ÖNKÉNTES | Cameron D. fanfiction

4. fejezet

A Magcon koncert napja. A fél karomat odaadtam volna, hogy elengedjenek minket. De ott volt a halomnyi elvégzendő feladat, ami csak ránk várt.
Reggel az ébresztőmre keltünk, ami a Hollywood Undead Bullet című számát játszotta. Megvártam míg Robin biztosan felkelt, mert szokása visszaaludni. Átöltöztünk a sátorban mai ruhánkba, ami nekem az önkénteses pólót és egy fekete farmer rövidnadrágot jelentett. Barátnőm is úgy tett, mint én, az önkéntes pólóját és egy fekete hosszúnadrágot vett fel. Cipőt húztunk és indultunk a helyszínre, ahol már egy egész nagy tömeg összegyűlt, hogy elkezdhesse nyara legjobban várt fesztiválját.
Bementünk az önkéntesek sátrába, ahol egy rövid megbeszélés vette kezdetét. Mindenkinek elmondták mit kell csinálnia. Nekünk Robinnal az ajándéktárgyas standnál kellett segédkeznünk, nekem a kiszolgálásban, Robinnak pedig a készletek ellenőrzésében. Mikor mindenki tudta mit és hogyan csináljon, elindultunk a kijelölt helyekre.
-Készen álltok? -nézett ránk Beth izagtottságtól csillogó szemekkel.
-Igen! -sikított Robin a fülembe.
-Én is -nevettem a lányokkal.
-Ha valami gáz van szóljatok, a közelben fogok szenetet szedni -forgatta meg a szemét Beth. -Nekem most ez jutott. De az első évemben én is pólókat és kulcstartókat árultam -kacsintott felénk majd szemetes zsákjával elindult a dolgára.
Robinnal egy ideig csak kifelé néztünk a fejünkből, majd hirtelen egyszerre elindultunk. Erre csak mindketten egymásra mosolyogtunk és folytattuk utunkat a stand felé az egyre csak torlódó fiatalok közt -nem mintha mi nem azok lettünk volna. Már akkor délben is rengetegen voltak. Bele sem mertem gondolni, hogy mi lesz este a nagy koncerteknél.
Mikor túlságosan közel értünk a nagyszínpadhoz kicsit lassítottunk és a fesztivál térképét vettem a kezembe, hogy megnézzem jó helyen vagyunk-e.
-Jó fele járunk -néztem fel a papírból és fejemmel előre böktem. -Tovább kell mennünk még közelebb a színpadhoz és ha elég közel vagyunk, látni fogjuk a standot....vagyis a térkép ezt mutatja -nevettem fel kellemetlenül. Sosem voltam jó térkép olvasó. Egyszer végig fejjel lefelé tartottam és úgy próbáltam magunkat elnavigálni egy helyre. Mondanom sem kell, nem pont oda jutottunk el, ahova menni akartunk.
Jó sok idegennel való ütközés után megérkeztünk a standhoz, ahol szemben találtuk magunkat egy nálunk jóval magasabb -bár Robinnál és nálam nem nehéz magasabbnak lenni-, napbarnított bőrű, barna hajú sráccal. Ő is ugyan azt a pólót viselte, mint mi, szóval ő is önkéntes. Mikor észrevett minket mosolyogva intett nekünk, hogy menjünk oda hozzá. De mikor szemembe nézett ledermedtem. Kiköpött olyan volt, mint Cameron. Sorban villantak be az este pillanatképei és a gyomrom újra görcsbe rándult. Forgott velem az egész fesztivál, de tudtam, ha nem teszem legalább nappal túl magamat ezen búcsút mondhatok a csapatnak. Robin kétségbeesetten nézett rám, mire én csak egy elég erőtlen mosollyal elindultam felé jelezve, hogy minden rendben. Pedig semmi sem volt úgy. Itt ez a srác, akivel ha tehetném nem állnék szóba és kerülném a fesztivál végéig, de nem tehetem mert valószínűleg ő a kisfőnökünk ma.
-Most komolyan vele leszünk egész nap? -csillant fel barátnőm szeme mikor végre utolértem.
-Hát úgy néz ki igen -fújtattam erősen még mindig görcsben álló gyomromat nyugtatva.
-Na mi a gond? Neked nem jön be? -nézett rám kétségbeesett arckifejezéssel. Nem, Robin egyáltalán nem jön be. -válaszoltam volna szívesen, de nem tettem, mert utána jött volna a szokásos kioktatás, hogy ha így folytatom tényleg egyedül fogok maradni és a társai.
-De, de csak hogy lásd, milyen kedves vagyok, meghagyom neked -kacsintottam rá.
-Aha, valld csak be, hogy oda-vissza vagy már érte -bökdösött könyökével ravaszul vigyorogva.
-Egyáltalán nem -ráztam fejemet. Tényleg nem jött be a pasi. Túl rémisztően hasonlított Cameronra és ez már az estére tekintve is ellenszenvet váltott ki belőlem rá nézve.
-Hát te nagyon hülye vagy! Ez a srác egy adonisz. Láttad hogy mosolygott? Olyan gyönyörű mosolya van. És a...
-Oké Robin, értem -tettem vállára kezemet megszakítva monológját, mielőtt ott helyben elájult volna a számunkra még mindig névtelen srácról áradozva.
Mikor a standhoz -és a sráchoz- értünk kezetfogtunk és bemutatkoztunk egymásnak. Amikor velem fogott, éreztem én is és ő is, hogy a kelleténél erősebben fogtam meg kezét. Mint kiderült, a neve Philip Santos és azt szereti ha Philipnek vagy Philnek szólítják. Robin rögtön elkezdte faggatni és emiatt sok olyan érdekes tényt tudtunk meg róla, mint, hogy itt él Rióban, 20 éves, egy éve önkéntes és még sok érdekfeszítő dolgot.
A bemutatkozás után beálltunk a helyünkre és kezdődött az estig tartó munka. Mivel egy órakkor kezdtük el, hétkor fog jönni két újabb lány, akik minket fognak váltani.
Pörögtek a percek és az emberek is egyre csak gyülemlettek. Én csak kívülről szemléltem őket, mikor éppen senki sem vett valamit nálam -ami mondjuk ki, nem volt sokszor- és azon tűnődtem, hogyan kéne rávenni Corinne-t, hogy elengedjen minket a koncertre. Féltettem az "állásomat", még ha nem is igazi munka. Gondoltatmenetemből egy ittas srác az alkohol mámorával átitatott hangja zökkentett ki. Fekete haja az égnek állt, pár tincset kivéve amik homlokára tapadtak az izzadtságtól. Arcát borosta borította, amit talán három napja nem borotvált le. 22 évesnek nezhetett ki, de a borosta dobott hozzá még hármat. Parfümét az öt méteres körzetében mindenki érezhette olyan töményen áradt belőle. Ruhái mind márkások voltak és a kezében ott virított a ki nem hagyható Iphone.
-Hé kiscsaj! -könyökölt fel a pultra, kezével fejét megtámasztva. Szavait meghallva kirázott a hideg. Undorítóan beszélnek a részeg emberek.
-Normálisan is meg lehet szólítani -köptem oda neki megindulva az irányába. Sosem az emberek iránti kedvességemről voltam híres. Nem is tudtam miért engem választottak az eladói posztra. -Mit adhatok? -raktam le alkaromat én is a pultra, hogy minél közelebb tudjak hajolni az arcához.
-A számodat Széplány -kacsintott.
-Arra várhatsz -súgtam fülébe mire beleborzongott. Egy cetlit csúsztatott elém kacéran mosolyogva.
-Itt a számom. Hívj fel holnap talán akkor nem leszek ilyen részeg, te meg nem leszel ilyen harapós -nyúlt az arcom felé, hogy megsimítsa, de reflexből lecsaptam a kezét. -Holnap találkozunk -dobott felém egy csábosnak szánt mosolyt -csak éppen neki nem jött össze csak egy idétlen grimasz-, majd visszament a távolból őt és engem figyelő barátaihoz.
Mire eltűntek a látószögemből Robin is előjött a hátsó részlegből és boldogan közölte velem, hogy hét óra volt. Észre sem vettem, hogy már a másik két lány is megérkezett és Philippel is jól elbeszélgettek. Túlságosan is lekötött az a részeg pasi, akinek még a nevét sem tudom. De meg kell hagyni, hogy ha nem lenne akkora arca, mint egy ház elég jó helyre kerülne a szememben.
Elköszöntünk a lányoktól és Philiptől és csendben elindultunk az önkéntes sátorhoz, ahol meg fogjuk találni Corinnet. Elég "otthonosan" közlekedtünk a fesztivál területén attól, hogy ez az első napunk. Az utunkat a sátorig néma csendben tettük meg a körülöttünk zajló koncertre figyelve. Agyamban folyamatosan az kattogott, hogy mi lesz ha Corinne rosszul fogadja a kérésünket és azt mondja szedjük a sátorfánkat.
De ezen nem töprenghettem sokáig, mert a sátorhoz értünk. Beléptünk és Corinne mosolygó arca egy pillanat alatt komorrá vált mikor meglátta szenvedő arcainkat.
-Na mi a gond? -pásztázott szeme Robin és én köztem.
-Hát... lenne egy kérdésünk... -kezdett bele Robin.
_____________

Halihó!💕 Itt vagyok egy újabb résszel, ami egy kicsit késve érkezett, bár nálam kiszámíthatatlan a fejezetek érkezésének határideje.😂
Remélem tetszett vote-oljatok és kommenteljetek mert jól esnek a pozitív és építő jellegű kritikák is!😄