ÖNKÉNTES | Cameron D. fanfiction

11. fejezet

Mikor már az utolsó munkanapunk hátlévő egy órája végét tapostuk izgatottan pillantgattam a pakolászás közben telefonom órájára. Dale ma reggel indult haza és megígérte, hogy keresni fog. Tegnap egész nap ébren tartott, hogy a Cameronékkal töltött este után legyen bennem annyi energia, hogy talpon tudjak maradni. Mégis, már a délután öt óra derekát taposta az idő, és még sehogy sem jelentkezett. Aaronnal és Cameronnal pedig mióta elmentek folyamatosan tartom a kapcsolatot, sőt ma valahogy rámtalált Nash is. Talán Dale már meg is feledkezett rólam.
-Mi ez a nagy komorság? -mosolygott rám Robin, miközben egy hangfalat cipeltünk az azokat szállító teherautóhoz.
-Semmi -ráztam meg fejemet a gondolataimból kizökkenve. -Csak elgondolkodtam.
-Ó, értem -bólintott, majd tovább figyelte a földet, nehogy elessen kezében egy hangfallal, aminek ha egy kis baja is lesz rámegy még a gatyája is olyan drága mulatság lesz.
-Baj van? -érteztem a hangjában, higy valami nincs vele rendben, hogy valami bántja.
-Nincs -sóhajtotta.
-Érzem és látom is, hogy van -léptem közelebb hozzá megbukva egy kiálló facsonkban. A szívem kihagyott egy ütemet mikor úgy éreztem, nem fogom megtalálni egyensúlyomat és a hangfal a földön fog kikötni, de szerencsére nem történt semmi ilyesmi, hanem továbbra is sétáltam .
-Megtaláltak engem is a fiúk. Nash-el csak pár szót, viszont Hunterrel egészen sokat beszéltem. Jó volt újra hallani a hülyeségeit. Vagyis...olvasni. Mivel üzenetet írt -arca égni kezdett a pírtől miután kiejtette Hunter nevét.
-Tudtam, hogy tetszik Hunter!
-Nem tetszik! -vágta rá még mindig vöröslő arccal.
-Na mesélj -tettem le a földre a hangfalat, mire egy fáradt sóhaj szökött ki a számon. Barátnőm is így tett majd újra mellém lépett és beszélni kezdett.
-Tegnap rámírt Nash Hunter telefonjáról. Beszéltünk pár szót utána Hunter valahogy visszaszerezte a telefonját és egész nap beszéltünk. Phil párszor rám is szólt munka közben, hogy ne bújjam folyton a telefonomat, de nem bírtam ki -szívta be ajkát, mosolyát elrejtve.
-Hogy bírod ki, hogy ne mássz rá? -foldultam felé nevetve.
-Kire?
-Philre. Az első nap megmondtad, hogy álmaid pasija -forgattam szemeimet.
-Rájöttem, hogy tévedtem -pirult ki újra az arca.
-Értem -húztam el mondatomat könyökömmel Robint bökdösve.
-Annyira furcsa, hogy egy hete bele se mertem gondolni, hogy én valaha is rajongani fogok egy Magconos srácért. Most meg itt vagyok -tárta ki kezeit. -Egyre jobban odavagyok Hunterért és nem tudok ellene semmit tenni.
-Én már az elején megmondtam! -válaszoltam mindentudó mosollyal az arcomon. -Lesült rólatok, hogy élvezitek egymás társaságát -erre a kijelentésemre már nem kaptam reakciót mert visszaértünk a többiekhez, akik már elvégezték a rájuk kiszabott feladatokat.
-Na! -csapta össze tenyereit Corinne, hogy biztosan mindenki rá figyeljen. -Látom mindenki végzett -vezette végig rajtunk a szemeit mosolyogva nyugtázva, hogy egytől egyig ott álltunk előtte és nem történt semmilyen kellemetlen dolog pakolás alatt. -Kint vár ránk egy kisbusz, az visz vissza minket a központba. Akik kocsival jöttek a helyszínre, azoknak természetesen nem kell itthagyniuk az autójukat, nyugodtan induljanak azzal. A többiek pedig kapják össze a holmijaikat, ügyelve arra, hogy ne hagyjanak itt semmit és jöjjenek a kijárathoz. Ha visszaértünk a központba lesz egy rövid megbeszélés az irodámban aztán le is zárhatjuk a nyaratok remélhetőleg legjobb négy napját.
Corinne szavai hallatán mosolyogva a mellettem álló Robinra néztem mire ő egy még nagyobb mosollyal válaszolt; ez a "Teljesen igaza van Corinne-nak." telepatikus megbeszélése volt. Mind a kettőnknek óriási válozást hozott az életébe ez a pár nap és nem győzök majd hálálkodni Beth-nek és Corinne-nak, hogy segítettek minket és, hogy velük tölthettük el életünk legmeghatározóbb fesztiválját.
A sátrunkhoz -vagyis már csak a helyéhez- visszaérve felkaptuk hátizsákjainkat és indultunk is a kijárathoz Beth-el az oldalunkon. Így sétáltunk hárman. Beth a jobb, Robin pedig a bal oldalamon.
-Na milyen volt? -törte meg a csendet "mentorunk".
-Nagyon király minden egyes percét élveztem -sóhajtottam föl az emlékképek bevillanásának hatására.
-Na, talán nem összeszedtél valakit? -húzogatta szemöldökét, mire Robin csak felkuncogott.
-Honnan veszed ezt? -lepődtem meg kérdésén. Éreztem, hogy arcom lángba borul, pedig képben voltam azzal, hogy semmilyen szerelemnek nevezhető dologban nem volt részem. -Nem történt semmi.
-Eléggé kihallatszódott a sóhajodból kislány -húzta mindentudó mosolyra száját engem méregetve. -Meg teli van minden weboldal veled és azzal a Cameron gyerekkel. Ekkora celeb, vagy mi?
Hogy mi?! Velem és Cameronnal? Az nem lehet. Nem csináltunk semmi olyat amire a média felkaphatta volna a fejét.
-Várnátok egy percet? -emeltem fülemhez telefonomat, ami már Cameront csöngette.
-Erről nem is tudott? -hallottam a mögöttem egyre jobban halkuló Beth-t.
-Annie? -hallottam álmos hangját a telefon túlvégén.
-Felébresztettelek? -szívtam be alsó ajkamat nehogy elnevessem magamat a rekedtes hangja hallatán.
-Ami azt illeti...igen -válaszolta egy fájdalmas nevetéssel kísérve
-Miért alszol még délelőtt tízkor?
-Annie, tudod én nem Rióban vagyok. Nálunk reggel hat óra van -nem bírtam tovább, elnevettem én is magamat, majd eszembe jutott miért is hívtam fel Camet.
-Cameron, te voltál fönt a neten mióta hazaértél? -vettem komolyabb hangnemre magamat.
-Szóval láttad a cikkeket -fújtatott kis hatásszünet után. -Nem tudok ellenük mit tenni remélem megérted. Maximum egy-két hét és lefolyik az egész ügy.
-Jólvan -válaszoltam pólóm aljávak babrálva. -Csak szólni akartam, ha esetleg nem láttad...
-Aranyos vagy, de a menedzserem rögtön hívott -nevette el magát már sokadjára.
-Akkor...szia és ne haragudj, hogy felkeltettelek.
-Semmi gond. Szia Annie, majd még beszélünk -köszönt el, majd bontotta a hívást.
Telefonomata zsebembe süppesztve indultam el az éppen valamiről elmélyülten társalgó lányok felé.
-Na mi a téma? -léptem melléjük, mire mindketten elnémultak.
-Hát őő...
-Őszintén a te, Cameron és Dale féle háromszöget elemeztem Robinnal. -szakította félbe Beth Robin magyarázatát mielőtt elkezdhette volna. Őszinte és gyors válaszától kicsit megijedtem, majd hátráltam egy lépést. Beth csak röffent egyet nevetés helyett és folytatta. -Nem tudom a részleteket, de amiket a neten írnak arról árulkodnak, hogy van valami köztetek. Persze, nem hiszek ezeknek a szenny írásoknak, de meg kell vallani, hogy aranyosak vagytok a képeken amiket láttam.
-Ez mind szép és jó, de semmi sem történt azon kívül, hogy megbeszéltük a gondjainkat a magunk módján és barátságot kötöttünk. Dale-ről meg annyit, hogy igen, meglehet, hogy egy tökéletes pasi, de ő az a tipikus srác akit otthon vár a szerető barátnője, miközben kitudja hány lányt fektet meg a "barátja" addig amíg távol van.
-Aha szóval lefeküdtetek -húzta idióta mosolyra a száját Beth. Ettől az egy mondattól is kirázott a hideg, nem is kellett belegondolnom ebbe az egészbe.
-Nem, dehogy! Kinézed ezt belőlem? -böktem mutatóujjammal mellkasom felé, hogy mégjobban kihangsúlyozzam mondandómat.
-Nem, nyugi -simított végig vállamon nyugtatásképp, mire elnevettem magamat. Teljesen olyan percek voltak ezek, mint egy szappanoperában. A napokban könnyebben kaptam föl a vizet, pedig a legtöbb esetben türelmes vagyok mindenkivel. Talán az önkéntesség miatti stressz hozta ki ezt belőlem.

***
A megbeszélés után Robinnal elköszöntünk mindenkitől, majd bőröndjeinket magunk után húzva hagytuk el úgy az épületet, mint mikor legelőször beléptünk ide. Taxit hívtunk, majd a repülőtérre kiérve a szokásos ellenőrzések után felszálltunk a gépünkre és most egymás mellett ülve, boldogan néztük a fesztiválon készült képeket.

Visszatértem egy bő egy hónapos kihagyás után, mert bűntudatom lett volna, ha ezen a csodás napon nem hozok új részt. Ma lett a blog 3 hónapos! Nem tudom elhinni, hogy három hónap alatt több, mint ezer megtekintése lett ennek a kis könyvnek. Köszönök mindent!💕
A részeket nem tudom mikor fogom hozni, de ami biztos, hogy nem lesznek hetente frissítések. Egyetlen okom van, ami pedig az, hogy nincs ötletem mit írjak. Megvan az eleje és a vége a blognak hosszasan kielemezve, de nem tudom, hogy mivel töltsem meg a köztük lévő űrt, hogy élvezhető részeket írjak nektek.
Szóval remélem elnézitek ezt nekem.😄
Köszönöm annak aki elolvasta ezt a kis lelki fröccsöt, remélem tetszett ez a fejezet a kisebb nagyobb hibák ellenére is.