It's proved impossible

Part 2

-Apa!-szólítom meg, mikor belépünk a házba, amibe lassan 4 hónapja nem tettem be a lábam, ami meg sem látszik, hisz minden ugyanúgy állt.

-Mond fiam!-néz rám és leül a kanapéra.

-Tudom, hogy nem kéne ilyenekre gondolni, de mi lesz velünk ez után, meg anyával?-teszem fel a kérdést nehezen, majd folytatom-Nem akarom, hogy szenvedjen.

-Azt én sem fiam. Nem tudom, egyszerűen nem tudom felfogni.- majd elmerült apa is a saját gondolataiban és én is.

-Ezzel nem mentünk előrébb-húztam el a számat.-Nem megyek vissza addig, amíg anyánál lehetek. Nem érdekel a következmény sem. Most az egyszer nem.-jelentem ki, majd abban a pillanatban felkelek a kanapéról és a rég nem látott szobám felé veszem az irányt.

-Aiden!-hallom meg apám erőteljes hangját, az előbbi kijelentésemmel lehet túlléptem a határt, ami durva, hisz soha nem mondtam ellent a parancsnak. -Gyere vissza!-folytatja ugyanabban a hangnemben. Lehet le kéne menni és akkor kevesebbel megúszom. Nem. Csak álltam a lépcső tetején, hangtalanul.-Most!-hallom meg újra hangját, azonban most nyugodtan mondja, ez a hangnem ijesztőbb, mintha mérges lenne.
Menjek le?
Lemegyek.
Karba tett kézzel állok előtte, ezzel mutatva, hogy semmi kedvem ehez a beszélgetéshez.

-Mondjad!-eresztem le kezeim magam mellé, ezzel megadva magam az ő akaratának.

-Akármi lesz, hétfőn vissza kell menni-jelenti ki ellentmondást nem tűrő hangon, már épp ellenkeznék, de folytatja-Van egy tárgyalásom aznap este, valamint vizsgáztatnom is kell utána jövünk vissza ide.-folytatja kemény hangon-Mehetsz!-utasít és bemegy a konyhába, ahol megszűnt az eddigi sötétség.

-Jóéjt!-köszönök el, majd a szobám fele veszem az irányt, ujra.
Elővettem a telefonom, s rögtön kaptam is meg az üzeneteket, amint bekapcsoltam.  A táborban napi 1órát lehet telefonozni, takarodó és az esti edzés közt. Ezt a szabályt nagyából senki nem tartja be, mivel ha bejönnek ellenőrizni, akkoris kopognak, így van elég idő eltenni a mobilt.

Mivel pont annyi idő van, azaz 9óra lassan, így pont írni tudtam Camnek, hogy mi is a helyzet.

Bro:Hogy van anyukád?
Me:Most éppen jól. Hazaküldött minket apával, így Sam bentmaradt vele.
Bro:Mikor történt?
Me:Mikor kihirdették a ranglista eredményét, aznap este.
Bro:Anyukátok tudja?
Me:Ha minden igaz, most mondja el neki.
Bro:Sajnálom, nem gondoltam volna, hogy Adam ekkor szemét. Nem is értem őt..
Me:Ez miatt nem mondtam, meg ezentúl Samre sem úgy fogsz tekinteni ahogy. Ő kérte, hogy ne mondjam el még neked se, majd ő szeretné ha készen áll rá
Bro:Rendben, és nem fogok másképp nézni rá ezt elhiheted. Ismerlek titeket és ti is engem
Me:Köszi bro, na de megyek mert körülnézek a városban.
Bro:A parancsnok elenged?😂
Me:Naja még neki is szólnom kell, Bye
Bro:Bye!

Fel kapok magamra egy farmert és egy fehér pólót, majd a bőrdzsekim is. Miután beállítottam a hajam, megnéztem magam a tükörben. Rég nem került elő ez az énem, nagyábol mióta a dögcédulát viselem. Meg kell állapítanom, nem hiányzott.

Letrappoltam a lépcsőn, majd a nappaliba mentem, hol apám tévézett, a hangok alapján.

-11re itthon vagyok!-állok meg előtte, ő pedig végigmér. Soha nem mentem még el az engedélye nélül és mindig időben hazaértem, még részegen sem felejtettem el apám parancsát.