyok itt igaz?-maga elé beszél, rettenetesen rekedt a hangja, még azt sem sikerül megállapítani, lány vagy fiu.

-Azt sem tudom ki vagy-fordulok felé hátha rámnéz, de csalódnom kellett.

-A nővéred-forítja felém az arcát, pár perc csönd után. Rettenetesen hasonlít rám, csak ő lány. Ugyanaz a szürke szeme van, mint nekem, pedig senkinek nincs ilyen.

-Honnan veszed?-nem fér a fejembe, hogy van mersze egyátalán idejönni, vagy bármi.

-Ebből-vesz elő a zsebéből egy apróra hajtott papírt, s a kezembe nyomja. Ez ugyan az a papír amit a nevelő szüleim mutattak nekem, mikor elmondták, hogy nem az ő gyerekük vagyok, csak ezen más az aláírás. A nevem is ott szerepel. Steven Collins.

-Nem ez a nevem, de a papír stimmel.-adom vissza neki, közben pedig arcomat fürkészi, min semmi nem tükröződik, soha.-Miért jöttél? A szüleim kitagadtak, úgyhogy ne gyere ezzel, hogy mégsem.-nézek magam elé.

-Meghaltak.-jelenti ki, mire rákapom tekintetemet, inkább boldogság látszódik rajta, pedig ilyenkor inkább szamorúságnak kéne.

-Legalább meg sem kell őket ismernem soha.-sóhajtok nagyot, majd újra elszakítom tekintetem róla, s inkább meredek a semmibe.

-Jó sorsod volt?-tér át másik témára, minek okát nem értem, mit érdekli, senkit sem érdeklek, akkor őt miért?

-Egyedül vagyok, senkivel nem vagyok jóba. Van családom, egy anyám és egy apám, akiktől azt kapok amit akarok, azt ennyi. Attól függ mi számít annak.

-Ez nagyonis annak számít.-hangja remeg, nem nézek oda, hanem a semmibe meredek.

-A tiéd? Hamár ilyen őszite cuccot játszunk.-egyre jobban érdekel mire akar kijukadni.

-Szar. Semmi barátom és még apám is vert folyton, mert nem vagyok szép, meg mert anyám lánya vagyok.-egyszerre néztünk egymásra, mindigis meg akartam ismerni az igazi szüleim, de így, kössz nem.

-Elmebeteg.-jelentem ki,s tovább fürkészük egymás arcát-Van hova menned?-teszem fel  a kérdést, hisz feltétételezem, nem ide valósi.

-Nem nagyon-csukja le szemeit, honnét egy hatalmas könnycsepp csordul ki. Óvatosan odanyúlok, s letörlöm azt.

-Ne sírj, lakhatsz nálam ha szeretnél, apámék elutaztak.-nézek szemeibe, mik pontosan az enyémek másai. Le sem tagadhatnám őt.

-Miattam van-ujra előre néz, s nem rám.

-Ezt nem mondhatod, baleset volt.- nem tudok semmit az ügyről, sőt róla sem semmit, de nem hagyhatom, hogy magát hibáztassa.

-Anyám okozta, elmondott mindent a baleset előtt. Engem akart védeni, mindent rámhagyott. Miattam meghalt, hogy engem védjen apámtól.-maga elé mondta szavait, mikből keveset lehetett érteni, hisz hangjából ítélve sírt, és a teste is remegett. Nem szóltam, hisz erre nincs mit mondani, nem fogok vezsekedni vele. Levettem a pulcsim és ráterítettem vállára, hisz elkezdett fujni a szél.-Köszönöm-szólalt meg halkan, s összehúzta magána pulcsim.

-Megyünk? Semmi értelme itt ücsörögni-állok fel mellőle, s odanyújtom a kezem, hogy felsegítsem őt. Hamsi mosollyal fogadja kezem, majd elsétáluk ketten a sötét hideg éjszakába.

Visszaemlékezés vége

Senki nem tudott róla, pedig a szomszéd házban lakott és egyel felettem járt a gimiben. Teljesen megszerettem őt és ő is engem, olyan voltunk, mint Sam és Aiden. De ennek is vége lett, hisz elvették őt tőlem, méghozzá azért, hogy tönkre tegyék a legjobb barátaim családját.

még lesz rész Adam szemszögéből és akkor kiderülnek a dolgok, Jók legyetek!!

Xoxo

~ZU