~More Than Friends~ (Miraculous FF.) [LASSAN HALAD]

{ 7 } Nem!

Sziasztok! Bocsi hogy már nagyooooon régóta nem volt rész, de vagy nem volt idôm és ihletem, vagy más sztorimat írtam. Még 1szer bocsi. 🙇

~Marinette~

Elég hosszú idő eltelt azóta, amióta Adrien elmondta, hogy viszont szeret. Már nagyon jó a viszonyunk, sokszor találkozunk (azaz ő eljön hozzám) és rengeteget, de rengeteget beszélgetünk és már azóta többször meg is csókolt. Ezek ellenére, még mindig nem merjük magunkat felvállalni.  Pedig már a nyár is eltelt. És ahogy a mi kapcsolatunk erősödött, a szüleimé egyre csak romlott. 

Már vagy három napja csak azt hallgatom, ahogy a szüleim csak veszekednek és veszekednek. Ez annyira szörnyű érzés. Nem, nem és nem! Nem szeretném ha elválnának! Mert, igen! Sejtem, hogy el akarnak válni! 

Éppen a szobámban kuksoltam, és belemélyültem a gondolataimba, amikor anya lépteit hallottam a lépcsőn. Mielőtt megfordulhattam volna a forgósszékemben, már bent is volt. Sírástól vörös szemmel nézett rám. És csak annyit mondott:

- Pakolj, elmegyünk!

- Hogy mi? - kérdeztem tágranyílt szemekkel.

- Mondom elmegyünk! Pakolj! - rivallt rám anya, miközben előhúzta a bőröndömet a szekrényemből. - Holnap délelőtt megy a gépünk.

- De.. nem lehet.. - mondtam, de már csak a falnak beszéltem.

Tikki szomorúan bújt elő, valahonnan a cuccaim mögül. Könnyes szemekkel ránéztem, majd lerogytam a földre és zokogni kezdtem.

- Tikki, én... Én annyira sajnálom! - szipogtam. Csodálkozom, ha a kwamim értett belőle valamit.

- Marinette.. - érzékenyült el Tikki vékonyka hangja is. Óvatosan odarepült és hozzám bújt.

- De... Hogy lehetek majd így Katica? Hogy menthetem meg Párizst? - néztem a szemébe.

- Csak egy választásod van.

- Én nem akarom itthagyni Fekete Macskát, azaz Adrient! - kezdtem el mégjobban bőgni - Sőt, itt van apa is, lehet, hogy anya haragszik rá, de én nem!

- Marinette, csillapodj! - néz mélyen a könnyes szemembe Tikki. Neki is könnyes már a szeme.

- Jó.. Akkor, elkezdek..pakolni.

És ahogy mondtam, úgy is cselekedtem. Már csak abban reménykedhettem, hogy Macska-Adrien, nem kívánkozik ilyenkor betoppanni hozzám. Na mindegy, ebben már csak reménykedni tudtam.  De abban már biztos nem, hogy itt maradhatnék apával. De az meg bunkóság lenne anyával.. Ahj szent habcsók, nem tudom,melyiküket  szeretem jobban! Mindegy, má úgyis reménytelen az egész, így is-úgy is elvesztem az eddigi életemet..

Nem lesz még egy olyan lány, aki olyan mint Alya, akire a legjobb barátomként tekintenék. Mert már megvan a legjobb barátom, csak , hát, úgy is vehetjük, hogy elvesztettem őt.  Aztán ne is beszéljünk Adrienről, aki végre már viszonozta volna a szerelmemet, de hát ki ne gondolta volna, hogy megint jön egy vártlan fordulat a szerencsétlen életemben, és pikk-pukk elveszítem? Meg ott van apu is, szóval most hirtelen három embert is elveszítek egy csapásra. Őszintén szólva, nem számítottam, hogy ilyen is történni fog az életemben, mert ez még a szerencsétlenkedéseimnél is rosszabb. 

Úgy elgondolkodtam, hogy félbe is hagytam a pakolást, mikorra feleszméltem már egy második bőröndöt is találtam a szobámban. Biztos anya, esetleg apa hozta fel.  De az utóbbinak kisebb az esélye.  Amúgy meg, nem is gondolkodtam, azon, hogy egy bőrönd valószínűleg kevés lesz.  Bele sem férne a gardróbom fele sem.   Ezután újult eővel  újra pakolni kezdtem. Lassan, de kezdett megtelni az első bőrönd. Nagyrészt ruhával. De volt ott mindenféle emlék, amit magammal akartam vinni és hasznosnak gondoltam.