ÖNKÉNTES | Cameron D. fanfiction

10. fejezet

Miután nagy nehezen megtaláltuk Aaront, majd Robint is, elkezdtünk búcsúzkodni. Megígértettük mindkét fiúval, hogy tartsák be az ígéretüket és maradjunk barátok ez a pár nap után is. Elkísértük őket a kijáratig, ahol pár szó és egy-egy ölelés után a két srác elindult az őket váró taxi felé. Megvártuk míg teljesen eltűnt a kocsi a sötét utcában, majd lassan visszalépkedtünk a sátrunkhoz, ahol a törölközőinket és a pizsamáinkat magunkhoz véve indultunk a tusolókhoz.
Nem tudom mennyi lehetett az idő, de abban biztos voltam, hogy nemsokára elkezd felkelni a Nap, mi meg még egy órát sem aludtunk. A kemping teli volt részeg fiatalokkal, akik keresték a sátraikat, de biztos vagyok benne, hogy a nagy többége nem is a sajátjába fekszik be végül.
-Olyan viccesek az emberek amikor részegek -törte meg a csendet Robin, míg a tusolókhoz sétáltunk.
-Igen. Szerintem is. Szerinted, hogyan fogunk holnap felkelni? -álltam meg, majd barátnőm is pár lépés után.
-Simán -fordult hátra nevetve.
-Én biztos, de te vagy az, akit ha sokáig fent marad este, ki sem lehet robbantani az ágyából -húztam mindentudó mosolyra számat.
-Jó, de most muszáj lesz -legyintett válaszul, majd újra elindult. -Gyere! A végén még nem lesz meleg vizünk.
Erre a kijelentésre nevetve elkezdtem futni, majd mikor Robint leelőztem hátrafordultam és kinyújtottam rá a nyelvemet, mire válaszul csak egy lesajnáló fejrázást kaptam.
Miután célba értem leraktam a tusolós dolgaimat, majd a ruháimat is levettem. Beállítottam a hőfokát a víznek és egy nagy sóhaj keretében aláálltam. Már hiányzik Cameron és Aaron. Remélem épségben hazaérnek. A gyomrom görcsbe rándult már csak a gondolatára is annak, hogy bajuk lenne. Alig ismerem őket pár napja -ha azt nem vesszük bele, hogy évek óta nyomon követem őket-, mégis a szívembe nőttek. Jobban, mint ez előtt.
Miután úgy éreztem, hogy teljesen tiszta voltam elzártam a vizet és egy gyors törölközés után felvettem azt a ruhámat, amiben lenni akarok reggel. Összeszedtem a használt ruháimat és elindultam a sátor felé. Miután megtettem pár lépést hallottam, hogy a tusoló ajtaja becsapódott és reflexszerűen odakaptam a fejemet. Robint pillantottam meg, aki mikor meglátott sietve indult el felém.
-Nem engedem, hogy mégegyszer egyedül hagyj -karolt belém barátnőm és így folytattuk utunkat tovább a sátrunk irányába. A zene továbbra is dübörgött a színpad felől, de ez egyáltalán nem volt gond, mert legalább nem volt az a vérfagyasztó, sötét csend, ahol csak a tücskök ciripelését lehet hallani. Valakinek lehet, hogy nyugtató, de nekem világ életemben nyugtalanító volt.
Sátrunkhoz érve befeküdtünk oda és megpróbáltunk aludni. Ami, mint egy kis idő után a fészkelődésünkből kiderült, nem ment.
-Robin? -suttogtam.
-Hm? -hallotam a válaszát a nekem háttal fekvő barátnőmnek.
-Akkor jól gondoltam, hogy nem alszol -nevettem el magamat.
-Egyszerűen nem megy. Lehet, hogy telihold van -fordult felém, hogy egymással szembe kerüljünk.
-Ja, lehet -hunytam le szemeimet.
-Még midig aranyosak lennétek Cameronnal -harapta be alsó ajkát nevetését visszatartva.
-Ne kezd!
-Jó, oké főnök! -engedte ki röhögését. -Amúgy Annie -húzta el nevem utolsó betűjét.
-Előre félek -forgattam meg szemeim.
-Ki az a srác? Aki félrehívott délután. Elég jól nézett ki. Csak nem megcsalod Cameront?
-Annyira hülye vagy -csaptam homlokon magamat Robin szavai hallatán. -Amúgy Dalenek hívják. Első nap találkoztunk. Vagyis, nem nevezném találkozásnak. Odajött hozzám a standhoz részegen és elkezdett mindenfélét mondani utána másnap megkért, hogy adjak neki egy második esélyt -mosolyodtam el az emlékképek bevillanására.
-Ó, és van barátnője? Vagy már te vagy az -rebegtette szempilláját.
-Olyannak ismersz, aki két nap után egy pasi kezei közé veti magát? -vettem a kelleténél hangosabbra hangomat.
-Jó, bocsi. Poénnak szántam..
-Nem volt jó poén -fordultam meg másik oldalamra. Lehet, hogy a megszokottnál hamarabb kaptam föl a vizet, de rosszul esett, hogy még ha csak poénból is, de ilyet feltételezett rólam a legjobb barátnőm. -Jó éjt.
-Jó éjt Annie -sóhajtott Robin, majd hallottam, hogy ő is megfordult.

Reggel, az ébresztőm hangját ìgy éreztem, mintha kést döfködnének a fejembe. Lehet, hogy nem tett jót, hogy alig aludtunk maximum öt órát. Átvettem az előre kikészített ruháimat, ami az első önkéntes pólóm és egy újabb farmer rövidnadrág volt. Nem volt kedvem a hajam beállításával foglalkozni, ezért hajamat hanyag lófarokba fogtam.
Ránéztem Robinra, aki még mindig próbálta felfogni a fáradtságtól, hogy mi is zajlik körülötte.
-Így el fogsz késni -mosolyogtam fejemet csóválva.
-Jó-jó, sietek -legyintett és ruháiért nyúlt.
_______